Tudnátok mesélni néhány történetet, ahol a gyerekeitekkel vagy más gyerekekkel beszélgettetek?

4 éves fiam van. Az oviban kellett rajzolniuk, az volt a lényeg, hogy valamelyik családtag legyen a rajzon. A kisfiam az egyik dédipapáját rajzolta le, akit ő már nem ismerhetett, mert pár évvel a születése előtt halt meg, viszont sokszor szóba került, főleg, hogy nemrég kezdtem el családfát rajzolni, és akkor is végigkérdezte, hogy ki kicsoda.

Kérdeztem a fiamtól, hogy hogyhogy a dédipapát rajzolta le, erre azt mondta, hogy hát ki mást rajzolt volna, hiszen akit ismer, azt nem tudja lerajzolni, csak azt, akit nem ismer, hiszen csak azt lehet lerajzolni, akit el kell képzelnie valamilyennek, és amúgy nem tudja, hogy néz ki.

Na, ez egy elég meglepő válasz volt :)

Szia,

Három éves a kisfiam. Szeret összebújva, mesét hallgatva elaludni. Egyik este ezt mondta: "Anya most a Piroskát olvasd. De ne a könyvből, hanem a száddal!" :-)

Gyakran gyurmáznak apával. Ha megnéz egy mesét, kéri, hogy a főszereplőt apa formázza meg. Egyik ilyen alkalommal, apa nem látta a mesét, csak kisfiúnk elmondására tudott támaszkodni. A gyereknek nem felelt meg a figura. Férjem megkérte, hogy segítsen, mert nem tudja hogy néz ki. A gyerek válasza: "Apa, csukd be a szemed és nézd meg."

Az unokahúgaim akkor még abban a korban voltak, amikor a gyerekek még őszinték. Épp arról beszélgetünk, hogy ki milyen.

„És én milyen vagyok?“ – kérdezem kíváncsian

„Hülye vagy!“ – jön a kategorikus válasz.

„És mit szeretnétek, ha milyen lennék?“– kérdem gyanútlanul.

„Még hülyébb.“