Mással is volt már ilyen? Mi a megoldás?

Szia!

Majd akkor anyukám, ha a kicsinek beáll a napirendje :)

Ne gondold, hogy ilyen nagymellénnyel irogatok, félig viccesen írtam az "anyukámat", ugyanis nálunk is ez volt a helyzet. "Kipurcantam" a kicsivel való teendőkben és nem volt erőm még a nagyhoz, pedig szülés előtt még 11kor is az ágyánál ültem és altatódalokat énekeltem, mert nem tudott aludni.....Egy pár hónapig annak is örültem, ha hajat tudok mosni....:S A szerencsém az volt h a férjem meg a család némileg "átvette" a "dolgomat".

Aztán mikor beállt a napirendje a kicsinek, tudtam mikor alszik napközben is, este is viszonylag engedett alukálni; na akkor már a naggyal könnyebb lett, hiszen újra "egymásra találhattunk":)

Fordulj orvoshoz, mert a leírtak alapján ez lehet szülés utáni depresszió. Ha nem kapsz segítséget, súlyossá válhat az állapotod!

Jobbulást!

Szóval ne legyen hatalmas lelkiismeretfurdalásod, mert a naggyal most nem tudsz olyan türelmes, meg "igazianya" lenni.

Meg arra is készülj fel, h a testvérféltékenység is egy nagy próba lesz, arra gyűjteni kell az energiát:)

Ahogy visszaáll a rend, a nagy "ugrik" és kihasználja, hogy két gyerkőc között kell lavíroznod :)

Az én kisfiam viszonylag szépen vészeli a dolgot, de cumit meg cumisüveget kér, meg befekszik a tesó hordozójába, meg ő is oá-zik, ha a kicsi is....:D Szóval ehhez kell lelkierő, hogy napi 10x elmondjam, hogy "neeem, te már nem vagy kisbaba...." :D

Fáradt vagy ennyi!Ha továbbra se múlik mindenképp menj orvoshoz.

4 gyerkőc anyukája

Fáradt vagy. Nem kell azért orvoshoz rohangálni. Én is jelenleg igy vagyok. 2,5 éves a nagy, 8 hónapos a kicsi. De a nagyhoz ugrálok újra még éjszaka is. Kikészültem mostanra. Nincs erőm foglalkozni vele, alig várom a délutáni meg az éjszakai lefekvést, mert sokszor úgy érzem látni sem akarom. Már-már lelkiismeretfurdalásom van, mert haragszom rá. Dühít. Nem akarok játszani vele, nem akarom ezredszer ugyanazt a mondókát mondani, mint régen.Sajnálom ez van. Nemsokára elviszik a nagyszülők egy hétre, (3 órányi útra laknak innen)mert elértem a tűréshatáromat és muszály pihennem, kikapcsolnom, újra folytatni tudjam a verklit.

Én is mondhatnám, hogy kitartás, meg türelem. Tudom, h úgy érzed, az nincs és hagyjuk már az üres frázisokat...most én is úgy érzem, hogy sosem lesz ennek vége...:-( Ne haragudj, hogy nem a megoldást irtam le. De szólj, ha neked mégis meg lesz. :-)