A párom gyerekeinek az anyja mindenben keresi a hibát? Valóban rosszul csináltam/csináltuk? (altatás)
A páromnak van egy majdnem 7 éves fia és egy 2 éves lánya. A kisfiúval minden héten találkozunk, de csak két hetente alszik nálunk, de akkor 3 napot is nálunk van. Azonban most már a párommal úgy éreztük, hogy a kislány is aludhatna nálunk.
A párom mondta a gyerekek anyjának, hogy szeretnénk megpróbálni. Mondtam én is, hogyha nagyon sírna vagy nem menne az elaltatás, akkor hazavisszük akármikor. Először nagyon nem akarta, mindenféle kifogást keresett, de mondta az apjuk, hogy igazából most már szeretne a kislánnyal is normálisabb, közelebbi kapcsolatot, mivel egy éve már annak, hogy nem élnek együtt és azért ez már hosszú idő ahhoz, hogy csak néhány órát töltsenek el egy héten, mert vinni kell haza estére és így könnyebb lenne.
Nehezen de azt mondta, hogy odaadja. Amikor elmentünk érte, az anyjuk sírt. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert tényleg hozzuk vissza, ha a baj van, meg ott lesz a testvére is, stb. Elég kimért volt, de mindegy, mert ezt így is gondoltam ezért el akartam neki mondani.
Minden rendben ment, aztán eljött az este. A párom a fiával még tv-t nézett, én meg felmentem a kislánnyal a szobánkba. Megitta a tápszert, odaadtam neki a kendőjét meg a cumiját úgy, ahogy az anyja mondta. Nem tudtam igazából hogyan altassuk el, de nem is kellett, mert amíg tv-t néztem elaludt mellettem. Aztán amikor a párom lefektette a fiát a szobájában, mondtam neki, hogy a kislányt is vigye át a szobájába. Átmentek, aztán a párom visszajött és mondta, hogy felébredt a kicsi, de vissza tudta altatni. Kb 10 perc múlva nagyon keservesen felsírt. Átmentem hozzá, de nem akart az ágyában maradni, így visszamentünk a mi ágyunkba és közöttünk aludt. Még egyszer felébredt éjszaka, de nem sírt, a cumiját kereste.
Másnap este hazavittük elmondtuk, hogy mi volt. Aztán másnap reggel eljött hozzánk a gyerekek anyja és elkezdett ordibálni, hogy nem ezt beszéltük meg. Kifaggatta a fiát, aki elmondta, hogy felsírt a húga. Ráadásul azt mondta, hogy nagyon sérelmezi, hogy amikor kérte, hogy adjuk oda a telefont a kislánynak, akkor nem adtuk oda. Ez úgy volt, hogy a páromat felhívta, amíg én a kicsivel fent voltam, hogy beszélne a fiával. Jó éjszakát kívántak egymásnak, majd a páromnak azt mondta, hogy adja oda a kislányt is. A párom meg mondta neki, hogy nem adja oda, mert nincs értelme felzaklatni, mert jól elvan a kislány, ha most hallja a hangját nagyobb valószínűséggel kezd majd el sírni, mondta neki, hogy higgye el, hogy jól elvan velem, nem sír. Ő meg ezen teljesen megsértődött. Pedig én erről semmit sem tudtam.
Mondtam neki, hogy nyugodjon le és gondolja végig, hogy amit a fiától hallott az igaz, de nem sírt sokáig, csak felsírt, de sikerült megnyugtatnunk. Amúgy gondolom, hogy ezt tudja is, csak most könnyebb ebbe belekötnie, mint ahogy minden másba is. Szerintetek? Jogos vagy hisztéria ez az újabb műsorszám? A párom szeretné, ha majd legközelebb is nálunk aludnának a gyerekek, de egyelőre még próbáljuk ezt az alkalmat feldolgozni.
válasza:
válasza: válasza: válasza:13#
Akkor fuss neki mégegyszer és olvasd újra. Közben értelmezd is!
válasza:Egy 2,5 éves gyerek anyjaként eléggé átérzem az anya helyzetét.
Ott van az apuka, gondolom nevelték együtt a gyerekeket régebben, az anyának van elképzelése róla milyen apa a férje..
Én sem értem miért tvzett a nagyobbal a férj, miért nem ő vitte a kicsit elaltatni, amikor ő az apja te meg.. bocs de az apja párja vagy, nem olyan a viszonyod a gyerekkel, mint az apjának.
A gyerek nem szokott felsírni, ha otthon alszik.
Majd ovis korban enegdném először, ha már beszél és elmondja mi volt. Amíg nem beszél, más sem vigyázhat rá éjszakára, de olyan biztos nem, aki a gyerek és számomra idegen vagy kedves néni szinten van.
Ha az apa szorosabb kapcsolatot akar a gyerekeivel, eröltesse meg magát, és kettesben töltsön velük időt.
Nyilván nem látod reálisan, mert a párja vagy, de szerinted rendben van, hogy apa kényelmesen tvzik miközben szorosabb kapcsolatot akar a gyerekeivel?
Ahelyett, hogy játszana velük, altatná őket, fürdetné őket, beszélne hozzájuk és meghallgatná őket. Leginkább kettesben, mert az a minőségi idő, amit kettesben tölt az ember a szerettével.
Gondolom neked sem ugyanolyan társaságban lenni a pároddal, mint meghitten összebújni kettesben, miután elmesélted a napodat.
Én összeszedném magam az anya helyében, és kiállnék azért, amit helyesnek tartok.
Ha nagyobb a gyerek, túlvan az ovis beszoktatáson és már beszél, lenne 2 fix nap a héten, amikor az apjával kettesben találkozhat, ebből egy mozgalmas(kirándulás mondjuk), egy nyugis program(gyurmázás/festés), és lenne egy fix nap, amikor 3asban lehetne apuka új párjával.
Az első ottalvás felvetését először elvárnám, hogy nekem mondják, utána megkérdezhetnék a gyereket, ha leokéztam, és a gyerek igent mondott, kettesben megkérdezném én is, hogy ott akar e aludni. Ha tétovázna mondanám, hogy senki sem fog haragudni, ha nem szeretne, hiszen mindenki nagyon szereti őt, és azt szeretnénk, hogy jól érezze magát.
Ha az anyuka látja a gyereken, hogy odáig van, ő is örül, mert a gyereke boldog.
Ugyan csak délutáni alvás, de nekem nem okozott gondot a bölcsis beszoktatás, mert a gyereken láttam, hogy imádta.(és hallgatóztam is, mert idegeneknek nem hittem volna el)
Ez az egész válásosdi nehéz dolog, hiszen az exről mindenkinek van egy véleménye, és milyen ember lehet az, aki összejön egy olyannal, akit te nem tartasz sokra..
Ne erőltessétek, mivel nem szükséges. Az apa kapcsolata attól nem lesz jobb a gyerekével, hogy nála alszik, az anya nyugalma es kiegyensúlyozottsága pedig azért fontos, mert ő neveli a gyerekeket.
A kényelmességen pedig igazán át kellene lépni, senkit nem érdekel, hogy nem kényelmes hazavinni a gyerekeket az otthonukba. Hiszen ez mindenki érdeke. Hogy a gyereknek otthona legyen.
válasza: válasza:Egy két éves el az anyja mellől?😱 basszuss.. Szegény anyuka, en biztos nem engednem ilyen pici gyereket, még ha az apja is van ott vele.
(más ha nem elvalt szülők, pl. Nagyira/Papára bízzák az ekkora vagy kisebb gyereket, mert az család, ismerik egymást stb. )
Köszönöm a válaszaitokat! A kislánnyal is volt eddig is kapcsolatunk, ezt most nem úgy el kell elképzelni, hogy hirtelen ott kellett maradnia két emberrel, akit alig ismer. Velem is nagyon jó a kapcsolata a kicsinek. Mióta együtt vagyunk, sokszor vittük el, de mint írtam órákra, délutánokra, maximum reggeltől estig (ez nem túl gyakran fordult elő, inkább csak nyáron). A kisfia ezzel ellentétben eljött velünk nyaralni is.
Kettőnk közül (hiába nincsen gyerekem) én vagyok az, aki jobban tudja, hogy egy kicsivel, hogyan viselkedjen. Értem ezt például az öltöztetésre, etetésre, és például az altatásra. Nem emlékszem, hogy említettem volna, de természetesen nagyon sokat voltak együtt délután az apjával, de az altatás valahogy természetszerűen jött, hogy velem fog történni. Nem is bántam, mert (ez már szinte magyarázkodásnak tűnik, pedig nem ez a célom), én már nagyon fáradtam voltam, és már az idő is ott volt, hogy a kicsi aludjon. Ezért alakult így az esténk, nem azért mert a párom nem akart ebben részt venni, egyszerűen így alakultak a dolgok. És láttam, hogy tv sarkalatos pont volt. Nyilván nem a tv mellett, akartam elaltatni, de mint említett lefeküdtünk, simogattam a hátát és belealudt. Nem láttam értelmét, máshogyan csinálni, ha már így történt, főleg hogy azt sem tudtuk mi lesz.
Szerintem amúgy a kicsinek pont olyan jó a kapcsolata velem, mint az apjával. Szerintem érzi, hogy én vagyok a nő, nem tudom mással magyarázni. Ahhoz, hogy egy gyerek azt érezze, hogy szeretik, nem kell véri kapcsolat.
Megértem és megértettem az anyjukat. Azt is nyilván felfogom, hogy az ő gyerekei. DE a páromé is! Egyébként mint írtam, a telefonos dologról például semmit sem tudtam. Sőt, amikor megtudtam hirtelen azt is mondtam a páromnak, hogyha ennyire akarta, akkor miért nem adta oda.
Láttam, hogy valaki külön kiemelte, hogy milyen pici volt a kicsi, amikor elköltözött tőlük a párom, és hogy már milyen régen. Ennek viszont megvan az az "előnye" most ebben a helyzetben, hogy engem szinte a kezdetektől az apja mellett látott a kislány, szóval tényleg nem vagyok számára idegen. Ettől függetlenül soha nem akartam az anyja lenni! És nagyon nem értek egyet azzal, hogy nagyobb joga van hozzá a nagyszülőknek, mint a saját apjának! Mivel nem a gyerekeket hagyta el a párom! És tényleg lenyűgöző az egyik elvált anyuka hozzáállása!
Azokra nem tudok mit mondani, hogy így jártam, mert egy elvált apával vagyok együtt. Ennek tudatában voltam, amikor összejöttem vele és nem is a gyerekekkel van a gond...
válasza:Nincs olyan, hogy érzi, hogy te vagy a nő. Azt érzi, hogy téged érdekel, te kedvesebb, figyelmesebb, megértőbb, törődőbb vagy vele, mint a saját apja. Ami szép meg jó, de a láthatás nem arról szól, hogy apuka párja közelebb kerüljön a gyerekhez.
Ilyen apához, aki a saját párja szerint is kevésbé ért a gyerekéhez, ritkábban engedném a gyereket, ès nem hagynám ott aludni sem, hogy az új pár foglalkozzon vele az apja helyett.
Sajnálom, jó embernek tűnsz, jobban kijössz egy idegen gyerekkel, mint a vérszerinti apja. Nem azért van, mert nő vagy, a gyerek arra húz, amerre a jószándékot, figyelmet és törődést érzi.
Az nem extra pont a párodnak, hogy délután volt a gyerekeivel, az a lényeg, hogy hogyan bánik velük az együtt töltött idő alatt.
Nekem a te és az anyuka viselkedéséből is az jön le, hogy nem egy klassz apa a párod, nem is nagyon teper érte, hogy a gyerekei jobban szeressék. Inkább kényelemből, esetleg azért kéri a kicsi ottalvását és a gyakori láthatást, hogy jobb színben tűnjön fel.
De ez már felnőtt párkapcsolatok kategória. A kapcsolat elején lehettek, még elfogult vagy, de én a helyedben nem az apa viselkedésének kompenzálására törekednék, hanem arra, hogy rávilágíts a hiányosságaira, hátha összekapja magát apaként.
Ő élt a gyerekekkel, látta őket felnőni. Neki kellene, hogy jobb kapcsolata legyen a kicsikkel, nem neked.
Annyi csodálatos apa van, akit imádnak a gyerekei és csüngenek rajta, harcolnak a figyelméért, csak vele akarnak lenni. Ha a párod nem ilyen apa, az nem azért van, mert férfi, hanem mert nem teszi oda magát. És ha nem teszi oda magát, nem szabadna otthagyni a gyerekeket éjszakára pusztán a kényelme miatt, vagy hogy jobb színben tünjön fel.
Nincs olyan, hogy valaki nem ért a gyerekekhez, mert férfi.
Őszintén el elgondolkodtatott a válaszod #18!
Most vagy az van, hogy nem tudom leírni, amit akarok és amit tapasztalok az életben köztük, vagy valóban elfogult vagyok. Ezért ebben a kérdésben még érdekelne mások válasza is, ahogy a tied is #18 (61%)!
Azért, hogy aki szeretné megérteni, leírom hogyan alakult ez nálunk így. Amikor összejöttünk a párom hetente járt meglátogatni a gyerekeket és a fiát kéthetente hozta el több napra. Így én a kislánnyal alig találkoztam, elvvégre nekem mi keresnivalóm lett volna ott?
Olyan viszont előfordult, hogy a nagy oviban volt, a párom meg elvitte sétálni a kislányát és eljöttek hozzám a munkahelyemre. Szóval láttam én őt, de ritkán és nem túl sokáig. Aztán kb másfél éves volt, amikor már őt is elkérte a párom, nem csak látogatta. A kislány ekkor 100x több törődést igényelt, mint a testvére mivel még olyan picike volt. Előtte minden programban együtt, mind a hárman részt vettünk. Mentünk moziba, úszni, kirándulni, fociztak, de én is ott voltam velük. De miután jött a kislány is, minden megváltozott. Tudom, írtad, hogy nincsen olyan, hogy férfi és ezért nem hozzá húz jobban. De valahogyan nem is tudom máshogyan mondani, olyan hozzá nem értő a párom. Ráadja a sapkát, de olyan csálén áll, fürdés után törölgeti, öltözteti, de a kicsi már teljesen megunja, sír, mert olyan lassan haladnak. Ilyenekre gondolok. És ilyenkor könnyebb azt mondani, hogy adja ide, haladjunk, nem pedig nézni, hogy ő csinálja. Persze biztosan megtudná tanulni ezeket, mert nem fogyatékos, de valahogyan a legtöbbször egyszerűbb (volt). Ma már a kislány nagyobb, szóval ő is jobban boldogul vele. Valahogyan úgy tudnám legjobban kifejezni, hogy én a kislány kedvéért egyes dolgokból kivontam, magam, amit nyilván ő nem tudott csinálni. Nekem egyértelmű volt, hogy például amikor lovagolt a párom meg a fia, akkor én maradtam a kislánnyal, mi néztük őket. Vagy például ha görkorcsolyáznak akkor mi valami mást csinálunk. De például amikor mindannyian biciklizünk, akkor is én viszem a kislányt, az én biciklimen van a gyerekülés.
Ez rossz? De komolyan kérdezem. Ettől tényleg rossz apává válik valaki? Tényleg érdekelne! Kicsit talán hozzám áll közelebb a kislány, de csak azért, mert még kicsi. Gondolom amint nagyobb lesz, ő is megy majd, csinálja velük, és akkor már mind a négyen részt veszünk a dolgokban. De például az altatás is azért alakult így. Amikor láttam, hogy álmosodik, a páromnak jönnie kellett volna, befejezni a tévénézést a fiával, mert a kicsi álmos? Nekem ez eszembe sem jutott. Úgy érzem, hogy mivel szüksége volt rá, belőlem előhozta az anyai ösztöneimet, mert egyébként én nagyon szívesen segítek és csinálom meg a dolgokat a kicsi körül, amikor velünk van. Imádok ruhát venni neki, nagyon szereti a hangomat folyton kéri, hogy énekeljek neki, könyvet nézegetünk, játszom hangszeren és azt is amikor hallja úgy figyel rám, mint egy kész felnőtt :) Szóval nem tudom, hogy ez probléma-e, hogy velem jobban elvan, de én ezt eddig nem találtam gondnak.
De abban mi rossz van, ha az egyik hozzám áll közelebb? Egyelőre legalábbis. Én ezt úgy képzelem, hogy változni fog, ahogy nő a kislány és majd őt is elkezdik érdekelni azok a dolgok, amikben most még ne tud részt venni. Talán a kisfiúval is így lett volna, de ő azért sokkal nagyobb volt.
Az anyjuk viselkedését nem tudom megérteni továbbra sem. Mert jól szokták magukat érezni velünk/nálunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!