Szerintetek meddig "normális" az irigység?

Én azt gondolom, hogy még felnőtt emberek is „nagyon durván” tudnak irigykedni. :) Miért csodálkozunk akkor a gyerekeken. Szerintem ez javarészt példamutatás, szülői hozzáállás kérdése egy nagyobb gyereknél már. A saját és az ismerősi köröm gyerekeinek példája alapján úgy gondolom, hogy igen, van egy korszak, amikor erősödik az éntudatuk, és féltik mástól a játékaikat, vagy éppen mindig az kell, ami a másiknál van, de ez normális.

Viszont ha a szülők ezt enyhítik pl. azzal, hogy rábírják a gyereket, hogy cseréljen játékot a másikkal, akkor ez szépen elmúlik nagyobb korra.

Nyilván olyan van nagyobb gyereknél is, hogy valamivel játszik, és nincs kedve ezért odaadni a másiknak, de nálunk simán működik ilyenkor, hogy egyszer te, egyszer ő, majd megint te, megint ő…

Viszont mindez mit sem ér, ha mondjuk a gyerek otthon folyton azt hallja, hogy „bezzeg XY-éknak milyen nagy házuk/autójuk/kutyájuk/orruk stb. van„. A gyerek a szülő tükre, így aztán irigy szülőnek vélhetően irigy a gyereke is. :)

Ez jó kérdés!

Az én fiam is 2 évesen kezdte most 3 éves és még mindíg tart nála bár már enyhébb!