Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kislányom nehezen kezelhető...

Kislányom nehezen kezelhető mióta óvodás. Voltam pszichológusnál, aki azt mondta, autisztikus és kényszeres tünetei vannak. Tudtok tanácsot adni?

Figyelt kérdés
A pszichológus azt mondta várjunk, ha megszokja az óvodát, csökkenhetnek a tünetei. A családom azt mondja, "mindent ráhagyok" azért ilyen. Most egy kicsit elfáradtam. Ha valaki esetleg hasonló helyzetben van/volt, szívesen vennék néhány jó tanácsot. Köszönöm előre is!
2014. máj. 5. 07:46
 1/9 anonim ***** válasza:

Ez így elég általános, miben nyilvánul meg anehéz kezelhetősége? Mikortól jár oviba?

A legtöbb kisgyereknek (ahogy sok felnőttnek) vannak autisztikus vonásai, vagyis apróbb mániái, kialakított rituáléi, amikhez ragaszkodik - de ettől még nem lesz autista - és persze amik borulhatnak, ha új közösségbe kerül. Nálunk szóltak is, hogy a gyerekeknek kb. három hónapot számoljunk az igazi beszokásra, mert úgy, mint nekünk egy új munkahelyen, nekik is idő kell, amíg megszokják az új ritmust, szabályokat, rangsort, nagyobb hangzavart... stb. És addig bizony számítsunk rá, hogy hisztisebbek vagy bújósabbak lesznek.

2014. máj. 5. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Szeptemberben kezdtük az óvodát. Ott visszafogott, gyerekekkel nem játszik, az egyik óvónéninél már kezd kicsit felszabadultabb lenni, a másikat még mindig nem szereti. Otthon szinte tombol, amit nem szabad, szinte csak azt szeretné csinálni. Folyamatosan beszél, mostanában elkezdett dadogni. Nagyon keveset alszik, sokszor "hisztizik", pl. a bevásárlókocsiban csak úgy lehetnek a termékek, ahogy ő bepakolja, elképzeli. Nagyon türelmetlen, egyik percben sír, másikban nevet. Korábban nagyon félős, visszahúzódó volt, most ha közelünkbe jön egy gyerek felécsap a kezével, stb. Sokszor sírva kéri, hogy mossuk meg a kezét, mert ragad, segítsünk orrot fújni, a megszokott útvonalakról nehezen lehet letéríteni, stb.
2014. máj. 5. 08:12
 3/9 anonim ***** válasza:

Tényleg vannak autisztikus jelei, de ez még nem jelent semmit. Vigyétek el szakemberhez, aki kompetens ebben. Egy "sima" pszichológus ehhez nem ért feltétlenül.

Vedd fel a kapcsolatot azzal a nevelési tanácsadóval, ahová tartoztok, szülő is kezdeményezhet vizsgálatot, de akár az óvoda is! Ott megvizsgálják, megbeszélitek, hogy ők mit hogy látnak és hogyan tovább.

2014. máj. 5. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Szia! Nevelési Tanácsadóban voltunk. Ő javasolta, hogy várjuk meg a nyarat, a következő ovikezdést. Én elismerem, hogy nem tudnak sokat tenni, de most olyan tanácstalan vagyok.
2014. máj. 5. 10:47
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Akkor vidd el valamilyen másik intézménybe, pl Vadaskert Alapítványhoz, ahol nem sütik rá azonnal az autizmust. Neten keresztül lehet időpontot kérni.

Hozzá nem értő pszichiáterhez ne menjetek, mert sokan dobálóznak ezzek a diagnózissal.

2014. máj. 5. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

a lehető legrosszabb tanács az, hogy várjatok.

én még ma bejelentkeznék a helyedben a vadaskertbe. tényleg vannak autisztikus tünetei, ezért kéne gyorsan kideríteni, hogy autista-e, mert ha igen, akkor most fejleszthető a leghatékonyabban, nem később, ez az a kor.

ha meg nem az, akkor rá kéne jönni, hogy mi váltja ki, mert tényleg ezek olyanok amiket el kéne hagyni

2014. máj. 5. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
igen a vadaskertbe menjetek el,itt ezen az oldalon már többen is írták hogy ott jó felmérés történik,valóban vannak autisztikus tünetei a lányodnak de még ebből nem sok mindent lehet levonni.
2014. máj. 5. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
A Vadaskert bentalvós?
2014. máj. 5. 13:12
 9/9 anonim ***** válasza:

ha meg tudjátok oldani a bejárást akkor nem. ha messze laktok akkor igen.

barátnőmék 3 éjszakát töltöttek ott, nagyon jól érezték magukat, olyan mint egy játszóház :)

a felmérés is játék, észre se veszik a gyerekek azt, hogy megfigyelik őket, csak egy jó nagyot játszanak.


mi nem ott voltunk, de hasonló 3 fordulós felmérésen, azóta is mondja a fiam, hogy úgy elmenne megint :)

2014. máj. 5. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!