Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mások gyerekei is rendszeresen...

Mások gyerekei is rendszeresen szakadt ruhában, koszosan mennek haza az iskolából? Mit csináljak?

Figyelt kérdés
Lányom 2. osztályos, szinte minden nap szakadt nadrágban jön haza, vagy ha véletlenül nincs kiszakadva a ruhája, akkor olyan koszos, hogy nem lehet kimosni. Annyira dühös vagyok, hogy nem tud egy picit sem vigyázni a saját dolgaira. Volt olyan hét, hogy 5 napból 5x jött úgy haza, hogy tenyérnyi lyuk volt a térdénél. Nem tudok minden nap másik nadrágot venni. Férjem azt mondja küldjem el a szakadtban és majd megtanulja. De én nem akarom, hogy csúfolják emiatt. Mi a megoldás? Most őszi szünetben sokat beszéltünk erről, mindent megígért, erre tegnap és ma is szakadtan jött haza, sőt, ma mivel üvegfestékkel dolgoztak, az új kabátján egy hatalmas festékfolt is van, ami persze nem jön ki. Azt se értem, hogy a tanítónéni miért nem szól rá, hogy ne fetrengjen és csússzon-másszon a földön, ha szemmel láthatóan magától nincs sajnos ennyi esze. Van masik 2 gyerekem is, velük soha nem volt ilyen gond, megértették, hogy a ruha nem a szekrényben születik, hanem dolgozunk érte, hogy legyen, ezért vigyázni kell rá. Ma annyira dühös lettem, hogy kiabáltam vele és mondtam, hogy karácsonyra csak ruhát fog kapni, játékról ne is álmodjon.
2016. nov. 8. 22:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
56%

8 eves, hogy szakitja ki ? Elesik ? Minden nap ?

Foleg lany letere, nekem ez nagyon fura.

Esetkeg kerdezz ra a tanarnal, hogy mit csinal amiert kiszakad.

Megoldasnak meg talan a foltozas.

2016. nov. 8. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
46%
Csúszik-mászik a pad alatt, amikor hülyéskednek szünetben.:-) 8 éves, eleven gyerektől ne várd, hogy a játék hevében majd azon gondolkozik, miből lesz a ruha, ami rajta van. Nekem is ilyen volt az egyik, foltokat varrtunk a nadrágjára, ha az kiszakadt, leszedtük, ment a következő. Ki fogja nőni ezt a korszakot, ne izgulj.:-)
2016. nov. 8. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
58%
Szerintem ez akkor sem normalis 8 eves lanynal. Erdekes, en sosem csusztam masztam a pad alatt , de egyik osztalytarsam sem.
2016. nov. 8. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
Úgy szakítja ki, hogy csúszik-mászik a földön. Négykézláb megy, térdelve, vagy éppen egyik nap amikor mentem érte, kint voltak az udvaron esőben(!) és a sáros domboldalról csúsztak le fenéken. Tanítónéni mosolyogva nézte, hogy milyen cukik. Én meg mosolyogva megkérdeztem, hogy ez szerinte jól van e így, és azt mondta, hogy ilyenkor szabad játék van és nem szólnak bele mert szegény kicsiknek egész nap csendben kell ülni. Nekem is ülni kell egész nap, mégse csúszok seggen a sárban hazáig. Egyébként tudom, hogy ez nem a tanítónéni hibája, csak iszonyat mérges vagyok. Amúgy persze ha kérdőre vonom a lányomat, hogy mi történt már megint, azt mondja, hogy elesett.
2016. nov. 8. 23:16
 5/17 anonim ***** válasza:
47%
Lány is lehet örökmozgó.:-) Az enyém már felnőtt, egyetemet végzett, kényes a külsejére és a környezetére is, amilyen szutyokpanka volt kicsiként, meglepő, milyen rendmániás lett. Nincs ebben semmi abnormális, nem vagyunk egyformák, hál'istennek, piszok unalmas lenne.
2016. nov. 8. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
26%
Előfordul, bár nálunk azért nem ennyire durva.
2016. nov. 8. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
73%

Engem kérdező (bocs) de megnyugtattàl,hogy nem csak az enyém ilyen kelekótya, ràadàsul nem is azon múlik,hogy fiú-e. :-)


Én foltozok. Aztàn 2-4 kör utàn kuka. Sajna nem lehet vele mit csinàlno,màr nem idegesìtem magam. Gatyàt meg turiban veszek, azt nem sajnàlom annyira mint a 8ezres boltit.

Mindig megszidom persze, de semmi èrtelme.

Annyit kipróbàlhatsz,hogy kimosatod vele amikor nagyon koszos,nàlunk ez ideig óràig visszatartó erő, de 2 nap utàn újra ugyanez van.

Most màr vamivel jobb 3. osztàlyban,nem mindennaposak a szakadàsol nyakig saras történetek,de heti 2 alkalom még mindig van.

Nadràgvàsàrlàsra ajànlom a tescot és a kiket leértékeléskor,1500Ftért vettem szeptemberben 4 farmer nacit. Azokat sem sajnàlom annyira és meglepően tartósak.:-)

2016. nov. 9. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
19%

Egyrészt a lányodnak ennyi idősen kellene már legyen ennyi esze, ez tény! Én ahogy hazaérünk odaraknám kézzel ruhát mosni. Mindent, amit összegányolt. Ha este 9-ig sikálná, akkor addig! Valamiből tanulnia kell. Ha így sem ért belőle, akkor tényleg nem kapna sem mikulásra, sem karácsonyra semmit, csak ruhát.

Másrészt a tanár egy idióta! Ezek szerint ha kővel dobálják egymást akkor sem szól bele, mert szabad foglalkozás van?! Liberális tyúk.. ezért kár volt diplomázni!..

2016. nov. 9. 03:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
62%
Igen, az enyém is nyakig koszos járt haza az első pár évben. Szakadt ruha is akadt, meg tönkrement vadi uj cipő is és párszor előfordult az is, hogy teljes ruhazattal kellett érte mennem, mert a drága barátnőjével bele feküdtek a pocsolyaba. A tanítónőt nem kellene hibáztatni, nem dolga, hogy a gyerek ruháját felugyelje.
2016. nov. 9. 04:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
31%

Kedves kérdező hogy lett üvegfestékes a gyerek kabátja ? Talán kabátban festet?

Nálunk a suliba esőbe nem viszik ki a gyerekeket,igy nem is lesznek sárosak sem .

2016. nov. 9. 04:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!