Hogyan legyek türelmesebb a gyerekeimmel?

Üdv a klubban!

3 gyerekem van: 3.5 éves, 2 eves, 8 honapos.

Betyárak!

Szinesek a falak a zsírkrétától, a tolltól, egymást verik, ugrálnak a kicsi ágyába kb. mikor elszakad a cérnám mennek a szobába gondolkodni 5-10 percre. Addig senki se be se ki.

Kivébve a kicsit.

Mondanom sem kell hányásig üvöltenek. De muszáj valami határt szabni nekik.

Amígy ők szobafogságba vannak azona kemény 5 percen addig én cigizek egyet.

Mikor vissza megyek kérdem tőlúk gondolkodtál?

Mindkettő bólógat hogy igen értették!

A lányom mindig üvölt. Néha olyan decibelen hogy bedugul a fülem és másnapra fáj. A fiam dackorsgakba van. Neki elég ha kimegyek cigizni már attól sokkot kap hogy elmegyek.

Az a helyzet hogy erre nincs szérum.

Neked minden adott.

Én pl sosem tudok elmenni sehova. De tényleg. Én évek óta nem voltam egyedül sétálni vagy csak úgy vásárolni vagy tornázni, uszodába menni.. mióta gyerekem van szo szerint sehol nem voltam hogy kikapcsoljam az agyam

Gondold el milyen xar lehet?

Reggel kelek mire észbe kapok 7 óra öltözés óvoda, 2 gyerek marad velük végzem a napi teendőimet mert nem szeretnek aludni nappal semmit.

Jönnek velem mint a kiscsirkék az anyjuk után.

Fogalmam sincs mar milyen az hohy intimszféra. Fingom sincs milyen felnőttekkel beszélgetni mert az usszes barátom kiment külföldre ha meg néha jönnel gyerekkel együtt. Ugyan az csak több a gyerek.

Szerintem neked már baromira eleged van az egész gyereknevelésből!

Ne vedd rossznévem nem úgy irom. Úgy besokkaltál hogy minden idegesít.

Ez ellen nincs stressz csak az ha nőnek.

Azeg idő!

Hivj rokont többször. Annyit tudok tanácsolni.

Magadat stresszeled. Szólj 2x, ha nem hagyják abba, elviszed onnan őket.

Én üvöltök egy oroszlánüvöltést(váá), hogy megelőzzem a káromkodást, ami jönne.

Vagy elmegyek egy másik szobába lehiggadni és csak bámulok magam elé, mintha ez nem velem történne és kizárom a külvilágot.

Nagyon nehéz megőriznie az embernek egyszerre az ép eszét és a gyerek testi és lelki épségét is.

Mostanában a gyereknek kinyitom az ajtót, a hirtelen hidegtől és környezetváltozástól kizökken a hisztiből.

1 vagyok.

Dehogy buktál.

Vannak mélypontok.

Ennyi. Kitratást neked.

Nagy kaland valóban a gyereknevelés de minden erő kell hozzá!

☺

Dackorszakban vannak. Megértelek, hogy nehéz, de nem a minden áron való akaratérvényesítés a megoldás a felnőtt részéről - a totyogók is képesek erre, épp ezt alkalmazzák veled szemben.

Meg minden más totyogó korú is ezt alkalmazza, jó esetben.

Jó esetben, mert fontos megélniük az ellenkezést, és ők még kezdetleges módon tudják csak megélni. Így tapasztalják meg mások és saját határait; a dackorszak az éntudat kialakulásának egyik legfontosabb velejárója.

Az egyik kulcs: egyfelől a következetesség abban, amit minden áron betartatni szánsz velük, másfelől pedig hogy feltétlenül engedj meg nekik minden MÁS dolgot azért, hogy megélhessék a kicsik: van, amit szabad nekik (és van, amit nem szabad nekik).

Szóval ha olyat is megélnek, hogy van, amit viszont szabad tenniük, akkor könnyebben kialakul az együttműködő szellem, a kompromisszumkészség a felnőttel, így ritkul és csökken a dac, az ellenállás.

Viszont nagy bajt mutat, ha egy totyogó korú ritkán, vagy egyáltalán nem ellenkezik! A későbbieknek nem fog tudni nem-et mondani, ha pont az kellene, és az énképe is bizonytalan lesz.

Szoktam idézni egy kollégától egy remek cikket (sajnos már lekerült a netről), annak a lényegét idézem, mi az ideális hozzáállás a dackorszakos gyerekek felé:

" ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg;

 vagy úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: "Tedd le a fényképezőgépet!" (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!);

 ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adok, hogy a gyermek presztízsveszteség nélkül visszavonuljon. Önállóan, maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: "Az a papa tolla!";

 ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt;

 nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árassza el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább csinálja a tiltott dolgot;

 ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.

Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel vissza-visszatér.

1. Utasításokat ne általánosságban adjunk (például ne rosszalkodj), hanem fogalmazzuk meg, mit várunk.

2. A személyes példa a legösztönzőbb hatású.

3. Legyünk következetesek abban, amit kívánunk tőle.

4. Bármennyire kicsi a gyermek, mindig ismerjük be, ha hibáztunk."

Nem taglalom az én esetemet de ugyan az (volt) mint nálatok, nálunk is.

Kivoltam idegileg... sajnos nincs bevállt recept! Az IDŐ fogja helyrehozni ezt a problémát. Az enyémek már 5 és 7 éves fiúk. Sokkal könnyebb velük mint 3-4 évvel ezelőtt. Mostanra jutottam el, hogy bevállalok egy 3. Babát, az idegrendszerem úgyérzem helyreállt, felkészült 1 újabb kihívasra. 😀 kitartást

Hát, ha a wc csészében pancsolna a gyerekem, akkor tuti nem az ártatlan kis lelkére gondolnék... Elnézést az utolsó hozzászólótól.

Nálunk rács van a fürdőszobaajtón, konyhaajtón, ez sok nem kívánt konfliktust megelőz.

Egyébként meg elterelés. Pancsoljunk inkább a kádban, menjünk át a nappaliba játszani vmi érdekesebbet, ilyenek. Ne azt mondd el százszor, hogy mit Ne csináljanak, hanem egyszer azt, hogy mit igen.