Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Nálatok volt már olyan az...

Nálatok volt már olyan az oviban, hogy a szülők összedobták a pénzt valami kifejezetten drága dologra?

Figyelt kérdés

Mi volt az, mennyibe került összesen, illetve fejenként? Nehéz volt összehozni? Volt olyan, aki nem értett egyet a vásárlással? Ki kezdeményezte (szülők, vagy óvónők)?

Annak a válasza is érdekel, akiknél nem volt még ilyen. (Ott fel sem merült, vagy elutasítottátok?)


2017. szept. 23. 17:39
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Én tisztában vagyok azzal, hogy a többieknek mik a kifogásai, vagy fogalmazzunk szépen, az indokai arra, hogy nemet mondanak (nem tartja jó ötletnek, illetve az anyagiak), épp azért tettem föl a kérdést, hogy másoknál működik-e.
2017. szept. 27. 07:20
 12/14 A kérdező kommentje:

Egyébként nem ilyen "vad" dolgot, kértek, mint az vizesballon, azon én is meglepődtem volna. Egy játékról van szó, amit sok szülő otthonra is meg szokott venni, tehát szerintem a legtöbb szülő jó játéknak tartja(csak ez nagyobb, óvodába való).

Az meg, hogy nem a szülőknek kellene megvenni egy dolog. Az ovi biztosít, amit tud, a többit meg vagy megvesszük, vagy nem lesz. A gyerekeink egész napokat töltenek ott 4 évig (nálunk 2 gyerek megy 3 év után iskolába). Persze ott marad majd, amit megveszünk, de addig a mi gyerekeink használják.

A mások anyagi helyzetéről meg annyit, hogy azért biztosan te is nagyjából meg tudod ítélni az ismerőseid nagy része esetében, hogy 1500 Ft vajon anyagi terhet jelentene-e neki. Van olyan, akiről nem tudom és azon nem is lennék meglepődve, ha 5-6 szülő ellenezné, de gyakorlatilag rajzunk kívül senkitől nem hallottam még, hogy szó nélkül, mgjegyzések nélkül támogatná a beruházást. Persze mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, de az biztos, hogy a legtöbb családnál ez plusz egy pizza lesz, vagy egy plusz koktél a wellnesben.

2017. szept. 27. 07:35
 13/14 anonim ***** válasza:

Az anyagi helyzetet nehéz megitelni helyesen. Nekem is volt olyan időszakom, hogy konkrétan kenyéren és vízen éltem, de ezt kívülről nem lehetett észrevenni. Így ezt az indokot én sosem fogadom el, mert nem tudhatom, hogy mi van a felszín alatt.

Ahhoz sincs jogom, ahogy másnak se, hogy elbiraljam, kinek mi az, amire szüksége van, ki mire akarja költeni a pénzét és pont ugyanígy elvarom, hogy más se akarja az én pénzemet költeni. Ha valaki egy pizzazast többre értékel, mint egy óvodai játékot, hogy legyen már joga hozzá. Akik szerint fontos a játék, azok dobják össze az árát, akik szerint még nem, azok ne járuljanak hozzá.

Nálunk az ásványvizes okossagon kívül volt még a szinhazberletes ügy, amikor is a tanárnő kitalálta, hogy ő színházba viszi majd az osztályt. A bérlet valami 5000 körüli összeg lett volna, plusz minden alkalomra 2 buszjegy a helyi járatú buszra. Ezzel alapból nem lett volna probléma, egész addig, amíg a szavazásra nem került a sor és tanítónő közölte, hogy "egyértelmű, hogy megszavazzuk, elvégre ezért kapják a családi pótlékot". Egyhangúlag nemmel szavazott mindenki, az is, akinek az se okozott volna gondot, hogy akár az egész osztály bérletet fizesse. A hozzáállás is lényeges mindkét oldalról.

2017. szept. 27. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:
Azért nem tartom valószínűleg, hogy kenyéren és vízen élnének azok, akik most jöttek vissza a különböző tengerpartokról, minden hétvégére jut egy játszóházas szülinap vagyonba kerülő tortakölteményekkel, mindenkinek csilli-villi a műkörme és az autókból sem fogy ki az üzemanyag. Sorolhatnám még. Ettől függetlenül valóban semmi közöm ahhoz, hogy ki mire költi a pénzét. Tisztában vagyok azzal, hogy nálunk ez most nem fog összejönni, csak kíváncsi voltam arra, hogy másoknál meg tudják-e oldani.
2017. szept. 27. 08:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!