Létezik olyan kisgyerek, aki soha nem volt hisztis, nem volt dackorszaka?

De, és amikor megnéznek akkor éppen egy hála imát nyomnak le magukban, hogy nem az övéké hisztizik. (legalább is én azt szoktam)

Egy barátnöm és családja állítja hogy az ö 5 éves unokahuguk nem szokott hisztizni. Aztán rájöttem miért, mert mindent megengednek neki. minap jöttek hozzánk és mondtam a kislánynak, hogy vegye fel amit ledobált. (gondoltam 5 évesen már lehet ilyet mondani egy gyereknek) majd rámnézett, és mondta, hogy NEM. amikor elmentek, nem volt bekötve és mondom a barátnömnek, hogy miért nincs a gyerke bekötve. mire a majdnem hogy nekem estek, hogy minek az, úgy is kiköti magát.

szóval ennyit a nem hisztiröl, ha nincs miért akkor nem is hisztizik.

Én is egy 3as hozzászólóhoz hasonló tapasztalatot akartam leírni, de nem ismétlem, a lényeg a lényeg :)

A gyerek ilyenkor próbálgatják a határaikat, ha a szülő tartja magát ahhoz amit egyszer elmondott, akkor a gyerkőc be fogja magát vetni. Nem azért mert rossz, hanem mert kipróbálja hátha ehet még egy szelet sütit stb.

A dackorszaknak meg kell lenni, így egészséges, ez a lelki fejlődés része, akárcsak a kamaszkori lelki változások. Ez az elszakadás, a lelki értelemben vett önállósodás része, amikor megtapasztalja a gyerek a különbséget saját maga és mások között, kipróbálja a saját korlátait, úgymond értelmezi önmagát, rájön, hogy ő és az anyja nem ugyanaz a személy. Teljesen normális dolog, és jó, ha átesik rajta a gyerek. Pszichológusok szerint akinél kevésbé kifejezett a dackorszak, az szorul igazából segítségre oly módon, hogy az akarat-kinyilvánításait, ellenkezéseit pozitív megerősítéssel kell elismerni, ösztönözni rá, hogy ne adja be mindig a derekát.

Gondolj erre! ;)

Őszinte leszek, én mindig megmosolygom, ha ilyet látok. De nem rosszindulatból, csak vicces látni, hogy más is van ilyen helyzetben, nem csak én. :)

Amúgy ha a lányom hisztizik (ő az a földön fetrengős típus), én nem nézem, ki hogy néz ránk. Én akkor csak rá figyelek, keresztül nézek a bámészkodókon.

Én is mosolyogni szoktam épp ezért mert én is számtalanszor voltam már ilyen helyzetben. Nem egyszerű esetek a gyerekeim megvívtuk a magunk játszmáit de most 5.5 és 3.5 évesek és megmondom őszintén büszkén és nem szorongva megyek velük nyilvános helyre mert megtanultak viselkedni.

Nekem is van olyan barátnőm aki úgy nevel hogy nem nevel mindent ráhagy a fiaira és látom rajta hogy bizony neki kellemetlen bárhova elmenni velük mert folyamatosan balhéznak vmiért amivel csak az a baj hogy 5 és 4 évesek tehát nem annyira kicsik már akiknél a dackorszak normális még.

Én inkább elviseltem 1-2 évig a rosszalló tekinteteket (meg öregnénik butaságait már elnézést hogy jaaaj miért sírsz kisfiú a CSÚNYA ANYA nem vett meg neked vmit???) és most örülök hogy már túl vagyunk rajta.

Eszembe nem jutna olyat kiejteni a számon hogy az enyém nem hisztizett ENNYIRE vagy bezzeg az enyémeim jólnevelten bújtak ki már egyből, mert tudom hogy hülyeség. És az idő sem szépítette meg, tudom hogy milyenek voltak sokszor.

A lányom bizony ilyen volt. Értetlen arccal bámulta a babakocsiból az üvöltő, hisztiző többi kisgyereket: "ezek meg mit ordítanak?" :D Komolyan nagyon nyugis volt! Nála nem tudtam, mi az a fogzás, mi a dackorszak, a hasfájás... azt hiszem, erre mondják, hogy angyali természete van! :) Lehet, hogy hihetetlen, de ő nem hisztizett, nem dacolt, engedelmes volt, rendesen evett, nem nyafogott, mindent meg lehetett vele beszélni. Azt hittem, hogy nagyon szuperül neveltem, ügyi vagyok! :D Bár a párom mondta, hogy valószínűleg nagy szerencsénk van. De a történetnek nincs vége. :)

Eltelt 11 év, és megszületett a kisfiam. MINDENT, amit a lányunknál megúsztunk, hatszorosan megkaptunk a fiunknál!! Fogzás, hasfájós baba, rengeteget sírt, bármit csináltunk vele, semmi sem volt jó. Na majd ha már mászik...majd ha járni tud...könnyebb lesz vele! Egy frászt! :) Most 26 hónapos, felemészti minden energiánkat, dacol, csapkod, próbálgatja a szárnyait, jeleneteket csinál a boltban...minden, amit el lehet képzelni. :) ÉS a slusszpoén, hogy az angyali nővérkéje kamaszodni kezdett, 14 éves, és hát... na ezt már a képzeletetekre bízom...most kezdi a dackorszakot, vagy mi a csoda, felemészti a maradék türelmemet is.

De imádom őket, és legalább rájöhettem: nem vagyok szuperanyu! :D :D