Hogyan kezeljem 3 és fél éves fiam visszafeleselését?

Nem hiszem hogy kezelni kéne, mivel nála ez nem olyan értékrend szerint zajlik mint a te fejedben. Örülj neki hogy dumcsizik.

Ha 220-ba akar nyúlni vagy hipót inni akkor megállitod, de ez nem egy kategória azzal mikor nem-et mond.

Nem tudom elképzelni egy 3 éves feleselését, irj le egy sztorit mit is értesz feleselés alatt.

A szép szó szerintem nem használ. Nálunk legalábbis nem vált be az a módszer, úgy értem, amikor engem neveltek a szüleim. Azt sosem tudtam komolyan venni, mert úgy éreztem miatta, hogy mindent elnéznek nekem, és bármit megtehetek.

Nos, ezért nem szabad ezt csinálni. Az apám viszont rendesen megnevelt, ha kellett, jó nagyot csapott az asztalra, hogy megijedjek, és kérdőre vonta a viselkedésem. Utána vagy kiküldött a szobából, vagy magamtól rohantam ki sírva. Végül hagyták, hogy lenyugodjak egyedül, aztán megbeszélték velem a dolgot.

Azért gondoljunk már bele kicsit, itt egy 3,5 éves gyerekről van szó! Biztos, hogy 3,5 éves korodban csapkodta apukád az asztalt?

Viszont azzal sem értek egyet, aki szerint csak akkor kell rászólni, ha hipót iszik.

Én tartom magam ahhoz, hogy egy gyerek nem szólhat rá a felnőttre, nem kitizálhatja, nem kiabálhat rá. Ebben nagyon szigorú vagyok, mert a pofátlanságot (ami nem 3,5 évesekre értendő, de később kialakul) mérthetetlenül utálom. Én még ma is úgy gondolom, hogy kijár a gyerekek részéről a felnőttek felé a tisztelet. Tudom, hogy 3,5 évesen ezt még senki sem fogja fel, de azért az elvárásnak már most ott kell lenni. És mellette a türelemnek persze.

Abban igazad van, hogy ezt a problémát kezelni kell, és igzán feleős szülő vagy, hogy nem hanyagolod ezt a kérdést, mint oly sokan. De látatlanban nehéz jó tanácsot adni. Ami nálam leginkább bevált, az, hogy a gyerek tetteinek, szavainak következménye van. a fentebb leírt példánál maradva, ha beküld, mondd azt neki: Oké, kicsim, de a szobában nem tudok sütit sütni, pedig épp most akartam. De legyen, ahogy te akarod. És bemégy, leülsz egy könyvvel, és rá se hederítesz, akármit is csinál.

Persze nem biztos, h mindenkinél beválik...

Én nem vagyok még gyakorló szülő, de azt látom, tudom, hogy ahol félreértelmezik a szeretetet, és azt hiszik, hogy a fenyítés (akár testi is) az bűn, azoknál nő a szülők fejére a kis család kedvence. Nem győznek elbújni szégyenükben, ha kiderül, milyen neveletlen kiskirály a kiscsávó, és széttárják a kezüket értetlenül, hogy „pedig mi úgy szeretjük”.

A gyerekben gyárilag benne van a rossz, az engedetlenség, a nemet mondás, hiába olyan tündi-bündiek. Ha ezzel nőnek fel, akkor belőlük lesznek a kiállhatatlan, deviáns, elkényeztetett felnőttek, tehát aki nem szereti a gyerekét az nem neveli. Isten is azt mondja, hogy akit ő szeret, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit akit fiává fogad. Akit meg nem fenyítenek, arról azt mondja, hogy fattyú… Ha a szeretet Atyja ilyeneket nem szégyell kimondani, sőt megtenni, akkor mi, bukdácsoló humánok hogyan akarjuk őt lekörözni szeretetben??????

Egyet értek előttem szólóval abban, hogy a szomorkodással nevelés az a varázslás/

manipuláció körébe tartozik. És egy gyerek sem felnőtt, nem lehet tőlük felelős döntéseket elvárni. Az igazi szeretet nem feltételhez kötött, vagyis nem csak akkor jár, ha jól viselkedünk. De szeretet igazság nélkül sem működik, vagyis ha úgy van, akkor jön a büntetés is, de nem gyűlöletből, hanem mert az távoztatja el a gonoszt (szintén Bibliából idézve).

Leforditom nektek, mert a csökött agyatok biztosan nem képes követni saveme brilliáns megoldását.

Tehát saveme magyarra forditva annyit mond hogy a bibliával kell ütni a 3 éves gyereket, ettől biztosan tiszteséges felnőtté válik.