Miért kötődik hozzám/hozzánk ennyire? Miért hallgat inkább rám?

5 éves az unokaöcsém, akit kezdetek óta imádok.

A születésekor nagyon sokat jártam be a kórházba a nővéremhez. És sokszor mentem hozzájuk is az első hónapokban, amikor épp ráértek és nem volt más vendég vagy esetleg nem akartak csendesebben pihenni.

Aztán ezek úgy elmaradtak. Én akkoriban még a szüleinkkel laktam. Suliba jártam, mellette meg dolgozni. Majd unokaöcsém 2 éves volt, amikor már főállásban dolgoztam, mert végeztem a szakmám megszerzésével is.

Nagyon keveset voltam otthon, így hozzájuk sem jutottam el.

Viszont az alkalmakkor (születésnap, húsvét, karácsony, etc) mindig mentem át.

Egyik karácsonyra még a vállamon is elcipeltem a nővéremékhez egy fenyőfát, csak hogy élő legyen nekik.

Én sosem erőltettem semmit az unokaöcsémnél. Nem kértem, hogy adjon pacsit vagy puszit, mint ahogy a rokonság 98%-a csinálta. Mégis mindig én voltam az, aki ezeket megkapta.

Ha mentünk az utcán, mindig az én kezemet fogta meg. Mondjuk még most is. Leginkább rám hallgatott/hallgat.

Szóval bátran kijelenthetem, hogy ha vele/velük vagyok, akkor én vagyok számára az első helyen és a nővérem pedig a másodikon.

Ez a viszony az elmúlt 1,5 évben szorosabb lett, mert nekem is született egy lányom.

Az unokaöcsém úgy beszél róla, mint a kishúgáról. Mindenkinek azt mondja, hogy megy a kistestvérét meglátogatni.

Nagyon oda van érte, imádja, szereti! Szóval igazi testvéri kapcsolat van köztük.

Nem tudom, hogy ez az egész hogy alakult ki ki köztünk.

Vajon, ha lesz még egy gyermekünk a férjemmel, akkor őt is ugyan ennyire fogja szeretni? Hozzá is így fog kötődni?

Volt valaki hasonló helyzetben?