Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Bölcsődével kapcsolatos...

Bölcsődével kapcsolatos kérdéseim lennének. Ezek problémák vagy csak én gondolkodom rosszul?

Figyelt kérdés

A kisfiam tavaly február óta bölcsis, nővérével egy csoportba járt. Nem kellett beszoktatni, imádott járni, igaz csak délelőtt voltak, ebéd után hazahoztam őket. Szeptember óta különváltak, nagyobbik lányom óvodás lett, fiam bölcsődés én itthon vagyok az 5 hónapos lányommal. Egy hete bent kell, hogy aludjanak, mivel az óvoda ezt kérte a lányomnál, és ha a fiamat hazahordom 1 óra előtt nem kerül ágyba, 3 órakor pedig még bőven alszik, pedig a nagyért már menni kell. Az alábbi gondok merültek fel:

1.) Fiam szeptember elejére már 80%-ban szobatiszta lett, a bölcsiben közölték velem, hogy pelenkázzák, mert nincs idejük vele vc-re rohangálni.

2.) Mikor külön vált a két gyerek, pont pedagógus váltás lett. A mi gondozónéninkből egy maradt csak (egész nap csak ő van a mi szobánk gyerekeivel), másik szobába két idegen jött. A gyereket állandóan idegenek vették be, akik nem igazán fordítottak arra túl nagy figyelmet, hogy a gyerek megviselt, sír, nem akar bölcsibe menni.

3.) Gondozónéni nehezményezi, hogy bent altatom a fiam (nekem meg azóta is lelkiismeret furdalásom van miatta)

4.) Délután 3 órakor úgy adják ki, hogy az ebéd teljes egészében ott virít az egész fején, ruháján

5.) Tegnap este felcsúszott a bőr fürdés alatt a kukiján. Éjszaka fájlalta pisilés közben. Reggel tanácstalan voltam, hogy vigyem-e bölcsibe, de ha nem viszem, a nagyot délbe haza kell hoznom. Hogy döntsek felhívtam volna a gyerekorvost, aki nem volt elérhető. Mivel tanácstalan voltam, felhívtam a bölcsődei vezetőnőt, mit javasol. Azt mondta vigyem be a gyereket, reggel megy a gyerekorvos, megnézi, aztán megbeszéljük, ha kell hazahozom. Így is tettem, a gondozónő más anyukák, gyerekek előtt minden sz.r anyának elmondott, közölte, hogy otthon a gyerek helye, és én kínzom az enyémet. Kértem szépen csendben, hogy mutassák meg az orvosnak és minden továbbit beszéljünk meg utána telefonon, de ő csak ócsárolt volna tovább, ha nem hagyom ott.

Most teljesen ki vagyok bukva, várom hogy felvegye a gyerekorvos a telefont végre. Őszintén szólva egy perce sem adom már be a gyereket szívesen ehhez a nőhöz. De szükségem van segítségre, máshogy nem megy 3 pici gyerekkel. Ha minden igaz amúgy pont tegnap beszéltem a gyerekorvossal, ő azt mondta majd ma beszél a vezetőnővel, hogy rakják át másik csoportba a gyereket, mert szerinte sincs jó helyen.


2011. szept. 22. 10:07
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Szomorúan és megértéssel olvastam a problémáidat.

A gondozónéni valószínű már kiégett,gépszerűen végzi a dolgát,empátiát már nem akar gyakorolni,sőt amit gondol azt egy az egyben ki is mondja nem törődve azzal,hogy másokat megbánt.


Valószínű azért van szükséged arra,hogy járjon bölcsibe a pici,mert a nap azon részében amikor mind otthon vannak már semmire sem jut időd,plusz idegileg is megvisel a hatalmas felelősség,állandó készenlétben állás.A gondózónéninek bizonyára fogalma sincs erről,mert neki nem volt 3 ilyen pici gyermeke egyszerre,az más dolog,hogy a bölcsiben mennyien vannak,de ő hazamegy és kipiheni magát.


Jól tetted,hogy nem hagytad magad,de ugyanakkor higgadt maradtál,ha van lehetőség másik gondozónénire,akkor az nagyon jó lenne,tekintve,hogy még sokáig oda fog járni a pici a bölcsibe.


Nagyon fontos dolog amikor valakinek ennyifelé kell megfelelnie mint most neked,azaz 3 gyerek,férj,háztatrtás,ovi,bölcsi ,hogy ne emészd magad azon,ha mások meg sem akarják érteni a helyzetedet,próbáld figyelmen kívűl hagyni,bár tudom,hogy nagyon nehéz,mert szeretnél megfelelnimindenkinek,jó kapcsolatot szeretnél ápolni a gondozónővel.

2011. szept. 22. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Azért az szerintem tényleg felháborító, hogy nem figyelnek a szobatisztaság elősegítésére, ezzel szerintem még azt is visszavetik, amit eddig elértetek.

De hogy még meg sem mosdatják...

És ezek után még annak a "gondozónőnek" van pofája téged szidni, főleg mások előtt. Hát amit tőlem kapott volna, azt nem teszi zsebre.

Egyébként, ha otthon vagy a picivel, akkor miért muszáj a fiút bölcsibe hordani? Lehet, hogy neked nehezebb volna, de ha az ő kis lelkének meg könnyebb, akkor már megéri, nem? Azért kérdem csak, mert nálunk pont bölcsis korú lesz a nagy, mire megszületik a pici, de nem is fogják felvenni sehova, mert akinek otthon van a mamája, az oldja meg - ez a hozzáállás. Nem akarok itt neked összeesküvés elméletet gyártani, de nem elképzelhető, hogy ilyen aljasul akarnak "rávezetni", hogy inkább vedd is ki a kicsidet az intézményből, és nekik egy gonddal kevesebb ? Mindenesetre gusztustalan, és elítélem, amit csinálnak.

2011. szept. 22. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj gáz az egész, de én tuti nem erőltetném a bölcsit. Szerintem meg lehet oldani a 2 picit együtt, a nagyért meg mentek 4-re. Nekem 15 hós a kicsi a nagy meg 3, úgyhogy tudom miről beszélek.
2011. szept. 22. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is három gyerkőcöm van, a nagy ovis, a középső bölis korú (két éves), a kicsi most 2 hónapos. Nálunk a középső itthon van velem, és őszintén szólva sokkal könnyebb és egyszerűbb ez így, mintha egész nap valamelyik gyerekért kellene szaladgálni a többi gyerekkel együtt (öltözés, vetkőzés, kicsi etetése, te is tudod, milyen fárasztó egy-egy elindulás több gyerekkel).

Tehát én ha a helyedben volnék, kivenném a bölcsödéből, mert csak hátrányára válik mind a gyereknek, mind neked ez a bölcsöde.

2011. szept. 22. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm lányok, nagyon jól esik a hozzáállásotok. Hogy miért jár bölcsibe? Nos, az igazság az, hogy úgy terveztük, hogy majd csak most szeptemberben kezd én pedig megyek dolgozni. Az élet úgy hozta azonban, hogy közben ismét állapotos lettem. A fiam pedig az utolsó hónapokban már annyira sírt a bölcsiben, hogy el kell válnia a nagytól, hogy azt szörnyű volt hallgatni. Végül úgy gondoltuk próbáljuk ki, ha nem megy, én itthon vagyok szívesen vagyok vele. De ő imádott menni, és tényleg így volt. 16 hónapos volt, de a többi 2 évessel simán egy szinten volt. Ha összerakod most 3 éves gyerekekkel észre sem veszed, hogy ő egy évvel kisebb. Gyönyörűen fejlődött, kiegyensúlyozott volt, így hagytuk had járjon. A nagy sokkal bátortalanabb, neki pedig kész haszon volt, innen merített erőt a közösségbe alkalmazkodni. Én pedig elláttam mindent itthon míg ők bent voltak, mire hazahoztam őket tiszta lakás, ruha, főtt étel várta őket. Csak velük foglalkoztam már. Szeptemberben minden megváltozott. A nagy ovis lett, teljesen kiborult az idegen környezettől, attól, hogy nincs vele a kicsi. A kicsi maradt bölcsis, de kiborult attól, hogy nincs vele a nagy, ráadásul elvesztette a gondozónéniket is. Visszaszoktatták a pelusra, sírós, nyugtalan lett. Éjszaka nem alszik jól, délután nyűgös. Itthon gyönyörűen beszél, ott nem akar megszólalni.

Hogy miért szeretném, hogy járjon. Mert én itthon kevés vagyok neki, közösséghez van szokva, amit én télen nem tudok nyújtani neki. Mert jót tett neki régen a bölcsi, és jó lenne ha ez így maradna most is. Mert ha kiveszem nincs az az Isten, hogy a nagyot be tudom erőszakolni az óvodába. Mert szükségem van ennyi időre ahhoz, hogy ellásak egy 5 fős háztartást egyedül. Röviden ennyi. Természetesen ha ez így marad, akkor kiveszem. Hiszen abban igazatok van, hogy ez így nem jó a gyereknek.

2011. szept. 22. 11:05
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

arra godoltam, hogy ha a kisfiú is szobatiszta (legalábbis otthon), akkor megkérdezném az oviban, hogy nem vennék-e be őt is a nővére miatt is, s akkor neked sem kellene, csak egy helyre menni értük. nálunk ha ilyen gond van, és szobatiszta a gyerek, feveszik szó nélkül. de volt a csoportban másfél éves pelusos is, mert az anyukája volt a jegyzőnő, és akkor még nem volt bölcsi a településünkön.

én elbeszélgetnék a helyedben az ovi vezetőjével. és a bölcsiével is, a gondozó néni minősíthetetlen viselkedése miatt.

nálunk pont, hogy negyedóránként viszik őket pisilni, a fiam egy hét alatt megtanult nadrágot egyedül fel-le venni...

2011. szept. 22. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
A 2. válaszoló vagyok, amit az utolsó ír, tényleg jó ötletnek tűnik! Ha az oviban rendesek és picit rugalmasak, akkor tök jó és kiegyensúlyozott megoldás lenne mindenkinek. Írod, hogy milyen okos és fejlett a fiú, és a nővérének (igazából mindkettőnek) jót tesz, ha együtt vannak, és neked is mennyivel könnyebb lenne. Próbáld meg ezt mindenképp!
2011. szept. 22. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Sajnos pont most került napirendre az ovi kérdés is. Itt még azért is elutasítanák a fiamat, mert szeptember 25-n tölti csak be a 3. évét, és csak azokat a gyerekeket veszik be, akik szeptember 1-ig betöltik. Úgyhogy ez a lehetőség kilőve. Rimánkodhatok egy évet az óvónéniknek, hogy csináljunk valamit, hogy jövőre felvegyék. Közben hazahoztam a gyereket, mert annyira sírt állítólag. Én még a kicsi szoptatását is abba hagytam, annyira rohantam. Közölték, hogy ép ebédel, majd háromnegyed órával később kiadták. Most alszik el. Persze a nagyot én meg voltam olyan balga, hogy úgy adtam be hogy ott alszik, délután negyed négyre kéne érte mennem. De hogy hogyan?
2011. szept. 22. 12:47
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

én vagyok, aki javasoltam, hogy vidd át az oviba a kisfiadat is.

jól értem, akkor most lesz a napokban még csak kétéves?

valóban hivatalosan csak 3. szülinap után lehet felvenni oviba, de ismétlem, ez csak rugalmasság kérdése.

ez esetben én inkább kivenném bölcsiből. ennek így semmi értelme, értem én, hogy neki nem túl izgalmas otthon, főleg, hogy téged is leköt a kicsi, de még mindig jobb, mint hogy annyira sír a bölcsiben, hogy el kell hozni. különben ha annyira sírt, hogyan tudták leültetni enni? a másik, amit írsz: 3/4 óra? nemár, 5 fogást kapnak vagy mi? az én fiam ha le is eszi magát, ami egyébként ritkán fordul elő, mindig átöltöztetik, hiszen ezért van pótruha. de olyan is volt, hogy leette a pólóját paradicsommártással, és beáztatták, hogy ne száradjon bele a folt! ismétlem, hozzáállás kérdése az egész.

én akkor otthon fognám, sőt, megkockáztatom, hogy a nagylányt is akár. nehéz lenne, de talán a két nagy jobban lekötné egymást, és nem bőgnének egymás után.

nehéz helyzet. pedig én is hármat szeretnék:)

2011. szept. 22. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Két dolgot tudsz tenni. Vagy átviszed a kicsit az oviba (egy próbát megér, hiába utasították el, ha leülsz az óvoda vezetőnőjével, talán meglágyul a szíve, s támogatni fogja a kéréseteket az önkormányzatnál is), vagy bölcsin belül átteteted másik csoportba. Ez utóbbit még most, a beszoktatás ideje (szeptember-október) alatt próbáld kiharcolni, mert a még be nem szokott apróságokat talán át tudják csoportosítani. A vezetőnőnek nyugodtan említsd meg mindazt, amit fentebb leírtál (pelenka, ócsárolás, nulla segítség, a vezetőnő véleményével ellentétes hozzáállás stb.).
2011. szept. 22. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!