Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Tényleg dróton rángat a...

Tényleg dróton rángat a gyerekem, és azt csinálok, amit ő mond?

Figyelt kérdés

A református lelkésznő tart egy nyári tábort, ottalvós. A lányom még csak 7 éves, soha nem aludt sehol nélkülünk, még nagymamánál sem. Így elsőre rögtön rámondtam, hogy nem. De aztán rábeszélte a gyereket,mondtam, hogy amennyiben este elhozom, reggel viszem, lehet róla szó. Első este a gyerek nem akart hazajönni. Mondtam neki, hogy rendben van, maradhatsz, majd hozok tiszta ruhát másnap. Második nap is ez volt, én nem bántam, hogyha akar, akkor maradjon még, de nekem volt rá szükségem, hogy elmenjek megnézni. Harmadik nap már rámszólt a férjem, hogy ne is menjek, ne izgassam a gyereket ezzel. Elmentem, hát persze, most már haza akart jönni, hát elhoztam, kicsi még, miért ne? De még én mondtam, hogy akkor reggel visszahozlak, holnap még érdekes programok lesznek.

Erre a férjem ordítva fogad, hogy miért hagyom, hogy a gyerek hülyét csináljon belőlem, ha akar marad, ha nem akar nem marad, de akkor tanulja meg, hogy a döntésének súlya van! De ne hozzam-vigyem, ahogy kedve támad. 10km innen egyébként. Most tényleg olyan képet kap így a gyerek rólam, hogy dróton rángathat? Hiszen csak aggódtam, mert még kicsi. Anyám így is kiakadt, hogy hogy hagyhattam ott idegenekkel aludni.


2015. júl. 16. 21:18
 1/7 anonim ***** válasza:
27%
Én is így tettem volna! "Kit rángasson dróton", ha nem az anyukáját nem igaz ;) en is mindent megteszek a kisfiamért, es ott kell hogy legyen egy szülő bármi van. Pont nem a szülő dolga a ferjed altal említett "leckeztetes, hogy tanulja meg" , ezt az elet mas területen tapasztalja majd es Ti ott lesztek hatterkent Neki mindig minden körülmenyek között ez a szülő feladata Szerintem.
2015. júl. 16. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
63%

Őszintén szólva nekem nem a gyerek viselkedése a furcsa, hanem a férjedé, aki emiatt leordítja a fejed, és az anyádé, aki nem bízik a döntésedben.

Én amúgy ugyanígy csináltam volna. Ha maradni akart volna, hagytam volna, de ha haza akart volna jönni, hazahoztam volna a gyerekemet, főleg úgy, hogy most először aludt máshol. Ez nem dróton rángatás, szerintem.

2015. júl. 16. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
42%
Hat eleg liberslis neveles.Az edesanyam pont ilyen volt velunk es imadtam hogy ilyen.Apa meg mindig haragudott ra,es mindig azt mondta a fejere novunk (tesommal).A mai napig barmit megtesz ertunk.En soha nem tudnek ilyen onzetlen lenni,de imadom h o ilyen.Tokeletes ANYA.29 eves kismama vagyok egyebkent.
2015. júl. 16. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
78%
A gyerek igényeinek kielégítése nem dróton rángatás. Ez a normális szülői hozzáállás.
2015. júl. 16. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, aranyosak vagytok. Pedig éppen nem érzem valami jó anyának magam, elég gyorsan kijövök a sodromból.
2015. júl. 16. 21:43
 6/7 anonim ***** válasza:
68%
Akkor lenne dróton rángatás, ha idōsebb lenne és aludt volna máshol, na meg persze azt mondta volna a gyerkõc, hogy marad és utána nyafog h vidd haza. A férjeddel meg leülnék elbeszélgetni, h mi is a baja tulajdonképpen.
2015. júl. 16. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nem a gyerek rángat dróton, hanem a család. Te voltál ott, neked kellett eldönteni, így döntöttél. Valszleg én is így tettem volna, ha a rábeszélés nem használ. Elég vagány egyébként már így is a kislány, hogy kettőt ott aludt! Nem kell mindjárt egy egész heti ottalvást erőltetni, hogyha ő még soknak érzi.
2015. júl. 17. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!