Adjatok tanácsot, mert már megőrülök!?

Pedig muszáj lenne lenyugodnod, mert addig ő sem fog, érzi a feszültségedet. Ha benned is van a fesz, legalább próbálj valami mást kifelé mutatni.

Egyél magnéziumot, igyál citromfüvet.

Kérj segítséget olyantól, akinek a társaságát élvezi a kislányod, pl. nagyszülőtől.

Amikor én voltam nagyon kidögölve a két kis rosszcsontomtól, játszóházba vittem őket, ahol lenyűgöződtek az új tereptől, önkéntesek játszottak velük, én meg csak ültem, néztem őket és regenerálódtam. Pár perc is csodát tud tenni, nekem ráadásul éjjel sem aludtak, vagy felváltva.

Kitartást!

Az, hogy mindig veled akar lenni, az lehet, hogy szeparációs szorongás, az idővel elmúlik, nem tehetsz ellene semmit.

Igazából hisztis korszak kezdete valószínűleg, lányokra jellemző, hogy ilyen hamar elkezdődik, én is így voltam a lányommal. Most 2 éves, ha már nagyon hisztizik, akkor hideg vízzel megmosom az arcát. Próbáld meg, ha nagyon sír, hisztizik, akkor belefújsz az arcába!

Ezen sajnos a legtöbb gyerek átesik. Valakinél hamar elmúlik, sok gyerek hisztis, akaratos marad több évig is.

A párod az apuka?

Ne erőltesd az alvást, ha nem megy...

babakocsiban ringatva a levegőn sem alszik el?

Anya, ez van!

Gyerek! Lesznek még nehéz időszakok, és nem mindig lesz olyan a kicsi, mint amilyennek te szeretnéd.

Az enyém az első évét végigordította, így konkrétan megedződtem a dackorszakra, ami már egyáltalán nem zavar. Ha hisztizik, hát hisztizzen. Majd elmúlik.

Nektek pedig még csak ezután jön a hiszti és dackorszak, az az igazi.

Viszont azt ne felejtsd el, hogy ő egy önálló élet, egy önálló akarat. Így igenis lesznek összezörrenéseitek, és igenis ki fogsz borulni még az elkövetkező 20 évben legalább.

Viszont kell, hogy akarjon, hogy "lázadjon", mert így nő fel egy egészséges gyerek.

Fejlődik a személyisége...ez van. Majd alakítod. De nem "durranj ki", az nem jó példa!

Egy kis magnézium, egy kis lazaság, és néha egy kis szabadság a gyerek nélkül (menj el sétálni), és aztán tiszta fejjel menj vissza.

Ja, amúgy én is azt hittem, hogy az anyaság egy rózsaszín köd, és csak lebegünk majd a boldogságban.

Hát na, nem ilyen. A szép napokért néha meg kell küzdenie az anyának, babának egyaránt. S azt is vedd figyelembe, hogy ő ugyanúgy küzd a te akaratoddal, mint te az övével.

Lovat akartam, de nem ilyet... szoktam én is mondani:)

Szerintem ezzel csak annyit tudsz tenni, hogy következetes maradsz, és nem hagysz rá mindent, csak mert hisztizik. Tarts ki az eddigieknél.

A másik meg hogy nyugi, el fog múlni, mint sok más is, csak persze győzze kivárni az ember.

Nekem ami bevált, hogy sokat sétáltunk, más anyukákkal, beszélgettem, pletyiztünk, és attól kicsit mindig jobb lett:)

Szerintem hozzá fogsz edződni, csak most hirtelen fura, hogy így megváltozott a kislányod viselkedése.

Az én 15 hónapos lányom is nagyon korán, 2 hónapja elkezdte ezt a magát földhöz dobálós, ordítós hisztit. Az első két hétben teljesen kivoltam, nem tudtam vele mit kezdeni. Azután szépen hozzászoktam. Sajnos a napi program részévé vált, mint az evés vagy az alvás. Persze most is vannak rosszabb napjaim, amikor fel tudnék robbani tőle.

Egyszerűen próbálom figyelmen kívül hagyni, ugyanúgy csinálom tovább a dolgom, és így abbahagyja. Ha utcán kapja el, beleteszem a babakocsiba, és nem jöhet ki. Két percig ordítás van, de utána abbahagyja, mert tudja, hogy nem ér el vele semmit.

Szerintem is a következetesség nagyon fontos. Akkor se szabad neki engedni, ha veri magát a földhöz.