Autista gyerekek anyukái! A gyerkőcötök milyen baba volt? Nyugis, vagy "többemberes"?

Nekem nemrég mesélték el, hogy milyen voltam kisbabaként. Anyukám szerint egyszerre voltam nyugodt és idegesítő. Nem sírtam, kivéve azt a fél éves időszakot, amíg állandóan fájt a hasam, akkor éjszakákat ordítottam át állítólag. Szerintem a laktózérzékenységem volt az oka (többek között, ma is vannak emésztési problémáim) csak akkor ők ezt nem vették észre. Mondjuk magát az autizmust sem, egészen 4-5 éves koromig, pedig bőven volt miből észrevenni. De azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik ilyen.

Anyukám beszámolója szerint nem aludtam sokat, gyakran ébren voltam éjszaka de nem sírtam, csak nézelődtem. Sőt, általában akkor sírtam, ha felvett. Nem tűrtem el ha hozzám értek, pár perc után már sírtam, ha letettek, azonnal elhallgattam (a mai napig irtózom az emberi bőr érintésétől, a sajátométól is).

Az első években szerencsésnek érezték magukat, mert nem kellett velem foglalkozni, nem igényeltem a társaságukat, letettek valahova és egész nap ott ültem, nézelődtem vagy eljátszottam néhány kockával, labdával. Ennek örültek, mert tudtak otthon dolgozni. Anyukám sokat dicsekedett azzal, hogy 2 évesen kívülről elmondtam az összes adatomat, taj-számomat is beleértve, valamint hogy tudtam számolni. Nem dicsekedett viszont azzal, hogy rendszeresen felkeltem éjszaka és ki akartam rohanni a házból látszólagos indok nélkül vagy amikor valami a megszokottól eltérő dolog történt, befogtam a fülem, becsuktam a szemem és nem vettem levegőt. sokat panaszkodott arra, hogy nem akartam az égvilágon semmit megenni, úgy kellett lefogni és megetetni, nem akartam lenyelni az ételt. Voltak nem beszélő idők, ezt úgy kell elképzelni, hogy másfél évesen hirtelen kezdtem mondatokban beszélni, majd egy éves csönd következett. Aztán újra beszéltem és az iskolában volt további 2 év (1xfél év és 1x1,5 év)amikor nem szólaltam meg.

Összességében azt mondták, hogy nem volt velem nehezebb, mint más gyerekkel, nem hisztiztem, nem kóboroltam el, parancsra csináltam mindent, élő telefonkönyvnek és notesznak használtak. Ha felismerik a problémát és pici korom óta fejlesztésekre kellett volna hordaniuk, valamint otthon napirendet és kártyákat kellett volna alkalmazniuk, szerintem másképpen nyilatkoztak volna. De mivel nem tudták, hogy miért ilyen a gyerekük, a megfelelő fejlesztést is később kaptam meg, mint kellett volna és mindent a gyógypedagógus csinált, beleértve a kártyákat és egyéb segédeszközöket.

Tudom, hogy nem szülő válaszolt de talán én is tudtam segíteni valamit, hiszen ha úgy tetszik, egy volt kisgyerek mondta el a tapasztalatait.