Elbizonytalanodtunk. Mi a véleményetek a kialakult helyzetről?

messzire kell ingaznunk, alig tudjuk megoldani

nem maradhatunk, nincs szabadság

Ezt nem te írtad?

A távolságot és az amiatti problémát csak azért furcsállom, mert tudtommal, mikor összeírták a feltételeiteket, az is egy bevállalható, de opcionális dolog volt, hogy országos listáról is vártok gyereket.

Nekünk is elmondták az első beszélgetésnél, hogy ezt úgy gondoljuk meg, hogy bizony ha az ország túlsó felére kell menni, ott szállást kell intézni, hetente kell menni. Ezt mérlegelve döntsünk, vállaljuk vagy sem.

Ha nektek ez a gyermek nem éri meg a fáradtságot, a sok-sok újratervezést, akkor jobb lesz elutasítani. Mert ha igazán szeretnétek, ezt megoldanátok, bármi áron.

Ilyenkor ütközik az ki, hogy az elején az ember mindenre igent mond, csak legyen már mielőbb gyerek. (Lehet idősebb, lehet korrigálható egészségű, lehet barna bőrű, jöhet országos listáról...) Aztán mikor jön egy sok kompromisszumot igényő helyzet, akkor kiderül, hogy a pár túl lelkes volt az elején, és közel sem fogadna el bárkit.

Ez elég gyakori, szintén TEGYESZ-es mesélte.

Tegye fel a kezét az - gyerektől függetlenül! -, akinek 3-4-5 vagy még több hét szabadságot adnak egyhuzamban!

Merthogy erről írt a kérdező, nem arról, hogy nem tudják/akarják megoldani a látogatást. Arról írt, hogy heti szinten ingáznak át a fél országon, mert nincs annyi szabi, ami lefedné azt, hogy heti találkozások között, azaz hét közben is ottmaradjanak helyben.

Tényleg olyan meglepő, hogy heti szinten ilyen ingázás megerőltető?

Igen, számomra meglepő, pláne, hogy most mennènek harmadjára. Nem kell 5 hèt egyhuzamban, lehetne egyszer így, egyszer úgy.

Pláne, hogy gyerekkel 12 hèt nyári szünetet kell egyhuzamban megoldani....

#34

Ez oké, de ezt vállalja az ember, amikor azt írja a jelentkezőlapra, hogy országos listáról is vár ajánlást. Ezt első alkalommal elmondják, nem érhet senkit váratlanul.

Plusz ha tényleg gyereket akarok, megoldom, mert azok után, amin végigmentem már, ez nem tartana vissza. A férjemnek - igaz nem adoptálás miatt, de lombikprogram miatt folyamatosan hiányoznia kellett, heti 1-2x, ahogy nekem is (legtöbbször ráadásul csak nekem kellett jelen lennem, de nincs jogsim, és tömegközlekedéssel fél napos út). Ez hetekig így ment, két alkalommal is végigcsináltuk. Elmondta a munkahelyén őszintén, mi van, és a főnökei megértették. Ha nem értették volna meg, akkor is elmegy. Legfeljebb munkahelyet vált.

Ha az én férjem lenne a kérdező férje helyében, akár fizetés nélküli szabadságot is kérne, de megoldaná.

Én most voltam 3,5 hét szabadságon, a férjemnek 5 hetet is kiadnak egyben, ha telefonon elérhető vészhelyzet esetén. A gyerekünk érkezésére meg természetesen mindent megtennénk, hogy legyen rá idő.

Egyébként meg aki azt írta, hogy a mostohagyerek más: a férjem 4 éves kora óta neveli velem a lassan 17 éves lányomat. Igaz, hogy nem örököl utána, de attól még ő nevelte fel. El nem tudnám képzelni, hogy ha elválnánk, akkor ne tartaná vele a kapcsolatot ugyanúgy.

Én sem értem,az egészet.

Ha 4,5 éve várnék valamire,ami most teljesülhet,(ha még váratlan anyagi zavarba is kerültem), akkor is mindent megtennék azért a gyerekért.Eladnám a lakásból ami később pótolható , vagy vennék fel hitelt, vagy vállalnék plusz munkát azokon a napokon reggeltől estig mikor nem megyek látogatóba a gyerekhez,vagy ezeket mindet együtt.

Tudom milyen gyerekre várni,38 évesen volt egy vetélésem, és utána 1 év múlva lettem terhes,és még az is rettentően hosszú idő volt nekem.

És szerintem minden munkahelyen emberek dolgoznak, ha a férjed bemegy a munkahelyére,és elmondja,adnak neki szabit, vagy csúsztatást, vagy fizetés nélkülit.HA mégsem adnának, akkor azt sürgősen ott kell hagyni,mert az egy embertelen hely.