Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Baj lehet ezzel a kislánnyal?...

Baj lehet ezzel a kislánnyal? Vagy csak én gondolom, hogy valami nem stimmel? Bőv. Lent

Figyelt kérdés

Szóval az a kislány akiről kérdezni szeretnék nemsokára 3 éves lesz.

Beszéde érthetetlen, a mondatokban való beszédtől fényévnyire van. Van, amikor még babanyelven beszél.

Idegen helyen nem szeret lenni. Ez abban nyilvánul meg h megy ajtó felé, és állandóan nyitogatja. Idegen helyen sikít folyamatosan,akár több órán keresztül, ok NÉLKÜL.

Ha nem sikít, akkor egy tárggyal a kezében (amihez ragaszkodik, ha megpróbálják elvenni tőle eszement sikításba kezd megint) körbe-körbe járkál,több percen keresztül, senkire nem figyel, fejét lehajtja és csak megy.

Ok nélkül megüti a másik gyereket.

Teljesen pelenkás még, az anyja azt mondta,hogy többször levette már róla,összepisilte magát, de még csak fel sem tűnt neki. Ilyen korban azért legalább nappalra már kéne, hogy valamennyire érdekelje a gyerekeket,nem? Főleg,h kislány és a lányokra mindig azt mondják, hogy ügyesebbek mint a fiúk.

A gyerekek nagy része ebben a korban azért már le tud vetkőzni vagy pár ruhadarabot levenni, az ügyesebbek már van amit fel is vesznek, DE!!! ő nem hogy felvenni nem tud semmit, de még csak vetkőzni sem. SEmmit.

Van hogy lefekszik a földre és minden ok nélkül rázza a fejét, lábaival közben rugdos.

Kocsiban vettem észre h bámult maga elé, bambán.

Van egy barátnőm, az ő kislánya is hasonló korú, meg pár éve egy családdal is összejártunk, az ikerlányaik fejlődését születésüktől kezdve 4 éves korukig követtük. Ezek a lányok teljesen mások, mint akiről írtam. Annyira lehet érezni a levegőben, hogy valami nem stimmel. Ti mit gondoltok? Kérlek, írjátok le a véleményeteket őszintén.

És még annyi jutott az eszembe róla, hogy kicsit álomvilágba él,az éneklésen és a mesén kívül nem köti le semmi. Nem szeret puszit adni (csak a szüleinek, és a mamájának) még azt sem szereti, ha más gyerek, akivel ritkábban találkozik szeretettel közeledik felé, elutasítja. Életének minden egyes fejlődési szakaszában, korábban is le volt maradva, mint társai.

Az anyuka 35 volt, mikor született a kislány.


2012. febr. 7. 00:12
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
Anyuka szerint normális? A gyerekorvos, a védőnő mit mond. Az alapján amit írsz nagyon úgy tűnik hogy sérült a kislány.
2012. febr. 7. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:

Az anyukája azt mondja, h csak lusta (ezt pár dolog alá is támasztja,de a viselkedése akkor is furcsa)

Elköltöztek külföldre, ott nem járnak orvoshoz, az itthoni orvosukhoz sem mennek, amikor hazalátogatnak. Utoljára másfél évesen voltak a kötelező védőoltáson.

Az anyukája mindig csak azt emeli ki, hogy a kislányának milyen hamar kijöttek a fogai, másfél évesen már meg volt a 20 foga és ő azt mondja, h az ő lánya ebben jó (!!!!) de a szellemileg ettől függetlenül is kéne már jobban fejlődnie, nem? A szülők állandóan dolgoznak a kislány másfél éves kora óta, azért mentek külföldre. Tehát azóta tartalmasabb időt (ezt arra értem, h ugye itthon az anyuka van állandóan a gyerekkel és jobb esetben észreveszi ha valami nem stimmel) sem az apuka,sem az anyuka nem tölt/töltött a kislánnyal azóta, mióta kint élnek. A kislány már bölcsibe jár fél éve (az anyuka panaszkodott h nem nagyon fogadták el, és a kislány sem szeretett járni, állítólag már szeret), a maradék, kevés időt amit a bölcsin kívül tölt megosztják, váltva a szülők egymás között. Ezért írtam, h tartalmasabb időt nem töltenek vele, mert ugye amikor pl az anyuka nem dolgozik, akkor a háztartás és minden az övé, plusz a gyerek.

2012. febr. 7. 00:31
 3/26 anonim ***** válasza:
Nem autista véletlenül ez a kislány? Mert nekem úgy tűnik..
2012. febr. 7. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Hát nekem is az a gyanúm, hogy lehet hogy autista.próbáltam az anyukájával erről beszélni, de csak azt hajtogatta h az ő lánya lusta.

Még az jutott az eszembe, hogy furcsán is megy. Olyan mintha széttenné a lábait járás közben, valamit mindig visz a kezében (amihez ragaszkodik és ha el akarják tőle venni sikít) és a kezeit felemeli. Nem a feje fölé, hanem a karját behajlítja, a öklei a válla vonalában vannak.

Ha elvonul egyedül játszani és utána megy pl egy gyerek, akkor is sikít.Látszik rajta, hogy hagyják őt békén.

2012. febr. 7. 00:44
 5/26 anonim ***** válasza:

autisztikus tünetei vannak.

ez persze nem azt jelenti, hogy az, de ki kéne vizsgáltatni.


viszont több olyan dolog is van ami meg egy tök átlagos gyerek "szokása" :) pl az, hogy visz valamit a kezében az normális, sok gyerek szereti ha van valami a kezében és ragaszkodnak ahhoz pár órán keresztül :D

az, hogy repülőzik a kezével, sikít, autisztikus tünet.

2012. febr. 7. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
Te ki vagy a történetben?
2012. febr. 7. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:
az miért fontos,hogy ki vagyok?
2012. febr. 7. 00:55
 8/26 anonim válasza:
:DDDDDDDDDD
2012. febr. 7. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim válasza:
bocs nem ide
2012. febr. 7. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
80%

Nekem is az jutott eszembe, hogy autisztikus tünetei vannak.

Emellett az anyja nem foglalkozik vele.

Elintézi annyival hogy lusta a gyerek.


A beszédet úgy sajátíthatná el ha beszélnének vele folyamatosan.

Ezt a kislányt elhanyagolják és már most be van fordulva.

Mi lesz vele később?

2012. febr. 7. 03:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!