Anyukák, hogyan dolgoztátok fel, hogy a gyereketek értelmi fogyatékos/sérült?

Nem mindegy, hogy milyen szinten. Ha el tudja magát látni, később a párkapcsolat terén sem jelentene gondot, akkor elfogadnám.

Ha viszont alapvető dolgokat nem tudna megcsinálni ön-és közveszélyes lenne, akkor szociális gondozásba adnám. Ilyen embert ismertem. Tejet akart melegíteni, de lábast nem tett a tűzre, csak öntötre a tejet a tűzhelyre, vagy wc-re ment, és a székre ült le a wc csésze helyett. (Ezt nem részletezem)

Lehet szidni, de nekem is egy életem van. Látogatnám, de gondoskodni nem tudnék róla, nem szakmám, plusz otthon kellene vele lenni, azzal az én életemnek is annyi.

Ilyenhez nem tudok hozzászólni, mert az értelmével nincs gond, az iq teszten átlag feletti intelligenciát állapítottak meg nemrég, minden területen kiválóan teljesített.

Viszont ahhoz, hogy mit éreztem, hogy talán ez a gond, hogy más, mint a többi(ez biztos), ahhoz tudok.

Mindig is látszott, hogy más egy kicsit, de idegenektől hallani kegyetlen volt. Pláne, hogy nem is ismerték a gyerekem, volt aki elsőre borzalmas jövőképet festett le, alábecsülte pillanatnyi teljesítmény alapján. Persze akkor még nem tudtam, ki ne hinne egy orvosnak, hiszen az orvos, tévedhetetlen.. francokat.

Kérj mindig másodvéleményt és ha kettő szemben áll, ne te dönts, hanem fogadd el mindkettőt(attól még hihetsz az egyikben és a másikban nem), kapjon mindenre fejlesztést és támogatást, kezeld nem véglegesként a diagnózist, csak egy véleményként, pláne, ha egy óra alatt adták!

Az én gyerekem kicsit furcsa, mikor a környezetemben kezdték észrevenni, folyamatosan azt mondogatták, hogy majd okos lesz, majd nyílik az értelme, majd megjön az esze, le tudtam volna kaszabolni mind, akik lekezelően nyilatkoznak a gyerekemről(akik elvileg szeretik) a jelenlétében, pláne azokat, akik butának, hülyének, ostobának nevezték. Megutáltam az embereket rendesen. Akkor még csak sejtettem, hogy értelmes, a rajzain és egy két területen látszott, pl kirakóban, de beszélni nem tudott, annyira nem volt önálló és sok veszélyes dolgot csinált, vagy nem értett sok helyzetet, nem tudott viselkedni és kiakadt apróságokon ahelyett, hogy tudta volna, hogy azokat könnyű helyrehozni.

Néha én is kételkedtem, hogy értelmes e, olyankor, hogyha épp igaznak véltem, iszonyú indulat támadt bennem azok iránt, akik egy darab képesség alapján akarták megítélni a gyerekem értékét. Mintha kevesebb lenne attól, hogy a logikája más.. nem az. Egy klassz gyerek lett volna akkor is, ha rosszul teljesít a teszten, barátkozós, nyitott, cserfes, vidám, ugyanúgy lennének jó, sőt kimagasló ötletei, meglàtásai, csinálhatna, érezhetne szuper dolgokat.

Szemét iskolai teljesítményre beállt társadalom. Az ember értékes akkor is, ha abban a társadalom által elvárt tulajdonságban nem képes nyújtani a társadalom által elvárt szintet.

Egyébként ha kisgyerek, akkor aztán meg pláne nincs köze az iqhoz, azt érdemes felnőtt korban “komolyan venni”, csak annyit tudnak, hogy ezt meg ezt meg ezt a feladatot nem képes egyelőre megcsinálni, mikor mások igen.

Ettől még képes lehet olyan dologra, amire meg a kortársai nem. Vagy idővel képes lehet ilyenre, hiszen ezek gyerekek, változnak folyamatosan, nőnek, fejlődnek, minden egyes gyerek, bármit is mondanak vagy vetítsenek előre. Lehet, hogy logikából-matekból gyengébben fog teljesíteni, de képes lesz mindig előre haladni, új összefüggést elsajátítani, bővül a szókincse meg ilyenek.. Aztán ott lesz felnőttként, egy valamire, ami az erőssége, arra erősítünk, senkit sem érdekel, hogy mondjuk egy sportolónak van e érettségije és az hányas, vagy egy világhírű szabó, divattervező meg tudja e mondani 9 négyzetgyökét. Lehet kimagasló cukrász, szakács, feltaláló, sikeres bármiben, amit szeretne, amiben tehetséges, és ha képes lesz magát kivontakoztatni, amihez minden feltételt igyekszem megteremteni, borzasztó büszke leszek rá, és elégedett, hogy a gyerekemet hozzá tudtam segíteni ahhoz, hogy azt csinálja, amit szeret és képes legyen megélni is belőle, boldogan.

Az én iqm 125 feletti, semmire sem mentem vele, szüleim tettek rám, az iskolai eredményeim rémesek, se kitartásom, se önbizalmam, a gyerekemmel ez nem fordulhat elő, mert mindig ott leszek hátvédnek, hogy feltöltsem, hogy segítsem, hogy bàtorítsam és akár megtaláljam az utat és állomásokat, amiken végigmehet, amiket elérhet, hogy elérje az általa kitűzött, vágyott célokat akár család, akár karrier szinten!. A sok mérgező, aljas, színlelő, lekezelő rokon és ember meg bekaphatja, nem fogom hagyni, hogy a gyerekem közelébe menjenek és érezze a lekezelésüket, még azok az orvosok is, akik olyan fene magabiztosak, hogy egy óra alatt leírják egy ember 80 évét előre valamilyen statisztika alapján.

10 éves, de inkább 7 éves kor alatt annyi téves diagnózis születik, hogy borzalmas, de felnőttkorban is szívhatsz ilyenekkel. Ezek egy egy mezei orvosok, gyakran még az se, csak pszichológus vagy gyógyped, akik lehet kettessel mennek át, vagy pl ismerősöm kitüntetéses diplomával végzett, de valami kegyetlen rossz valós emberi kapcsolatokban, a sajátjait sem képes fenntartani és bár szakterülete a gyermekpszichológia, folyamatosan hallgattam, hogy a gyerekemnek nincs semmilyen nehézsége, nem fura, beképzelem, 3 másik szakember szerint meg van, csak mindegyik más területet lát gyengének, egymással ellentmondásokba keveredve.

Szóval a gyerekdiagnosztika találgatás, nem kell semmit készpénznek venni, amit mondanak, csak mint egy mezei esetben. Csepeg a csap, az látszik, mindenki egyetért, lesz egy, aki azt mondja, az nem is csepeg, láttam én már csepegést, ez normális, nála is ilyen..van, aki szerint nagy a nyomás, rossz a csaptelep, gyenge a szűrő, új tömítés kell oda, van, aki csak begyűjti a vizet, jó lesz az viráglocsolásra, nem olyan nagy gond, és lesz aki meg szimplán megfogná és megnézné, rendesen el van e zárva a csap..

Tökmindegy, melyik működik, talán több is fog anélkül, hogy kiderülne az ok, a lényeg, hogy ne egyet válassz, hanem válaszd mindet a szerinted legreálisabb, legkönnyebben kezelhető októl kezdve, aztán amelyik bevált az bevált, boldog lehetsz, más nem fontos.

Dehogynem, ne fogadd el egy darab orvos véleményét(pláne ha még csak nem is orvos!), a diagnózist ne érezd véglegesnek, ne érezd meghatározónak ezt az egy tulajdonságot, csak a társadalom teszi azzá, helyezd előtérbe a saját, az ő és mások látóterébe a gyerek erősségeit, próbáljatok ki mindenfajta fejlesztő kezelést a legreálisabbtól kezdve, ne érezd, és ne engedd, hogy bárki elhitesse veletek, hogy egy tulajdonság meghatároz egy egész embert, egy pillanatnyi állapot pedig előrevetít 80 évet! Ja és építsd le azokat akik megalázzák vagy lekezelik bármilyenfajta viselkedéssel és nem hajlandóak ezen változtatni! Meg azt is, hogy egy teljesítményfaktor nem határozza meg, milyen élete lesz, személyes példával.

Csak ez így elèg személytelen és száraz!

Olvastam egy enyhén értelmileg sérült gyermek anyukájától, hogy alsóban a gyereke jól teljesített, középtájon, integrált suliban, nála sokkal rosszabbul egy csomó gyerek, jóval magasabb iqval.. Nem határozza meg a gyereket egy darab teszt.

Hogy kell elfogadni, feldolgozni? Sehogy. Valami borzalmas végleges dolgot kell feldolgozni és elfogadni, ami megváltoztathatatlan, végleges, egy ember véleménye egy kisgyerek egy területet érintő feladata alapján nevetséges. Azt elfogadni könnyű, hogy van, aki így látja a gyereket, hiszen sokan sokfélét látnak és tapasztalnak. Mindenképp több szakember véleménye kell(nehogy egymásra építsenek, ne adj nekik korábbi diagnózist!), és akkor sem egy kimozdíthatatlan valamit találnak, hanem egy pillanatnyi állapotot, ami folyamatosan fog változni, és csak egy területen. Úgy kell hozzáállni, hogy egy nem egy fix dolog, és pláne nem meghatározó dolog a gyerekeddel kapcsolatban. Ha elveszed a jelentőségét, nem marad mit feldolgozni.

Az én gyerekem ép értelmű, jó képességű, de autista.

Az elejétől fogva érzékelhető volt, hogy más, de folyamatosan megkaptam, hogy miattam ilyen nehéz, problémás eset, hogy én nem csinálok jól semmit, de semmit a világon, hogy nagyon, kifejezhetetlenül sz.r anya vagyok. Számomra ez volt a legrosszabb, tönkretett a sok bántás, miközben küzdöttem a gyerekkel. Megkönnyebbülés volt, hogy kiderült, mi áll a háttérben valójában. Hogy nem én cs.sztem el ilyen átkozottul.

Azóta a hogyan tovább a nehéz. Hogy találok-e neki megfelelő iskolát, tudja-e majd venni az akadályokat, önálló lesz-e vagy mindig rám szorul majd.

Én is éreztem hasonlót, mivel engem is sokat szidtak, miért azt mondom ügyes vagy, mikor azt kell, hogy kreatívan gondolkoztál, miért nem kap két nagy pofont, miért nem nézem levegőbek stb, de gyorsan továbbléptem, mert ugyan jó érzés nekem, hogy kimondták, bármi oka is van a rossz viselkedésének, teljesítményének, nem oldja meg a helyzetet..nem változtat semmin, hogy leírták, a gyerekem magától ilyen, itt a papír, nem én voltam, nem fogom lobogtatni, takarózni vele, mert ez egy lényegtelen dolog, igazából eddig is tudtam, hogy nem miattam van, csak az ember sok negatívat gondol, ha folyamatosan azt mondják, baj van vele.

Nem etikus a gyereked nehézségével önmagad fedezni, ezen tovább kell lépni, mert a mostani teljesítménye, viselkedése, az az állapot, amiben most van, ha jól csinálod, jelentősen változni fog, akár egy két éven belül, de akár hónapok alatt. Csak a helyes módszert kell megtalálni!

A gyereked miattad ilyen-itt nem szabad előhúzni a skatulya kártyát, a gyerekem autista, adhds, mentálisan sérült, beszédfogyatékos, nem kell elkenni a felelőséget, a gyereked nem ilyen, mert nincs “ilyen”, mind mások, gyerekek,mind fejleszthető.. A gyerekednek éppen most nehezen megy valami, de dolgoztok rajta. Együtt csapatként, mutogatás nélkül

Az emberek idióták egyébként, de nem csak itt jön ki, hanem minden más területen is, nem kellene, hogy meglepetésként érje az embert, ha több dolgot átélek, nekem is leesett volna időben.. Képesek voltak azt mondani szakemberek is, de mind értelmiségi, többdiplomás, hogy azért nem beszél, mert nem énekelve beszélek hozzá, azért nem eszik, mert nem éheztetem eleget, azért nem beszél, mert meghallgatom azt is, amit hibásan mond, azért nem vesz fel ruhát, mert van miből válogatnia, azért ragaszkodik egy frizurához, mert elkényeztetem azzal, hogy megcsinálom a hosszú haját, azért szalad el, mert csak napi 2 óràt van szabadban ovi után.

Hasonló cipőben járok, van neurológiai betegsége is, és vélhetően a szedett gyógyszerek miatt van súlyos tanulási nehézsége, és minium 3 évvel le van maradva a társainál.

Én folyamatosan küzdök az elfogadással. Sötét pillanataimban el se tudom képzelni, hogy lesz belőle önellátó felnőtt. Ilyenkor rémes lelkiismeretfurdalásom lesz, akkor meg jön a szaranya szindróma.

Ami nekem segít, ha hasonló gondokkal küzdő sorstársakkal beszélhetek.

Neked is javaslom, rengeteg facebook csoport van, mindenféle értelmi fogyatékra külön-külön. (van autista, van SNI-s, van BTMI-s....)

Szia kérdező!

Milyen idős a kislányod?

Nálunk is vannak problémák,én is kivagyok készülve miatta.