Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Hogyan tudnám leszoktatni...

Hogyan tudnám leszoktatni majd kétévesemet a ciciről?

Figyelt kérdés
egyáltalán le kell e?
2010. máj. 1. 13:42
 1/4 anonim ***** válasza:

szerintem azért már illene, legalább elkezdeni. pl. egy esti cicire korlátozni alváshoz. aztán szépen majd azt is ki lehet váltani mesével, vagy valami egyébbel.


nekem drasztikusan és gyorsan kellett 14 hónaposan, mert jött a kistesó. nagyon rossz volt, azt hittem, hogy ez neki milyen nehéz lesz, és végül rájöttem, hogy engem visel meg jobban, mert úgy érzem, már nem vagyok annyira fontos a számára, ha nem a testemmel táplálom és valamit veszítek. nagyon szomorú voltam, de rájöttem, hogy csak nyerek. egészen új megvilágításba helyezte a kapcsolatunkat, hogy nem etettem már a mellemből. sokkal sokrétűbb lett a dolog, hiszen nemcsak amiatt voltam érdekes, és a kapcsolat is legalább olyan bennsőséges maradt, mint volt, hiszen másképp és szorosabban is hozzám tudott bújni és nemcsak nagyon enni akart. szóval engem az elején nagyon meviselt, de nagyon jó, hogy leválasztottam, az öcsit is így tervezem. szerintem ha a fogai többségben megvannak a gyereknek akkor már indokolatlan a szoptatás. arról nem beszélve, hogy egyre nehezebb is lesz az elválasztás.

2010. máj. 1. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem nem kell,nekem a héten volt 2 éves,de még eszembe sincs leszoktatni,ami jó neki,az jó nekem is.Ha nem teher a számosra nyugodtan szoptasd!!
2010. máj. 1. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 xStefix ***** válasza:
100%

Hogy kell-e, azt neked kell tudnod. Van valami komoly "ellenjavallat", belső vagy külső nyomás, kényszer? Gondold végig, miért lenne jó és miért nem, ha folytatnád. A súlyozást és a döntést neked kell megtenned.

Mi nemrég kezdtük el (26 hós), de csak lassan és remélem, nem is teljesen zárjuk le. Az életkörülményeink fognak úgy változni pár hónap múlva, hogy muszáj volt kicsit visszafogni a szoptatást.

2010. máj. 2. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
kizárólag alváshoz cicizik csupán arra lettem volna kíváncsi van e esély hogy magától lemondjon róla sírás nélkül mert félnék ha csak úgy elveszem nehogy "sérüljön vagy ilyesmi értitek amúgy azon kívül hogy egy éjszakát sem aludtam végig emiatt nem gond :)csak azt gondoltam talán már túl nagy hozzá
2010. máj. 3. 15:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!