Hordanátok a gyereketeket mozgásfejlesztésre, ha mindig lebetegszik utána a család?

Szia!

Az én fiam 21 hónaposan kezdett el járni, akkoriban vittük először (neurológus küldött) tornára. Ettől függetlenül indult el egyébként. Csoportos tornával kezdtük, de azt végigordította, nem akart csinálni semmit, dacból, hisztiből, pedig azokat a feladatokat már tudta volna.

Aztán a konduktor "felajánlotta", hogy vigyük hozzá magánórára 3000 ft/45 percért....

Elvittük, keresztül a városon, 1 óra oda, 1 óra vissza..

(Közben már babát vártam).

Az ottani foglalkozást is végigordította, nem akart együttműködni. Nagyon durván viselkedett (sírt, toporzékolt), ilyet máskor-máshol nem csinált.

A nőci kőkemény diktátor-típus, még én sírtam el magam majdnem, úgy beszélt a gyerekemmel. Ha valamit megcsinált, (juhéjj, ennek örülni kellene, és megdicsérni szerintem), de nem úgy, ahogy ő gondolta, elkezdte hangsúlyozni, hogy ezt a feladatot rosszul csinálta, ezért most nem kap jutalmat - és ott lebegtette a nyamvadt kis jutalomkártyáit a gyerek előtt, hogy na ezt most nem kapod meg... Én meg próbáltam visszatartani a sírásom, mert szerintem ez irtó nagy gonoszság volt a gyerekkel szemben.

Egy szó, mint száz: anyagi okokra hivatkozva (nem alaptalanul) abbahagytuk a foglalkozást.

És láss csodát: a gyerek jár, fut, guggol, stb..

Szerintem azt még várd meg, hogy kiderítsék, hogy mi a baja, biztos ami biztos, de ha semmi komoly, akkor fölösleges járni.

A mi történetünknek még van folytatása, de kb. egy a4-es lapnyi, így most senkit nem untatok ezzel.Csak vigyázz, hogy ne hálózzanak be a gyermeket segítő "szakemberek", mert a nagy segítség még rosszra is vezethet..

Egyébként a gyereked a foglalkozásoktól függetlenül betegedik meg?

C