Zseni a gyerekem?

Figyelt kérdés

A kislányom most 5 éves és 4 éves korától folyékonyan olvas magyarul. Heti rendszerességgel járunk könyvtárba és ami könyvet kiveszünk, mindet kiolvassa. Eldöntötte, hogy románul tanul meg (Erdélyben élünk), de úgy, hogy egyszer megtanulta a román betüket és szépen kiolvassa a szavakat, majd lefordítja magának. Az angol nyelvvel már rég próbálkozik, ott is nagyon sok mindent tud már.

Pedagógus vagyok, a szüleim is azok, de még ilyen gyerekkel nem találkoztunk.

Ajánlották, hogy adjuk iskolába ősztől, mert neki már unalmas az óvoda, amit én látok rajta.

Nem tudom mit tegyek, kérem olyan személyek válaszoljanak, akik értenek hozzá. Rosszindulatú válaszolók kíméljenek. Köszönöm.


2012. jan. 23. 05:42
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
az én lányom 2 éves az összes betűt ismeri:-) lehet ő is okoska lesz?:-)
2012. jan. 24. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:

Szia, én is tudtam már 5évesen folyékonyan olvasni. Én 6évesen kezdtem az iskolát, mert az oviból úgymond "eltanácsoltak" mondván felesleges odajárnom, nem tudnak ők már mit fejleszteni rajtam. Annyit tudok tanácsolni, saját példámból okulva, hogy ha megoldható akkor fel kellene mérni a gyereked képességét mielőtt elkezdi az iskolát. Ha nem azon a szinten van, akkor nem 1. osztályba kell küldeni. Velem elsőben voltak magatartási problémák, mivel azt tanultuk, amit akkor már bőven tudtam...így mit csinál egy 6éves gyerek??? -feltalálja magát minden mással. Legalábbis én így tettem, bár nyilván nem kötött le míg a többiek szótagolgattak. A lényeg, hogy a helyedben alaposan felmérném, melyik osztályban a helye.


Ilyet meg, hogy tud e gyurmázni, rajzolni?? Komolytalan, már-már röhejes a kérdés, és némi irigységet vélek benne felfedezni :)


Megkérdezhetem hány évesen beszélt folyékonyan és, hogy milyen nemű a gyermeked?? 17+5 hkm

2012. jan. 24. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 A kérdező kommentje:

Hát igen, vannak néhányan, akik rosszindulatból írogatnak, de ilyen emberek is vannak, el kell fogadjuk őket.

Nagyon örülök, hogy a saját példátokat hoztátok fel, sokat segítettetek.

Apum is tudott olvasni amikor ment iskolába, de azt mondja, hogy nem ilyen szépen, folyékonyan. Tényleg nagyon szépen kihangsúlyozza a lányom az olvasott szöveget, vesszőt, kettőspontot, felkiáltójelt stb. betartva.

Már felmérték és azt mondták, hogy a nagy- és az előkészítő csoportot kihagyhatja, az első osztályt is kihagyhatná, ha tudna írni, de az az igazság, hogy én az írással még nem próbálkoztam vele, csak néhány betüt, számot írogat( úgy gondolom, mint bármi másról, hogy mindent az idejében)

Nyilván nem is adnám egyből második osztályba, még az iskolától is félek egyelőre. Viszont, ha bele gondolok, hogy most közép csoportos és még egy évet jár nagyc soportba, aztán még előkészítő csoportba és utána iskolába, egy kicsit azért meggondolandó, hogy van-e értelme ennyit óvodába járnia. Azt ajánlották nekem, ha nem akarom adni még iskolába, hogy hagyjuk ki a nagycsoportot és adjam előkészítő csoportba. Mint már írtam nálunk az előkészítő 2012 szeptemberétől iskolán belül fog müködni, ahol játékosan készítik fel a gyerekeket az iskolára, ide 6 évesen mennek a gyerekek. a lányom akkor 5 éves 8 hónapos lesz, tehát majdenm 6 éves.

Válasolnék, hogy a lányom kb. 1,5 évesen értelmesen beszélt, nagyon hamar kezdett beszélni, 10 hónaposan kezdte a szavakat próblgatni.

Még egyszer köszönöm a válaszokat, főleg a saját példákat!

2012. jan. 24. 14:03
 24/25 anonim ***** válasza:

Szia, ha még nézed a kérdést, én is nagycsoportban már több könyv elolvasásán túl voltam, hamarabb kezdtem az iskolát, de semmi előnyöm nem származott belőle, sőt...

Jobban örültem volna, ha meghagyják nekem a gyerekkoromat. Persze utólag már könnyen okos az ember, és a szüleim is a legjobbat akarták nekem, de sajnos nem volt meg hozzá a háttér. Így inkább elég keserű csalódás volt, hogy én a kis zseninek kikiáltott gyerek végül depressziós kamasz lettem, átlagos eredményekkel, és még a főiskolát sem fejeztem be, hogy tudjak dolgozni, és keressek pénzt. Meg közben persze el is ment a kedvem az egész tanulástól. Annyi maradt meg, hogy ami érdekel, az akkor is megragadna a fejemben, ha nem akarnám :))). Ez a munkámban nagyon jól jön, ki tudtam használni a karrierem építgetésében.

Nagyon ügyes egyébként a kislányod, légy rá nagyon büszke, de ha egy vmit megfogadsz, mindig csak annyit vállaljon, amihez kedve is van, ne legyen rajta teljesítmény kényszer. Nekem ez volt a legnyomasztóbb az egészben "te okos vagy, hogyhogy nem ötös ??" "egy ilyen okos kislány nem csinál ilyet" - amikor vmi bolondságban benne voltam, ami a kortársaimtól teljesen elfogadott csibészség volt.

Az már csak részlegesen kapcsolódik ide, hogy a kislányom egy ravasz kis rosszcsont, és valahol még örülök is neki, hogy nem nézi senki olyan kis okostojásnak, mint engem annak idején. Talán boldogabb gyerekkora lesz, remélem ti is ügyesen használjátok ki a kicsid tehetségét és fogékonyságát és boldog ember lesz belőle!

2012. jan. 24. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
Én is csak gratulálni tudok, szerintem egyik sem végzetesen rossz döntés, ha marad oviba, ha megy suliba, ő mindig meg fogja találni a módját, hogy képezze magát. Mert van rá igénye. Nekem négy gyerekm van. Az első épp ilyen érdeklődő volt, egész pici korában rajongott a betűkért, sokat olvastunk. A többi gyerekem pedig nem érdeklődött! Őket az sem érdekelte ennyi idősen, hogy betű vagy sem, míg Kati már két évesen ismerte mindegyiket! NINCS olyan, hogy a szülő veri a fejébe a gyereknek az ABC-t! Ehhez kell egy fogékony talaj is! És már bocsánat, de milyen butaság, hogy nincs mással játszani a gyereknek, csak könyveket adnak a kezébe! Hát ha egy gyereket nem érdekel az olvasás, akkor a könyvből nem a betűket fogja nézegetni, hanem alagutat épít belőle. Alig tudom elképzelni, hogy van olyan gyerek, akinek csak könyvei vannak otthon, játékai, készségfejlesztő eszközei nem! És az iskolába nem csak olvasni és írni tanulnak ám a gyerekek! :)) Hanem biológiát, környezettant, etc... szóval azért nem fognak meghalni az unalomtól a tehetségesek se. Üdv mindenkinek! Dr. Mami
2012. nov. 16. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!