Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mesélnétek a 10 éves gyerekete...

Mesélnétek a 10 éves gyereketekről?

Figyelt kérdés

Az érdekelne, hogy mennyire szófogadó, hogy tanul, hogyan viselkedik az iskolában, hogyan viselkedik más emberekkel, milyen amikor felpörög mondjuk vakáció ideje alatt, mennyire vesz részt a házimunkában, mennyire önálló, mit szokott csinálni a szabad idejében, internetezik-e, minden ilyesmi érdekelne, ami számotokra lehet apróság.


Köszönöm!


2019. júl. 1. 12:04
 1/2 anonim ***** válasza:
96%

Az enyém még nincs tíz, nővérem kislányáról tudok beszélni, januárban töltötte.

Jó tanuló, a bizonyítványában két négyes lett, de versenyekre jár magyarból és matematikából, emellett versenyszerűen táncol, és íjászkodik is.


Saját szobáját rendben tartja, kutyáját 7 éves kora óta egyedül látja el. Szennyest a szennyestartóba teszi, mosogatógépből ki illetve bepakol, maradékot visszarakja a hűtőbe. Közös helyiségek tisztaságára figyel. Virágokat is ő gondozza, ha valami olyan élelmiszer elfogy amit csak ő eszik, felírja a bevásárló listára.


Szabadidejében olvas, a barátaival van, nyáron minden hétköznap másik barátnőjénél vannak napközben ( 3an vannak, így forgásban). Internetezni ritkán szokott, közösségi oldalakon nincs fent, inkább csak tanuláshoz vagy zenehallgatáshoz használja.


Iskolába egyedül jár (4 utcányira van a házuktól) szomszéd utcában lévő boltba és könyvtárba önállóan jár, a 6 villamosmegállónyira lévő magántanárhoz szintén.


Általában udvarias, persze néha neki is van rossz napja olyankor feszegeti a határokat, de lehet vele beszélni, ha hibázik bocsánatot kér ( ha a szülők, akkor ők is ezt teszik). Bevonják az őt is érintő dolgok megbeszélésébe, véleményét szépen, érvekkel alátámasztva mondja el. Többségében elfogadja és megérti ha nem az ő kívánsága teljesül. Időseknek, kismamáknak átadja a helyét tömegközlekedésen (többször láttam). Néha kicsit szeleburdi így biciklizni nem mehet ki egyedül, felnőtt jelenléte nélkül.


Alapjában egy kedves, okos, udvarias jól nevelt kislány, a korára jellemző makacssággal (teljesen vállalható szintű). Szeretne egyre önállóbb lenni, most hetente egyszer-kétszer két-három órára egyedül maradhat a lakásban, persze a szülők óránként hívják, és tudja hogy a szomszédokhoz bármikor átmehet. Tudja a mentők, tűzoltók, rendőrség számát, azt is tudja, hogy ha eltéved vagy fél, akkor keressen egy egyenruhás felnőttet vagy menjen be a legközelebbi boltba és kérjen segítséget. Ne álljon szóba idegennel, és főleg ne menjen el velük, maradjon mindig ott ahol sok ember van, és ne térjen le a megszokott útvonalról.Alap kreszt ismeri, alkalmazza és be is tartja a közlekedési szabályokat gyalog.

2019. júl. 1. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

9 éves is érdekel?


Az alapszitu, hogy magatartászavaros, figyelemzavaros, oppozíciós zavara van.


Alapjába véve szófogadó, de makacs (naná, opponál), csakazértsem akarja, csinálja (aztán mégis), illetve kell a face-to-face kommunikáció, mert különben észre sem veszi, hogy hozzá beszél az ember.


Kitűnő tanuló, a tanítói megfelelően tudják kezelni, figyelmét fenntartani. Amíg ez megvan, addig nincs gond. Unalmában néha elveszti a fonalat (vagy az eszét), de könnyen visszahozható.


Más emberekkel... idegenekkel sehogy, leginkább nem vesz róluk tudomást. Ismerősöknek köszön, de ritkán kommunikál velük, nincsenek nagyon társas interakciók. Az osztálytársakkal és tanárokkal iskolaidőn kívül szintén idegenként viselkedik. nekik a suliban van a helyük, most meg szünet van, tehát max köszön, ha találkoznak, de semmi egyéb. Persze jó barátokkal más, ott azért tud elszabadulni a pokol.


Házimunkában minimálisan vesz részt. Letörölget, néha leszalad a boltba 1-1 tejért, tejfölésr, stb. nagyobb bevásárlást nem bíznék rá. Beágyaz, megágyaz, ha kérem.


Konkrétan nem internetezik, de sokat játszik a gépnél. Én ezt nem szeretem. Szerencsére lehet terelni társassal, mesével, játszótérrel, stranddal. Önállóan viszont nagyon ritkán játszik el úgy, hogy nem képernyő előtt van.

2019. júl. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!