Mindent meg kell venni a gyerekeknek?

Ezért is fontos lenne, hogy a gyerekek idejekorán megismerkedjenek a pénzzel. Hogy mennyi a család bevétele, mire, mennyit költenek, mik a szükséges, mik a nélkülözhető kiadások.

200e Ft-ból mi négyen egy hétre el tudunk menni nyaralni a Balatonra. Ha most úgy tenném föl a kérdést a gyerekeknek, hogy mit szólnátok ahhoz, hogyha idén elmaradna a nyári nyaralás, mert helyette mobiltelefont veszünk egyikőtöknek, jövőre szintén elmarad, mert akkor veszünk a másikótoknak (ugye az egyenlőség nevében), nos, szerinted mi lenne a reakció??? ;-)

És RENGETEGET számít, hogy a szülők rabjai-e a fogyasztói társadalomnak. Ha ők is aszerint mérnek mindenkit, hogy milyen ruhákban jár, milyen autója van, ha apuka is veri a micsodáját, hogy "villogni való" autótok legyen, ne olyan, amit olcsón és praktikusan tudtok használni, ha anyuka is csak a divatos kabátot hajlandó fölvenni, mert a többi snassz neki, nos, akkor a gyereketek is ilyen lesz.

Ha jut a villogni való autóra meg a drága kabátra, a gyereknek is jutni fog.

A pénz értéket meg nagyon sokáig nem értik.

A lányom sokáig nem értette a bankkártyát. Azt hitte bármikor ad pénz az automata ha van kártya. A fiam azt hitte egyszer kell vízszámlát fizetni.

Kamasz gyerekkel sokat kell vitázni arról mi fér bele és mi nem. Már annak aki nem engedheti vagy nem akarja engedni a luxust.

Példát is kell mutatni, tanítani, beszélgetni vele.

Mi nem élünk nagy lábon, a fiam mégis 15 éves kora óta egy márkát hajlandó felvenni. Mivel én ezt nem tudtam finanszírozni, gyűjtötte a pénzét, diákmunkázott, kipotoltam és megvette. De muszáj volt tenni érte és várni rá. Nem volt 10 pulcsija csak kettő de neki így jó volt. A lányom 13 most, ő is kezd öltözködni, de ő okosabban vásárol. Olcsóbb vagy akciós ruhákat vesz, inkább több darabot mint egy drágát.

Szóval beszélgetni, tanítani, példát mutatni de így is lesznek harcok. És nem csak ezen. Ilyenek a kamaszok.

Egyetértek azokkal, akik írták, hogy fontos a szülői minta és nevelés e kérdésben. Nálunk az egész családra (unokatesók, nagyszülők stb.) jellemző, hogy nem igazán hat meg bennünket a „fogyasztói társadalom” őrülete, és azt látom (a már kamasz) gyerekemen, hogy hasonló értékrendű családok gyerekeivel barátkozik alapból. És most nem arra kell gondolni, hogy „csórók” vagyunk, inkább úgy mondanám, hogy a használati cikkeket funkcionális dolgoknak tartjuk, és nem érezzük szükségét annak, hogy a társadalmi hovatartozásunkat fitoktassuk általuk. No meg fontosnak tartjuk a környezetünk védelmét is, így fel sem merül, hogy tökéletesen működő dolgokat kidobjunk, és újra cseréljünk csak azért, mert van újabb belőlük.

Hogy milyen réteg vagy régió, iskola katalizálja ezt? Hát, szerintem erre nincs egyértelmű válasz. Mi pl. Budán lakunk (már kb. „ezer éve”), a környéken az utóbbi években egyre több az újgazdagnak nevezhető család, úgy látom, náluk alapkésztetés, hogy kifelé mutassák, hogy nekik mire futja. Nyilván általánosítás (akinek nem inge, ne vegye magára, légyszi), de sok elvált szülő gyerekén is látom, hogy tömik a pénzt a srácokba (miközben ide-oda pattognak két új család között, és nem nagyon foglalkoznak velük). De az iskolában sok olyan gyerek is van, akik alapból nem élnek nagylábon, mégis megveszik a több százezres telefont, a túlárazott, de márkás cuccokat a gyereknek, mert az a menő. Ami szomorú, hogy ezek a gyerekek gyakran nem is tudják értékelni ezeket, a gyerekem meséli, hogy csapják fölhöz a méregdrága telefonjaikat… aztán kapnak egy újat helyette.

Szóval én azt gondolom, hogy fontos az otthoni minta, ha egy gyerek abban nő fel, hogy nem a külsőségek határozzák meg az embert, no meg tiszteli a környezetét, igyekszik minél kevesebbet ártani neki, akkor nagyobb eséllyel tud elvonatkoztatni attól, kinek mije van.