Most az csak szerintem undorító mikor egy járó, beszélő, majdnemhogy szobatiszta gyereket még szoptat az anyja?

Kedves pszichológus, ezek szerint Te inkább a felnőtt klinikumban mozogsz, igaz, ott már talán nincs jelentősége a szoptatásnak. (Bár, ha Freud elméletét nézzük, akkor nagyon is :-))

De elkalandoztunk a lényegtől: A valódi probléma SZERINTEM jelen esetben az, hogy a kérdező az "undorító" és a "viszolygás" kifejezéseket használja.

Én sem értek igazán egyet a 3-4 éves gyerekek szoptatásával, annak ellenére, hogy maximálisan szoptatáspárti vagyok - ha a kérdező mondjuk a "túlzás" vagy "furcsa" vagy hasonló szavakat használja, azzal talán még egyet is tudnék érteni.

Az írásai, megnyilvánulásai ellenben felvetik a gyanút, hogy anno az Ő "orális szakaszával" sem volt minden teljesen rendben.

Hát, akkor én a pszichológiai részt, és a saját véleményemet rövidre zárnám azzal, hogy:

1. A hozzászólásom mellé fontosnak éreztem odaírni, hogy pszichológus vagyok, mert láttam, ismerek ilyen szituációkat, és elmondhatom, hogy semmiképpen nem egészséges. Azonban ettől tovább nem mennék, a szoptatás és a gyermekápolás, gondozás, ilyen keretek között mindenkinek a magánügye. Determinálni minden bizonnyal nem determinál, azonban ha a gyermek személyisége, és a hibás anyai magatartások, ragaszkodás megfelelő formában találkozik, akkor bizony komoly gondok születhetnek. És, hogy akkor elég szofisztikált legyek: hiszem, hogy az ilyen szituációkat anyaként el kell kerülni. Tehát fel kell ismerni, hogy a szoptatás fő funkciója a táplálás, és a közelséget pedig adott életkornak megfelelően kell ezután keresni. 2-3-4 esztendősen a mellből táplálás már nem tartozik ezen adekvát módok közé.

Ha pedig a magánvéleményem érdekel: mindenféle orális fixáció nélkül mondhatom (az orális fixáció egyébként nem ilyen formában jelenik meg Freud szerint sem, ahogyan te írtad) belőlem is undort vált ki, méghozzá erőset.

2. Ilyet, hogy kinek az orális szakasza hogyan zajlott, nem mondunk egy fórumon történő hozzászólása alapján, és egyáltalán semmi alapján, főleg, hogy azért ezt a szintet a pszichológia meghaladta, hála Istennek. Őszintén remélem, hogy Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete nem meghatározó ma már egyetlen kollégánál sem. Amennyire én tudom (bár nem használom a pszichoanalízist annak ortodox formájában, nyilván a pozitív hatásait, eredményeit megkerülni nem minden esetben kell, és nem is mindig lehetséges) Freud már azon kevés analitikusnál, aki még létezik sem meghatározó, hiszen ő csak a megteremtője valaminek, ami onnantól hatalmas utat járt be (Jungtól kezdve ezer nevet lehet felsorolni, de kevesen vannak, akik nem helyezkedtek szembe vele.) Számtalan cáfolata van az elméleteinek, és bár vannak elvitathatatlan érdemei, a szexuális fejlődéselmélete nem tartozik ezek közé. Személy szerint nem értek vele egyet, és ezzel nem vagyok egyedül.

Ha már Freud, akkor pedig tudunk az ösztönökről. Azt hiszem, amennyiben nem ártunk, adott esetben, főként egy ilyen fórumon kendőzetlenül is nyilatkozhatunk az érzéseinkről, és ha a kérdezőből undort váltott ki, akkor felesleges volna azt írnia, hogy furcsának találta. Minden bizonnyal ennek az érzésnek is meg van az oka, ítéletet mondani efölött, majd egy buta elmélet alapján patológiává nyilvánítani szerintem butaság. Ritka, hogy egy ember, aki undorodik, aki fél, aki szeret, aki akármit tesz, ezen érzéseit felismerve, ki is tudja őket mondani. Ehhez azonban joga van, ha viszolygott ettől, mondja ezt. Persze, ennek is vannak határai.

Szoptassatok csak magyar anyák, a jövő nagyszerű emberpéldányaiért!

http://www.youtube.com/watch?v=DuPBbFOiygo