Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Nyűgnek érzem a szoptatást,...

Nyűgnek érzem a szoptatást, mit csináljak?

Figyelt kérdés
9 hónapos a babám, igény szerint szoptatom kezdettől fogva, cumija-cumisüvege gyakorlatilag nincs is. Amikor a felső fogai jöttek, mindkét mellem tiszta seb volt, az ujjamat haraptam szoptatás közben, nagyon nehezen gyógyult be. Pár hete vettem észre, hogy negyed óránál tovább egyszerűen nem bírom a szoptatást, kellemetlen, de nem igazán fájdalmas. Szinte remegek, sokszor nagyon erősen szívja a nagy semmit, kénytelen vagyok kihúzni a szájából a cicit, pedig tudom, hogy nem lenne szabad. Közben babókám a körmeit vájja a mellembe, úgy gyúrja, meg a kezével félálomban matat, a hónaljamba, másik mellemhez, számba nyúlkál,hajamat húzza.Ezek most már egyre jobban idegesítenek. A mellemnek már semmi baja, tehát nem amiatt van, hanem inkább pszichés lehet..? Mit tegyek, talán nyugtatót kellene szednem? A férjem szerint idegbeteg vagyok és abba kéne hagynom a szoptatást (állandó konfliktusforrás köztünk a téma egyébként, de ez más lapra tartozik)...
2009. jan. 30. 10:19
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy egyedül.az és babém is ezt csinálja hogy csipkedi gyurja a mellemet.néha nagyon fáj és tényleg idegesitö.De mi még csak 4 és fél honaposak vagyunk nekem még türnöm kell de te már megoldhatod szopi nélkül is .Kitartás
2009. jan. 30. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Próbáld meg esetleg hogy lefejed a tejcit, és cumisüvegből adod neki. Még mindig jobb, mint a tápszer.
2009. jan. 30. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
60%
Ugyan minek kelen tápszer egy 9hónapos babának? Ha tényleg nyűg, akkor szépen lassan szoktasd le róla. Gondolom már mást is eszik. Mindig egyre ritkábban add neki oda,így a tejci is kevesebb lesz és neki sem lesz trauma, hogy tegnap még volt cici, ma már nincs. Minden evést szilárd kajával kezdjetek és esetleg utána cici, egyre ritkábban. De tápszer tök felesleges ekkora gyereknek.
2009. jan. 30. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Nálunk ugyanez volt a helyzet, azzal kiegészülve, hogy már ráncigálta a mellbimbómat (mint a kiskutya a lábtörlőt), mert nem volt elég a tej.

Már kezdtem én is idegbeteg lenni, úgyhogy mi fokozatosan megcsináltuk a hozzátáplálást, illetve a kiváltást.

Ha van elég tejed, próbáld meg a cumisüveget, hátha az éhség nagyobb úr. Nálunk is ismeretlen volt a cumisüveg, kicsit erőszakoskodni kellett, hogy ne rágja, hanem szívja, illetve én forró tűvel kiszúrtam a cumit, hogy sűrűbben csepegjen, folyjon. Pár nap alatt ráérzett az ízére.

Sok sikert!

2009. jan. 30. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk ugyan ez megy.Kapar,csíp,néha megharap,de erröl már leszokott szerencse.A hajam piszkálja,orromba akar nyúlni stb:)

A lányom ma tölti az 1 évet :)

Néha engem is idegeít,de én szeretem szoptatni...Annyira imádom a lányomat.Néha már nekem is kellemetlen,de az gyorsan emúlik a lányom meg nagyon szeret szopizni.

Ö még alva´s elött,e´s éjjel mikor ébred 3x 4x éjjelnete.Èn is szeretném az éjjeliröl leszoktatni.

Ha neked ennyire nehezdre esik szoptatni,akkor lassan szoktasd le.róbáld a tejet lefejni,ha ne megy,akkor adj neki babatejet phárból,vagy csörös pohárból.Miböl kedve lenn innia a babádnak..

Menjetek el nagyot séta´lni,hidd el jót tesz,megnyugtat.

A nyugtató eszedbe se jusson.Inkább tornássz egy jót,vagy kocogj 10 percet.Hidd el aranyat ér..magamról tapasztalom.

2009. jan. 30. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Ha téged idegesít, akkor ne erőltesd, a baba megérzi, ha valami nincs rendben, és a tej mennyisége is lehet kevesebb az idegesség miatt. Próbáld ritkítani a szopizásokat, akkor több ideje lesz a mellednek regenerálódni, kezd el a hozzátáplálást, ha még nem kezdted el eddig. Elvileg ebben a korban már nagyon sok mindent ehet a pici. Lehet, hogy neked is elég lesz, ha akár csak két etetést ki tudsz váltani.

Ismerem az érzést, nálunk is ugyanez volt. Én sokat beszéltem hozzá szopizás közben, jeleztem, ha fájt valami amit csinált. Eleinte a jajongásomra ő is elsírta magát, és vigasztalnom kellett, de a hajhúzás és az orrban turkálás elég gyorsan elmaradt szerencsére. A sebesedés miatt természetesen nem szóltam a babának, hiszen arról nem ő tehet (csak amikor harap), hanem a fogai miatt megváltozik a szájban minden, és a fogai olyan élesek, hogy kidörzsölik a mellett (legalábbis nálam így volt). Idővel a fogaival is megtanult újra szépen szopizni, de minden egyes újabb fog megjelenésekor újra kezdődik a sebesedés.

Ha szeretnél szoptatni, ne add fel, ha már tényleg eleged van, akkor lassan szokjatok le a ciciről. De adj a babának elég időt, hogy ne érje sokként a dolog, hiszen ő nem tudja, hogy fájdalmat okoz neked.

2009. jan. 30. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!