Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Más gyereknek is ilyen nehezen...

Más gyereknek is ilyen nehezen megy az ottalvás az oviba?

Figyelt kérdés

Kisfiam középsős lett, kiscsoportban nem aludt az oviban de mostantól igen. Először ő is várta hogy bent aludjon, de valószínű nem olyan volt amilyennek elképzelte, mert a második naptól kezdve minden reggel nyafog, hogy nem akar ott aludni. Amikor érte megyek semmi gond, akkor mindig boldogan mondja, hogy szépen aludt. Aztán reggel kezdődik minden elölről, ma már este is sírt, és nagyon rossz érzés ahogy könyörög nekem. Megkérdeztem mi a baja az ottalvással, mindig mást mond, egyszer azt hogy nem jó az ágy, egyszer hogy fél csukott szemmel lenni, és úgy nem tud elaludni. (eddig ő csak úgy aludt el, hogy bámulta a plafont és leragadt a szeme). Mondtam neki, hogy pedig ez a normális, hogy be kell csukni a szemet, de nem hiszi el. Aztán olyat is mondott, hogy egyszer kiültették a folyosóra, amíg a többiek aludtak, és akkor nagyon rosszul érezte magát. Nem hiszem hogy rosszalkodott v. hangoskodott volna, ő sem mondta hogy azért.

Szinte már úgy könyörög nekem hogy hadd ne aludjon ott, mint aki bele van betegedve, nem tudom mitévő legyek.

Nagyon bánt, hogy nem megy egyszerűen az ottalvás. Fog ez még változni, meg fogja szokni? Ti mit tennétek a helyemben?


2013. szept. 10. 22:24
 1/2 anonim ***** válasza:

Ha nem muszáj, én nem erőltetném az ottalvást...

Amikor ovis voltam, nekem kicsit más problémám volt, mert rólam tudni kell, hogy már a bölcsiben sem aludtam délutánonként, nem volt rá igényem. Ezt persze az oviban nem értették meg, és ugyanúgy bedugtak az ágyba (pedig még a bölcsiben is megoldották azzal, hogy egy ceruzát és egy papírt adtak a kezembe, azzal órákig elvoltam). Egyetlen egyszer sikerült az oviban elaludnom, akkor 40 fokos lázzal ébredtem. A mai napig fel tudom idézni, ahogy bámulom a plafont 2 órán keresztül, pedig már 22 éves vagyok. Sajnos a szüleim nem tudták megoldani, hogy értem jöjjenek, de ha nektek ez nem probléma, akkor inkább ne aludjon benn, nehogy alvászavarai legyenek miatta!

2013. szept. 10. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Állítólag elalszik, csak reggel, este talál ki kifogásokat, az ovonok eddig nem panaszkodtak rá, direkt kérdeztem is, rendben van.

Igényli is meg az alvást, szóval nem az a baj.

2013. szept. 10. 23:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!