Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mi történhetett 4 éves kislány...

Mi történhetett 4 éves kislányommal? Minden megváltozott.

Figyelt kérdés

3 héttel ezelőttig (hisztiket, egyebeket magunk mögött hagyva)minden rendben volt. Még örültem is, h talán lecsengett a dacolás, és megnyugodott.

Aztán 3 hete egyik éjjel átjött a szobánkba, h nem akar a sajátjában aludni. Ilyen azelőtt sosem volt, sőt, a sajátjában szeretett. Állítólag rosszat álmodott. Néhány napig bírtam a folytonos átkísérgetéseket, mire szégyenszemre feladtam, most matracon alszik a szőnyegen, h mégsem köztünk legyen.

Két hete bejárunk az oviba ismerkedni, ő szeptembertől jár, eddig bölcsis volt. Nagyon tetszik neki, harmadnap ott ragadtunk ebédre is, annyira szeretett ott lenni.

És kb. egy hete nem kakil. Nem akar kakilni. Most már nem várok tovább, elviszem a gyerekorvoshoz. Eddig volt/van Paraffin olaj, sajnos háromszor kúp is, az elmúlt két este 5 és 6 csepp Guttalax is, de nem kakil. Eddig egyszer kakilt bilibe, a pelus elhagyása óta csak bugyiba hajlandó. Mióta szóba hoztam, h most már a bilibe vagy wc-be kéne(többszöri próbálkozásra), inkább nem kakil. Szóval lelki eredetű lehet, mert az emésztésével sosem volt gond.

Mindezek sajnos rossz hatással vannak a vele való kapcsolatomra is. Ingerültebb, türelmetlenebb vagyok vele, és érzem is ezt rajta, ő is rosszalkodósabb. Bennem ez elsősorban az éjszakáink miatt van. Haragszom magamra, mert kudarcot vallottam, tehetetlen vagyok a saját ágyába szoktatásban, és inkább feladtam. Pedig 4évig a saját helyén, egyedül aludt. (Egyszer volt probléma e körül, de megoldottam egy itt olvasott módszerrel.)

Mindezek csak véletlen egybeesések? Nem alvás, ovi, nem kakilás...

Hogy álljak hozzá rendbe tenni ezt a helyzetet, mert úgy érzem, h nem tudom irányítani az eseményeket?


2012. júl. 28. 14:10
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
Ja, azt el is felejtettem ,hogy 1 hétnél tovább már nem szabad várni a kakánál. Ezt már csak alulról lehet megoldani, pl beöntésel. Felülről már hiába próbálkozol, még bélcsavarodása is lehet. 5-6 csepp Guttalax amúgy is kevés. 10-15 kellett volna, hiába van odaírva a gyerek adag, az nem mindig elég. Tedd a pocakjára a füled és hallgasd meg hogy fortyog, mocorog e a hasa. Addig még nincs nagy gond, amíg bélhangok vannak. De én a helyedben elvinném orvoshoz, lehet ciki ezzel ügyeletre menni, de hétfő még soká van. Esetleg még a meleg kamillateát próbáld megitatni vele+ mellé kapjon egy kúpot, mert ilyenkor már ingere sincs. A meleg tea segít felülről, a kúp meg alulról. Árulnak a patikában beöntő készüléket otthoni használatra, de én még nem próbáltam. Amúgy ápolónő vagyok.
2012. júl. 28. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
Még mindig én! Ha meg otthon intézi a kakát akkor mond azt a bölcsiben, hogy már megoldódott az ügy (mármint, hogy otthon bilibe intézi). Ne kösd az orrukra és kész! Ha a gyerek véletlenül elkotyogja, akkor mond azt,hogy nagyon ritkán besikerül a bugyiba. De ez nem lehet ok arra, hogy bölcsibe tartsák. Aztán majd megoldódik magától, hidd el!
2012. júl. 28. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:
Nagyon félek mást már. Bevisszük az ügyeletre. Köszönöm.
2012. júl. 28. 14:56
 14/16 anonim ***** válasza:
szia! ird meg mi volt az ügyeleten,remélem könnyedén megoldják a problémát,szoritok értetek!
2012. júl. 28. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

az, h ebbe valaki belehaljon, 1 a 100000-hez. ne félj, nem lesz semmi baj. és a lányod se lássa, h félsz.

továbbra is azt mondom, hadd kakiljon, ahová akar, egy darabig, aztán szépen, lassan szoktasd át wc-re.

2012. júl. 28. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Megoldódott már? Mi volt az ügyeleten?
2012. júl. 30. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!