Létezik olyan szülő, aki autista vagy értelmi fogyatékos gyerekével is próbál "normális" életet élni?

Ok, fontos a fejlesztés, de hogy nem mindenáron, nem csak az tölti ki a napjaikat, nem csak a fogyatékosságról tudnak beszélni, átlagos gyerekekből álló közösségbe is viszik a sajátjukat, igyekeznek átlagos programokat szervezni neki.

A gyerekem még kicsi, Tsmt tornázunk vele, amíg lehetett kutya- és zeneterápiára jártunk (az inkább ilyen játékos, ismerkedős babakoncert volt) , most logopédust keresünk neki, de egyébként teljesen jól elvan hétköznapi helyzetekben is. Sok olyan dolgot csinálunk, amit mások már fejlesztésnek hívnak, nálunk meg természetes. Nála a legnagyobb baj, hogy nem beszél és nem eszik rendesen. Le van maradva a kortársaitól, de érdeklődő, barátkozó típus és azt vettem rajta észre, hogy közösségben sokkal jobban fejlődik, mert utánozza a többieket.

Most betalált a helyi alapítvány embere, hogy írassuk fogyatékos gyerekeknek létrehozott ovis csoportba, mert csak bántani fogják a rendes oviban (integrált ovi), és nehogy azt higyjem, hogy ezzel a hozzáállással segítem a gyerekem fejlődését,mert csak hátráltatom és nem fejlesztem eléggé. (KB milyen anya az ilyen hangnemben.)

Létezik olyan szülő, aki elfogadta, hogy más a gyereke, de nem akarja megbélyegezni, nem akarja beskatulyázni, hanem próbálja élni vele a rendes életet (már amennyire a helyzet engedi)? Nálatok bevált? Vagy hosszútávon tényleg romboló lehet ez a hozzáállás?