Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Mit szólnál, ha tudtodon...

Mit szólnál, ha tudtodon kívül más babáját szoptatnád meg, mert a kórházban kicserélték a babákat?

Figyelt kérdés

Kedden szültem a kislányomat. Külföld, magánklinika, minden egy vagyonunkba került de ettől nem sajnáltuk a pénzt. Minden jól ment, az orvosok, anesztes, szülésznők profik voltak. Az ápolók, a bent töltött napokban rengeteget segítettek... az első ügyetlen próbálkozásaimnál, főleg a szoptatás ment nehezen de a 4. napon szerencsésen beindult a tejem. Aztán az egyik együtt töltött éjszaka a babámmal nagyon nehezen ment. A babám 8-tól 12-ig folyamatosan sírt. Hiába szoptattam meg kétszer is, hiába babusgattam, hiába raktam a bőrömre, semmi nem nyugtatta meg. Az ápoló tanácsára odaadtam neki a babám, hogy majd 4-kor visszahozza és akkor szoptatás után megint megpróbálok vele aludni, addig pedig legalább én pihenek.


4-kor is hozta vissza. Mondta, hogy lehányta a kis ruháját (amit mi hoztunk be) és ezért pecserélte (a kórházi egyenruhácska volt rajta). Én kómásan felültem a félhomályos szobában, kiprárnáztam magam, elökészítettek a mellem és ő rárakta a babát majd elment, ment is szépen a szoptatás. 6 perc után a másik oldalra akartam tenni. Ahogy átraktam, megpuszilgattak, kicsit fura volt az illata. De semmire nem gondoltam ekkor! Aztán ahogy mellre akartam tenni, fogtam a kis kezét és éreztem, hogy ott a karszalag. Arra gondoltam, vajon miért a bal kezén van a szalag, mikor eddig a jobbon volt? Aztán megnéztem a szalagot és egy MÁSIK NÉV SZEREPELT RAJTA!!!!!!!!!!!!!!!!!


Egyből felkapcsoltam a villanyt és látom, egy MÁSIK BABA VAN A KEZBEN!!!!!!! Hozzáteszem a baba nagyon hasonló volt, ugyanolyan méret, fejforma, haj stb. Nem tudom leírni se az érzést sem a gondolataimat. Visszaraktam a babát a dobozába és hívtam a nővért. Aztán esett le, hogy akkor hol az én babám? Kirohantam a folyosóra és a megörzőbe siettem egyből, csöngettem, kintről nem láttam a babám, beengedtek, egyből kérdeztem hol a babám. Ő szépen ott aludt a saját kis ruhácskájában.


Persze balhét csaptunk, a férjem negyed óra múlva már ott is volt, hatalmas bocsánatkérések stb. Másnap már ki se adtuk a babánkat a kezünk közül, felváltva kísérgettük ha vizsgálat vagy valami volt. Este haza is jöttünk.


Én eddig ilyet csak a tévében láttam, soha nem hitt volna, hogy velem, főleg nem egy magánklinikán előfordulhat ilyen.


Eléggé sokkol még most is a történet, rossz anyának érzem magam amiért nem vettem észre azonnal a bajt, amiért nem jöttek elő az anyai ösztöneim, hisz egyből éreznem kellett volna a különbséget... :(



#anya #baba kicserélés
2013. máj. 12. 09:04
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
50%
egésségére
2013. máj. 12. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
83%
Elhiszem, hogy rosszul érintett és megviselt a dolog, hogy nagyon megijedtél - ez mind érthető. De túl kéne tenned magad rajta, mert semmi katasztrófa nem történt.
2013. máj. 12. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
11%
Én vmi pénzbeli honoráriumot kérnék, mást ugysem tudnak adni....
2013. máj. 12. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
97%

Hát maga az a dolog, hogy elcserélték tényleg durva, de az, hogy egy másik babát szoptattam, attól nem buknék ki, legalább jól esett neki, váljék egészségére. Csak abban reménykednék, hogy addig az enyém jó helyen volt, és nem volt éhes. Az megint más kérdés, hogy akkor az enyémet vajon ki szoptatta, de annyira azon sem buknék ki, csak magán a tényen, hogy elcserélték.

Bár valószínűleg azért olyan nagy baj nem történhetett volna (például, hogy hazaviszi valaki a sajátja helyett), mert azért csak feltűnik az anyukának legalább a hazamenetelnél, mert gondolom éjjel sötétben nem megy haza senki.

Valóban kicsit sokkoló a dolog, ha az ember belegondol, hogy így véletlenül elcserélik a gyereket, de szerencsére nem lett semmi gond.

Ennél nagyobb baj sose történjen, minthogy egy másik babát szopiztattál.

Nagyon jó egészséget és boldogságot kívánok hozzá!

2013. máj. 12. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
95%
Biztos ideges lennék, de nem hisze, hogy patáliát csapnék, különöse felhúzna. Azzal sincs szerintem semmi baj, ha nem ismerted meg egyből. A pici babák nagyon hasonlóak...
2013. máj. 12. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
91%
Szerencsére semmi baj nem történt, a baba pedig evett egy jót.
2013. máj. 12. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
97%

Ó, volt nekem ennél jobb sztorim is:)))

Mikor az első babámat szültem a koraszülöttre került, pár másik babával együtt.Mi 5-6-an anyukák lejártunk szopiztatni, addigra a babákat bepólyálva szépen egymás mellé fektették a pelenkázóra, mindenki fogta a sajátját és szoptatta.Egy alkalommal szobatársammal lementünk, még 2 baba volt ott.Én elvettem az enyémet, leültem vele, szobatársam meg csak ámul, hogy látja minden anyukánál baba az az egy baba a pelenkázón nem az övé volt, az ő babája meg sehol :D Hívja a nővért, kérdezi, h hol van.Azt mondja neki, hát ott.Erre szobatársam: Ő nem az én babám! Mindenki csak pislog, mire egyik anyuka kezében egy csecsemővel feleszmél és észrevette, hogy nem a saját babáját vette el szoptatni, hanem szobatársamét, az övét meg otthagyta.Ok, lány volt mindkettő, de még csak nem is hasonlítottak egymásra, ráadásul a karszalagon is ott volt a név....Szóval ha az anyuka a saját babája helyet egy másikat vesz fel szoptani....mit is várunk a csecsemős nővérektől?

2013. máj. 12. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
52%

Most melyik a Te gondod?

Az hogy másik gyereket szoptattad meg?Egészségére..

Az,hogy kicserélték a babát?Ne hagyd abba a dolgot,igenis kártérítés és a felelősök legyenek menesztve,magánklinikán ilyen nem fordulhat elő,de amúgy meg sehol sem,azért van karszalag rajta,hogy tudják kihez tartózik a gyerek,és mi az hogy hazugságon kapod a nővért vagy csecsemőst bárki aki behozta a gyereket?

Magadat ezért ne ostorozd,ettől nem vagy rossz anya és ez már nem az ösztön kérdése.

2013. máj. 12. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
92%
Gyakran előfordul, bár magánklinikán kevésbé. Nekem is odahozták a szőke világos bőrű babám helyett valakinek a fekete nagy hajú sötét bőrű babáját. Visszaadtam, hogy hát ez téves, azt mondták mindjárt hozzák az enyémet, mondván, még fürdetik. Eltelt már egy óra, hallottam ahogy mindenki megkapja a babáját, kimentem, hogy mégis mi a franc van. Hát bementem a fürdetőbe, ott feküdt egyedül a kocsiban. Magyarul fogalmuk sem volt, hogy melyik az enyém, még név alapján sem! Megvárták, amíg csak egy marad, kizárásos alapon őt kapom meg.
2013. máj. 12. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
37%
szerintem ez durva,én biztos kiaakadtam volna.
2013. máj. 12. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!