Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Miért sír esténként a kislányo...

Miért sír esténként a kislányom a mellemen?

Figyelt kérdés
2 hónapos ikerlányaim vannak. Az egyiknek pótlást adok 8-10 szopiból 2-3 alkalommal. Ő elfogadja a cumisüveget és cicizik is, bár ha nagyon jön a tej, csak úgy fuldoklik és sok levegőt nyel. Nála ez a "probléma". A másikuk nem fogadja el a cumisüveget, pontosabban elfogadta, de olyan mértékű zavart éreztem nála a szopi kárára, hogy inkább nem folytattam. Szépen visszaszokott a cicire, de pár alkalommal esténként, lehet már túl fáradt is, egyszerűen nem kapja be a mellemet, ha próbálom a szájába tenni, még erősebben sír. Ma este fél óráig ment ez a huzavona, sehogy sem sikerült megnyugtatnom. Aztán egyszer csak elfogadta. Mindketten cumiznak. Talán ez sem jó,de egy ilyen este után, mint ez a mai is, én odaadom azt a cumit, különben megint sírnának. Több sebből vérzik a dolog? Kisfiam másfél évig szoptattam, imádtam! Most is szeretném legalább fél évig, de így ?!?!?
2013. márc. 26. 21:30
 1/7 bettineni ***** válasza:
Szerintem hagyd rá ha nem kéri és próbáld meg fél óra múlva. Viszont ha pótlás kell, akkor a cumi helyett kanalazást szoktak ajánlani. Így talán nem lesz cumizavar.
2013. márc. 27. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Kanalazás?!? Próbáltam a másik kislányomnál, ami bement ki is folyt, közben az éhesebbik meg sírt folyamatosan. Szóval, egyedül vagyok a Lányokkal. Ilyen jellegű dolog nem fér bele.
2013. márc. 27. 15:03
 3/7 A kérdező kommentje:
Egyébként aki sír, az nem nem kap pótlást.
2013. márc. 27. 15:04
 4/7 anonim ***** válasza:
Szopás-sztrájk esetleg? Ebben az esetben valóban azt tudod csinálni, hogy megvárod, míg tényleg éhes, és akkor kínálod. Nem jött meg? Ha megjött, vagy esetleg nemsoká megjön, megváltozhat a tej íze, talán ez nem tetszik Neki. Mellgyulladásod nem volt? Az is ízváltoztató, ráadásul attól fel is vizesedhet a tej (nálam sajnos ez előfordult). Ha egyébként hízik (híznak) rendesen, van pisis pelus, meg kakis is, akkor én szopi sztrájkra gondolnék, vagy a (közelgő) menstruációra.
2013. márc. 28. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Ha csak esti a probléma, akkor én inkább arra gyanakodnék, hogy nem igazán jó neki az a ritmus, amit követtek. Talán ő már túl fáradt este.

Nekem nem ikreim vannak, tehát ebből a szempontból nem tudom, milyen kettővel (csak azt tudom, milyen három kicsivel, illetve szoptattam tandemban a két nagyobbat anno), de a lányomnál az volt a probléma, hogy neki túl késő volt már a fürcsi, szopi, ő hamarabb volt fáradt. Azt hittem, korán vagyunk, mert sokáig nem is aludt, de pont ez volt a gond: a fáradtságtól már enni se volt kedve és túl is pörgött, nem tudott aludni. Amikor előrébb hoztam az egész esti rituálét egy bő órával, megszűntek a problémáink.

2013. márc. 29. 06:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Igen, kedves utolsó válaszoló! ez is a problémám, hogy elcsúszok az estékkel, de este 6 körül még bealszanak egyet és utána kezdem az esti kört. Kb. 19.30 körül. Nem gondoltam, hogy fáradtak lehetnek, ha előtte keltek fel. De egyértelműen látom a jeleit a túlpörgésnek, mert aztán 21-21.30-ig is elhúzódik ez a szopik nem szopik, egyik sír, másik sír esti rituálé. Letegyem őket 18-kor???
2013. márc. 29. 10:35
 7/7 anonim ***** válasza:

Én ezt tettem a nagyobb lányommal anno. És bevált. Beletelt vagy három hétbe, mire rájöttem, hogy ez lesz a megoldás. Volt nálunk is minden: sírás-rívás cicin, ringattam, dajkáltam, sétált vele az apja, bölcsőhintában ringattuk, babakocsiban tologattuk, tényleg mindent megpróbáltam. Arra is gondoltunk, hasa fájhat, kapott rá mindenfélét, amíg rá nem jöttem, hogy fél hétre a gyerekem hulla, tehát esti rövid alvás és utána rutin helyett először fürcsi és szopi, majd fél hétre alvás következett. És soha többé nem volt gondunk.

Neked biztos nehezebb egyszerre kettővel, de próbáld ki, hátha beválik ez a korábbra hozott esti rutin. Nekünk olyannyira bejött, hogy azóta már három gyerkőcünk van, de többé nem is jött elő a probléma, talán azért, mert az aktuális pici mindig korán fektetve van este. Nekünk meg olyan szuper nyugis estéink következtek, hogy csak na. :-)

Remélem, beválik a dolog, próbáld ki, nem veszíthetsz rajta. Sok sikert! :-)

2013. márc. 29. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!