Mennyire általános jelenség, mennyire normális, hogy 8 éves lányom,10 éves fiam, és nejem állandóan vitáznak, veszekednek?

Egyáltalán nem normális.

Nem kellett volna egy ilyen hárpiát feleségül venned. Igazi papucs vagy. Ha még férfinak érzed magad, állítsd le a boszorkányt a gyerekeid érdekében.

Ha te jobban megérteted magad a két gyerekkel, akkor miért nem te veszel ki nagyobb részt a nevelésükből? Most már gondolom mindketten dolgoztok.

Megbeszélitek, hogy ez neked jobban megy, te ezt csinálod, ő meg inkább háztartástvezet.

Az ilyen feszültségnek legtöbbször a kimerültség az oka.

Szeleburdi család! Manapság kevesen ismerik a regényt, a filmet. Mostani, hasonló Bestseller könyv, film az Egy ropi naplója, amerikai mű.

Nem újdonság a felpörgött család. Mindenkinek más a habitusa. Általában a szülők lendületét átveszik a gyerekek, egy részét pedig öröklik. A skandináv típusú emberek lassabban, megfontoltabban élnek, a mediterrán típusok pedig pörgősebben, lendületesebben.

Gyerekek esetében is hatalmas a különbség. Már kis korban látszik a temperamentum. Egyik manó a játszótér teljes területét birtokba veszi, pörög ezerrel, míg egyesek leülnek a homokozó sarkába, majd két órával később anyuci ugyanonnan emeli fel és viszi haza.

Amikor egy családban összejönnek a hiperaktív tagok, abból előbb-utóbb vita, konfliktus lesz. De mindez nem jelenti, hogy utálnák egymást, egyszerűen túl gyorsan áramolnak az információk, melyek néha összeütköznek.

Ez ilyen típusú család nem feltétlenül rossz! Lendületes életmódjuk nagyon szimpatikus is tud lenni, ha épp nem az otthonülésről van szó.

Tanácsom: pörgős családtagok (bár apukának sem árthat) sportoljanak, mozogjanak, vezessék le a felesleges energiákat. Utána kisebb az esély a vitákra otthon.

Az én családomban is ez volt a szokás, minden napra jutott valami üvöltés. Reggel szokott lenni, mert nem keltünk fel időben, vagy délután amikor anyám hazaért a munkahelyi feszültséget rajtunk vezette le. Apámtól nem várt el semmiféle házimunkát, de tőlünk gyerekektől igen. A 2 tesóm sem csinált semmit, néha én elmosogattam iskola után. Ezért volt is oka kiabálni. (Amúgy fiatalabb koromban, amíg még nem kellett állandóan tanulnom, addig nagyon sok házimunkát csináltam, középiskolában csak minimálisat, azt is a tanulás helyett meg hogy anyám ne kiabáljon.)

De anyám családja is ilyen üvöltözős. Én felnőttként, már saját családdal jöttem rá, hogy ami nekem gyerekkoromban "hangos beszéd" volt, az valójában kiabálás. Most is van, hogy valaki összeveszik, aztán mondja, hogy "én szépen mondtam neki, ő meg kiabál velem". Aztán mindketten kiabáltak, de olyan természetes, hogy fel sem tűnt nekik.

Nálunk egyébként apám is kiabálós volt, meg időnként az anyja is. Más rokonát nem ismertem.

A feleségem is ilyen. Ne csináld ezt, ne csináld azt, ne ide tedd, ne oda tedd, ne úgy tedd. Kerüld ki, ne lépj bele.

Én eleve, ha esik az eső, gumicsizmát adok a gyerekekre, hogy had lépjenek bele a tócsákba, ha ez nekik akkora örömet okoz :-)

Gyakran próbálok rávilágítani a feleségemnek, hogy nem kell az egész életet kézi vezérléssel szabályozni. Néha lehet robotpilótára kapcsolni. Nem szellemi fogyatékosok a gyerekek. Csak kicsik. De a magukhoz való eszük megvan. Nem kell minden pillanatukat dirigálni.

És másképp is csinálhatnák, nem csak és kizárólap pont úgy, ahogy te eltervezted!!!

Ettől még nem lesz valaki hárpia, vagy boszorkány. Nem kéne ilyeneket írni, ha nem ismeri valaki közelebbről a helyzetet.

Az apukákkal legtöbbször azért nem alakul ki semmilyen vita, mert őket nem érdeklik olyan dolgok, mint a tisztaság, rend, feladatok és hasonlók. Persze tisztelet a kivételnek. Apuka könnyen játszik a gyerekekkel koszolós játékot, nem neki kell takarítani. Anyuka azt is látja, hogy ez vagy az milyen hatással an a gyerekre a későbbiek során, apuka a pillanatnak él. Akkor jó, ha van egyensúly.

Anyukának meg kell tanulni kicsit lazítani és teret adni, apuka meg lehetne kicsit odafigyelőbb. Ha meg van adva egy időintervallum, amikor szabadon lehet bármit, sokkal jobban megy majd a nevelés is. Csak ezt egész kicsi korban kell bevezetni, mikor a gyerek még nem ellenfelet lát a szüleiben. Ha a rendszer elég korán kialakul, akkor a későbbiekben megszokott lesz. Nos itt rontottam el én is :D

De ettől függetlenül a vitázás azért van, mert anya próbál nevelni, apa meg haver.

De ez annyira emberfüggő. Nem mindenki tud jól haverkodni, ott a gyerek a szülő fejére nő. Ha meg túlnevelünk, akkor meg ellenség lesz. NAgyon nehéz az egyensúlyt megtalálni és szerintem ritka az a család, ahol minden klappol.

A hárpiák meg általában a körülöttük lévők hozzáállása miatt alakulnak ki.

Az ember töbször kér ... először jhalkan, aztán hangosabba, később nyomatékosan, majd egy hét múlva még semmi és erre üvölt. Na ekkor a többiek felkapják a fejüket és azt mondják .. mekkora hárpia.

Hát nem az.

És ha arra jön haza, hogy úszik a lakás? Fáradtan a munkából megjön, pihenne, mint ahogy apuka esetleg megteheti, de nem tud, mert a gyerekek nem csinálták meg a leckét, szétszórtak mindent, koszos a konyha mert kaját csináltak ugyan maguknak, de minden koszos edény szétszórva .. vagy esetleg azzal fogadják, hogy "végre megjöttél, mikor lesz kész a vacsi?"

Csoda, hogy vita van?

Nem elég azt megkérdezni, hogy mit tegyünk, hogy anyuka fogja vissza magát. Azt kell megkérdezni, hogy mit tegyünk, hogy anyuka ne érezze úgy, hogy minden az ő vállán van. Mit tegyünk, hogy anyukának ne kelljen állandóan nevelni.

Ha tényleg érdekel, hogy mit tehetnétek, akkor azt kell elsősorban elmondani, hogy min megy a vita.

Mikor én gyerek voltam, mindig jobban szerettem apukámmal lenni. Amikor hazajött, leültünk beszélgetni, játszani. Mikor anyu hazajött, akkor rögtön az ment ... kész a lecke? miért van a ruhád a földön? tányérod lehoztad?

Idegesített, utáltam. Nem akartam ilyen lenni. Nem is lettem ... ennek eredményeként választhattam .. .vagy én viszek le mindent, én pakolok el mindent, ellenőrzöm naponta a leckét, vagy rákérdezek. Kész a lecke? Ruhád? Tányérod?

Az any erre kényszerül. Meg akarja nevelni a gyerekét, hogy az jó és rendes, tiszta felnőtt legyen. Az apának erre általában nincs késnyszere, hiszen neki mi a tapasztalata? Nincs erre szükség .. ott az asszony, az megcsinálja ezeket. aZ a dolga. Tehát nem érez késztetést, hogy erre nevelje a gyerekét.

Mellesleg gyereke válogatja. Fiamnál az működik, ha nem szekálja az ember, mert akkor megcsinálja... csúszik néha a dolog, néha utolsó pillanatban kapkod, de megcsinálja.

Ha szólok, akkor meg dafke nem.

Lányomnál más a helyzet ... ő elfelejti, lusta, nem akarja. Szólok egyszer, többször, megint, majd ha megállok és azt mondom, addig nem megyek el onnan, akkor megcsinálja. Viszont ha következetes vagyok, akkor kialakul a rendszer és kevesebbet kell szólni, magától csinálja, szinte ő is szükségét érzi. Ezt ki kell tapasztalni melyik gerek hogyan működik. Egy családban, egy háztartásban, közös szülőktől akár ... de két gyerek nem egyforma.

Ne haragudjatok a hosszú szövegelésért :D

Kérdezőnek meg .... ha tényleg komolyan érdekli, részletesebb képet kéne festeni. Általánosságban ilyeneket nem lehet megoldani. Csak konkrétumokkal