Mit gondoltok, miért "kövezik meg" azt, aki ki meri mondani, hogy néha elege van a gyereknevelésből?

Szia!

Aki azt mondja, hogy soha nem volt elege a gyerekeiből, az hazudik!

Fárasztó, napi 24 órás meló úgy, hogy nincs szabadnap, nincs fizetés, nincs semmi, "csak" a gyerekek ragaszkodása, szeretete.

Ha nem mindig, mindenhol a panasz dől belőled, akkor ne is törődj vele.

Állandóan hordok egy kitűzőt a táskámon, az alábbi szöveggel: "Az idegbaj öröklődő betegség. Én is a gyerekeimtől kaptam." Akinek van gyereke, kivétel nélkül érti és vigyorogva bólogat rá.

Az, hogy néha úgy érzed, hogy meg tudnál szökni vagy csak 1-2 órára valaki mentsen ki a helyzetből, azzal nincs semmi gond. Teljesen megérthető. A gyereknevelés nem könnyű, igen is kemény meló. De ezt csak is az tudja, aki ebben benne van.

Te erről az esetről írtál. De ez nem az a kategória, ahol azt kéne mondani, hogy akkor minek kellett a gyerek.

Én nem érzem magam rossz anyának, rengeteg foglalkozom a fiammal és foglalkoztam mindig is, mellette még nagyon sok mindent megcsináltam és ehhez hozzá kell tenni, hogy a legnehezebb időkben beteg voltam, műteni is kellett és sokkal több segítségre lett volna szükségem, mint amit kaptam. És néha én is kiborultam, de ettől egyáltalán nem éreztem, hogy nem kellett volna gyereket vállalnom. Mert mindig a sarkamra álltam és megcsináltam, amit kellett és ettől függetlenül imádom a fiamat, ő az életem.

Viszont vannak olyan szülők, akiknek valóban nyűg a gyerek, inkább járnának szórakozni, akiknek a gyereke százszor nyugodtabb, mint a te gyereked, mégis ő mondja mindig, hogy milyen elege van, meg hogy neki senki nem segít (anyós minden nap órákat ott van és még aludni is, ha úgy van), na az ilyenre mondom azt, hogy lehet nem kellett volna a gyerek. De semmiképpen nem arra az anyukára, aki néha igen is be meri ismerni, hogy az anyaság, a szülőség nem csak habos sütemény, hanem vannak igen is nehéz pillanatai.

Teljes mértékben egyetértek az 5. hozzászólóval.

Aki azt mondja, hogy soha nem volt még elege a gyereknevelésből az nem mond igazat!

Az Én kisfiam 3 éves lesz, rettentő energikus egész nap csak menne...! Amivel természetesen semmi baj nincs, nagyon sok figyelmet igényel, szó szerint egyedül nem tud lenni egy percig sem (kivéve mikor alszik), mert unatkozik, rengeteget beszél, folyamatosan kérdez. Bölcsibe nem jár, mert mondjuk ez egy másik történet, de Ő koraszülött és 3 hónapot töltött kórházban mire végre hazahozhattuk és akkor megfogadtam, hogy minden elvesztegetett percet bepótolunk.Természetesen szeptemberben kezdi az ovit. De mind ezek ellenére néha igenis úgy érzem, hogy szükségem van legalább 1 hónapban egyszer 3-4 órára amit vagy egyedül töltök vagy a párommal Nimród nélkül. Persze a végén már nagyon hiányzik, de ez kell egy Anyának, hogy újra feltöltődve, megint a gyereké lehessen! Nekem is ritkán adatik meg mivel az összes nagyszülő még aktívan dolgozik, és más nincs persze még apán kívül akire rábízhatnám! És ez a gyereknek is jó ha kipihent, nyugodt anyát kap vissza aki újra és újra kifacsarhat! Szerintem ez nem önzőség sőt valljuk be ezt is tudat alatt érte tesszük!

Nekem semmi bajom azzal ha valaki panaszkodik az élet nem fekete meg fehér, szép is lenne ha csak az vállalna-vállalhatna gyereket aki mindig állandóan 100% boldogság öröm és türelem akkor kb. 100 gyerek születne egy évben...

Nekem azzal van bajom, amit fentebb is írtak hogy tökre indokolatlanul panaszkodik !!! Nekem nincs segítségem, nincsenek nagyszülők se rokonok bébiszitterre nem szívesen bízom őket de!csak a legjobb barátnőimnek szoktam panaszkodni mert ők megértenek és másra nem zúdítom rá hogy mennyire fáradt vagyok kimerült vagy kétségbeesett mikor mondjuk mind3 egyszerre full beteg...de mikor az panaszkodik állandóan fűnek fának mindenkinek, akinek van 3 nagyszülő, van 1 szál gyereke, a férje is állandóan a haptákban áll na akkor kicsit kinyílik a bicska a zsebemben . És a vicc hogy az ilyen emberek sokszor még szidják is a nekik segítő embereket hogy nem segítenek eleget vagy nem úgy csinálják ahogy nekik megfelel vagy közbe mert jönni nekik vmi ahelyett hogy feneküket csapdosnák a földhöz hogy van kire bízni a gyerkőcöt...

És nem egy ilyen ismerősöm van...