Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Most mit csináljak a cipőjével...

Most mit csináljak a cipőjével, tegyem el jövőre? Jól megjártam vele.

Figyelt kérdés
Három és fél éves lányomnak nemrég vettünk egy tépőzáras cipőt. Már a boltban is nagy bajban voltam vele, mert a 25ös kicsi volt, a 26os meg nagy. Több féle fajtát felpróbáltunk, mindegyiknél ugyanez volt a gond. Hát legyen, megvettük a 26-osat, miután ráállt egy lábmérő gépezetre, ami szintén a 26-ot mutatta, így rábólintottunk, hogy valójában csak mi látjuk nagynak a lábán. AZtán itthon a játszótéren, ahogy sétál, fut szalad benne, látni hátul a sarkánál, hogy ha nagyon akarnál egy ujjam beférne, kisebb túlzással. Nem ér teljesen végig a lába a cipőben, legalábbis így látszik. Eléggé úgy tűnik, hogy nagy. Ő nem panaszkodik, nem esik le a lábáról, nem tud belőle kibújni, csak ha tépőzárazza, nem mondja egy szóval sem, hogy nem jó a lábára. Viszont látszik, hogy nem passzol... Visszavinni már nem tudom, hordja napi szinten látszik rajta, le sem tudom varázsolni róla. Nem állunik anyagilag úgy, hogy most vegyek egy másikat. Szerintetek nagyon égő, hogy nagyobbnak látszik picit, vagy hagyjam és nem olyan vészes, vagy inkább tényleg vegyek egy másikat?
2013. márc. 11. 18:41
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha 25öset veszel, az meg kicsi rá. És ha tennél némi vattát a cipő orrába? Pár hét alatt úgyis belenő, addig meg ellesz így benne.
2013. márc. 11. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
a 25ös teljesen végig érte a lábát, tavaly is egész évben 25ös cipőt, szandált, csizmát hordott, így alapból gondoltam, hogy egy év alatt táncsak nőtt már a lába egy számot, nekik azért elég gyorsan nől. Hát azt hiszem tévedtem. Igen, gondolkodtam a vattán, lehet meg is próbálom. Hogy hogy nézhettem el ennyire nem tudom. Mindig nehézséget okoz a vásárlás, de most aztán jól elbaltáztam...
2013. márc. 11. 18:45
 3/7 anonim ***** válasza:
vagy egy talpbetétet, az pont azt a fél számot ellensúlyozza
2013. márc. 11. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Én se pont jott veszek hanem egy fél számal nagyobat és ki se tömöm mert ha le nem esik a lábárol,soha ,akor minek pont jó.
2013. márc. 11. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Ezzel már nem nagyon tudsz mit tenni de legközelebbre van egy tuti tippem:)

mezítláb (még zokni se legyen rajta!) állítsd egy vastagabb papírra a gyerkőcöt. Szépen rajzold körbe a lábát (a toll mindig merőlegesen álljon a papíron!),pici 1mm-es ráhagyás mehet, vágd körbe. Ha ez a sablon jó a cípőbe tuti jó lesz a lábára a cipő is. Ez főleg a még nem beszélő gyerekeknél nagy segítség. remélem tudtam segíteni:) sok sikert!!!

2013. márc. 11. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Szerintem jó méretet vettél neki.

A fiamnak akkora rüsztje van, hogy esélytelen a méretében venni mert akkor elöl nyomná a lábát, így mindig kicsit nagyobbat veszek. Ha nálatok meg fordítva van, túl alacsony a rüsztje (vagy lúdtalpas) akkor kell bele sima (vagy harántemelős) talpbetét.

2013. márc. 12. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerintem is jó,én is olyat vettem ami kicsit nagy de cipőbetéttel pont jó.Az eggyek kisebbet kinőtte volna szezon közben.
2013. márc. 13. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!