Tudok majd úgy tekinteni egy örökbefogadott gyerekre, mintha a sajátom lenne?

Az örökbefogadás nem olyan egyszerű, hogy hazaviszed a kicsit és anya vagy. Sokan hosszú gyászfolyamatot élnek meg, miután kiderül, hogy nincs esély vér szerinti gyerekre. Az örökbefogadás nem rossz dolog, de szokatlan. Teljesen normális, ha kétes érzéseid vannak vagy bizonytalan vagy. Sokaknak évekig tart megbarátkozni a gondolattal, hogy örökbefogadás útján lesz gyerekük. Viszont a saját és a gyerek érdekében is nagyon fontos, hogy ezen a folyamaton túl legyél, mire érkezik a kicsi. Ha még bizonytalan vagy és nem tudod, hogy el tudnád-e fogadni, akkor várj. Csak akkor tudod ugyanúgy szeretni és teljes értékű szülője lenni, ha magadban képes vagy elfogadni a tényt, hogy nem te szülted.

A szeretet szempontjából tényleg nincs jelentősége, hogy ki szüli a gyereket. Egy vér szerinti anyának is lehet rossz kapcsolata a gyerekével, és egy örökbefogadónak is lehet fantasztikus. Hidd el, a mindennapokban nincs különbség.

Azt javaslom, ha bizonytalan vagy, várj még. Ne fogadj el egy babát csak azért, mert most jött, ha te még nem állsz rá 100%-ig készen. A szakemberek mind azt mondják, hogy bízz a megérzéseidben is, és ha nem vagy biztos magadban, mondj nemet a babára. Inkább várj és készülj. Az örökbefogadásban pont az a szép, hogy előbb vagy utóbb biztosan lesz egy kis csoda, aki a tiéd.

Örökbefogadott gyerek vagyok. Az örökbefogadásom előtt anyunak volt egy spontán vetélése, amit a kórházban fejeztek be, és az orvosok azt mondták, hogy olyan károkat okozott nála a művi befejezés, hogy soha nem maradhat állapotos. Az örökbefoadásom után kb. egy évvel terhes maradt a hugommal. Majd a húgom születése után 12 évvel újra terhes lett az öcsémmel. A két terhessége között meg volt 2 művi vetélése, mert a terhesség kezdetén elhaltak a magzatok (6-8 hetesek voltak, ha jól tudom).

Soha egyetlen reakció, vagy "beszólás", vagy bármi egyéb nem volt, ami miatt úgy érezhettem volna, hogy nem vagyok a gyerekük. Most 34 vagyok. Családot alapítottam, a húgomnak is meg nekem is nagyon szép esküvőt-lagzit szerveztek (és az öcsémnek is fognak, de ő még csak 20 éves, szal még nem akar núsülni :) )

Érdekesmód, apám akarta az örökbeogadást inkább, pedig nagyon fiatalok voltak. Anyu 19 volt, amikor összeházasodtak, apu 22. Mikor örökbe fogadtak, anyu volt 22, apu 25. De kicsikorom óta, mióta emlékszem mindig azt mondták, hogy életük egyik legjobb döntése voltam, és hogy az "igazi" anyukám (akiről ők soha egyetlen rossz szót sem mondtak, de én megekerestem és megkérdeztem miért dobott el? Megjegyezném, hogy van két édes testvérem is, én vagyok a legfiatalabb, és házassában születtem, de a biológiai szüleim úgy gondolták, hogy nekik elég a két bátyám ( az egyik 10 a másik 8 évvel idősebb tőlem, és nem akarják velem tartani a kapcsolatot...), amolyan becsúszott gyerek vagyok/voltam és "már idősek voltak", mikor teherbe esett -38 éves volt, a férje meg 37) a hasában hordott, viszont ők a szívükben vártak és onnan még ágyúval sem lehet engem kirobbantani (persze ezt már kicsit később értettem meg, mit is jelent :) )

Az én biológiai szüleimről inkább nem írnám le a véleményem...főleg, hogy nekem is van gyerekem...ha becsúszna még egy, akkor sem dobnám el, ha nem tudom mi történne, akkor sem!

Örülök, hogy jól sült el!

Boldog babázást!

Szia,

Azota mi van veletek?

Hazavittetek a kisfiut, minden rendben? :)