3 gyermekem van 7,4 es 1,5 evesek. Ki hogy veszi ra a gyerkoceit h rakodjanak, h uljenek vegre asztalhoz es meg egyenek is, es h feloltozzenek?

Ha velük vagyok. Pontosabban: ugy vettem eszre ha beszélgetunk, jatszunk, elvagyunk és kozben felállok hogy o már ebédido biztos korog a pocakotok keszuljunk egyutt akkor egyutt pakolunk teritunk, de ha pl mosok főzök takaritok es aztan beállok a kisszobába hirtelen hogy pakolás, ebéd, haladjunk, akkor nem tudnak váltani.

Le kell vezetni szerintem az egyik folyamatot es fokozatosan váltani a masikra.pl jatszoteren sem ugy csinalom hogy hazarángatom a csuszda tetejéről

Ez azért van, mert szeretetlennek érzik magukat. A papolással, utasítgatással csak megmérgez(t)ed az adott tevékenységet, mivel ők már szeretetalapon nevelkedtek, nem tekintélyalapon, mint az még 50 éve volt szokásos.

Minden, ami közös program, minden, ami szeretetben és mosolyban telik, azt szívesen csinálják (ezért nem kell könyörögni, hogy játszanak má'), és majd szívesen fogják egyedül is csinálni, mert a közös programra, a vidámságra, szeretettségre, nyugalomra fogja emlékeztetni őket. Ennyi az egész.

Igen, az agyad rá van állva a pörgésre, ezért aztán elvárod, hogy utasításra cselekedjenek (gondolom a két nagyobbiktól), csakhogy ők meg/még nem így működnek, és ennek a nem figyelembevételével kezdődik a félrenevelés. Szóval lassíts le, és töltsd meg szeretettel ezeket a tevékenységeket. A hétévestől már kérhetsz segítséget a négyéves tekintetében és asszisztenciát a másféléves tekintetében, sok dicsérettel, sok elismeréssel. A segítségnyújtás büszkeséggel tölti el őt, lelkesítő. És lehet, hogy az elején sok hitelt kell törleszteni, ezért kezdetben úgy fog tűnni, hogy ez nem működik. Az csak azt jelenti, hogy "sok van a rovásodon", nem kapcsolnak azonnal. Elnézést is lehet kérni, amiért korábban ingerült voltam. Így ők is megtanulnak elnézést kérni, önhibát elismerni, és elnézőnek is lenni.

És mindennap, naponta többször elmondani nekik, hogy mennyire szereted őket (csak aztán el ne áruld ezt az ígéretet, a rohanó felnőtt könnyen esik ebbe a hibába).

Persze erről egy teljes gyerekpszichológiai és episztemológiai tanulmányt lehetne ideírni, de erre most nincs mód, ez volt a zanza zanzájának a zanzája. :)