Szülès törtènetek?

Rengeteg sztori meg külön ilyen tèmàjù honlap is val, pl a tortenetek.szules.hu

szerintem pont jó előre utànaolvasni, hogy tudja az ember, hogy mi a normàlis, ès mi szàmìt szüleszeti erőszaknak

1.

2019.09.05-én este mintha kis görcseim lettek volna, de betudtam fáradtásgnak. Nemigen fájtak, csak kellemetlenek voltak. Éjfél körül indult a buli. Kifelüdtem a kanapéra és írtam a fájások hosszát, stopper segítségével. Mivel sokszor olvastam a jósló fájás okról, azt hittem, hogy nekem is az van, mert nem rendeződtek. 09.06. 9:30-ra volt időpontom NST-re. Reggel már valami távozott belőlem meg folydogált, így hívtam a szülésznőmet. (Fogadtunk, mert engem ez nyugtatott meg.) Ő kérte, hogy menjek be előbb, mert látni szeretne. Férjem elvitt. Hát a kiskönyv otthon maradt. Amíg ő hazarohant és vissza, addig megvizsgált, átöltöztem és bementünk a szülőszobára. Szegény férjem hirtelen nem talált minket. 2 ujjnyira voltam nyitva. Azt mondták, meglátjuk, sétáljunk még. Sétálhatunk a folyóson, két fájás között a következő gyerekek nevét beszéltük. Ezen az egyik orvos jót nevetett. 11-kor visszahívtak és választhattunk: epis vagy sima szülés. Hát én f0stam, epist kértem. De úgy is terveztem. (Igazából morfiumot kértem (haha) de azt nem adnak.) Akkor még egy rövid séta. 12-kor kaptam oxit. Vizsgáltak közben (hát az fájt), majd a méhszájsapkát eltűntették (hát az jobban fájt). Burkot repesztettek. Majd egy nagyon kedves orvos beadta az epit. Azt hittem, hogy semmit se fogok érezni, de ez nem így volt. Ott feküdtem, fájások erősödtek. Aztán egyszercsak eljött a kitolás. Gátmetszést éreztem amikor vágták, de azt mondták, nem az volt. :D (ezt is megbeszéltük, hogy lesz, kell) Amikor kint volt a feje megkérdeztem, hogy akkor máe kihúzzák-e. De nem. Majd csak nem jött, csak nem jött. Egy kis vékonyka doktornő jött könyökölni...hát életem, semmi ereje nem volt. Hívtáka szó szerint nehéz atléta doktornőt (ezt sportolja). Na neki ment. Baba kint és egy olyan megkönnyebbülés lett úrrá rajtam....azt a fájdalmat, hirtelen elvágták. Nem tudok ehhez hasonló érzést. Babát elvitték, férjem vele ment. Méhlepény is kb a baba után rögtön jött. Nézegették: hűha, ezen foltok vannak. Jön a nehéz atléta doktornő a kis kávéját szürcsőlve, ránéz: HM, érdekes. De nincs gond. Ohh ilyet még nem láttam. Amúgy ezek után nem akarják Dalmának hívni a kicsit? Babát mellkasára kaptam. És jött a varrás. Minden egyes tűszúrást, cérnahúzást, bogozást éreztem. Fájt rendesen. Megkérdeztem, hogy most kell-e szűkebbre kérni. Azt mondták, hogy olyat nem csinálnak, de ha kérek piercinget, most szóljak.

Így röviden ennyi.

Mivel nem tudtam, hogy vajúdok, én ezért 9-14:30ig számolom, de amúgy 14 és fél óra alatt lett meg.

4es vagyok.

Én azért leírom, anno én is olvastam egy darabig.

2.

2021.05.15-én este végeztem. Ambulanciára be. NST szerint volt valami gebasz. 1 ujjnyira voltam nyitva. Bentfogtak. Másnap kb 2* tettek CTGre (vagy mi is az). 17-én szintén éjfél körül kezdődött a buli. Fájdogált a hasam alja, mérhetetlenül, így fel is adtam, hogy mérem. Reggeli viziten említettem, azt mondták jósló. Ok. Délutánra azért már eléggé fájt. Vizitkor mondtam, H jó, hogy nem engedtek haza, mert már jobban fáj. Mondta az orvos: Jajj, most mit csináljak magával? Hát szüljön meg!....kicsit később Gondoltam lezuhanyzok. Nem segített. 16 körül nővércsengő. Mondtam, hogy elhiszem, hogy jósló, de adjanak valamit, mert már nagyon fáj. (Jelzem, hogy aznap semmit sem csináltak velem.) Erre leült az egyik velem szemben és jó erősen megvizsgálta(?) a hasam. Elsírta magam. Most miért sír? Mert fáj. Oh, na majd a szülés! Az fáj! Azért rátettek gépre. Az semmit sem mutatott. Hol fáj? Csak a hasam alja. Mintha az Alien vagy a gyerek akarna onnan kitörni. Jó, de ott akkor a....hasa, hogy nem tudom odatenni a tappancsot. Hát kössz. Na, amikor már összegörnyedtem, elmentek dokiért. Jött vissza az egyik nővér, levett a gépről és mondta H menjek a vizsgálóba őt követve. Mondanom sem kell, a fájások végett ez igen lassan ment. Egy kedves doktornő megvizsgált, majd boldogan közölte: 3 ujjnyi, megy szülni!! Na ott helyben elsírtam magam, mert már nem kaphatok epit. Tolókocsival vitt fel az egyik nővér az orvos kíséretében. (Később tudtam meg, hogy nála fogok szülni.) Már előre elnézést kértem tőle a szar humoromért, aminek a fájdalom az oka. Szülésznőm beért hamar. 17-kor közölték, hogy 4 ujjnyi, burkot repesztenek. Attól jobban fog fájni, de ígérjük, hogy 45-60 perc alatt meglesz a baba, jó.á? Hát nemet bólogattam. De persze repesztettek, mert így beszéltük meg. Férjem is megérkezett. Akkor egyszer benézett a főorvos vagy ki, hát annak sem örültem, pedig cuki és csak bekukkantott. Aztán valamikorra olyan erős fájdalmam volt és vele együtt a nyomni kell érzés...eljött a kitolás fázisa. Na, hát én császárért könyörögtem. Oh, az nekünk jó- hangzott a válasz-, mert akkor tudjuk, hogy nincs messze a baba. Gátmasszázst kaptam. Akkor éreztem, hogy mekkorára is vagyok kitágulva, igaz ezzel nem tudtam foglalkozni, csak bevilant. 17:45-re meglett a baba, akkor rögtön a mellkasomra tettek és aki rögtön le is pisilt. Akkora endorfin/adrenalin löket szabadult fel bennem, hogy mindenkivel kezet szerettem volna fogni, fogtam is. Lett egy kis szakadás odalent. 2 érzéstelenítő sem hatott, ismét mindent éreztem. Hát fájt. A méhlepényt az elsőnél nem tudtam megnézni, most megmutatta a szülésznő. (Kis csoda, undi és szép is egyszerre.)

Jött az egyik ápolónő(?), Hogy beírja a születési adatot. Kérdezte az időpontot és az orvossal egyszerre mondtuk:17:45. Meglepődtek, hogy tudom. Hát hogyne tudtam volna, amikor azt ígérték, hogy 45 perc alatt meglesz? Habár nem mondtak igazat, mert azt is mondták akár 60 perc is lesz. Erre az orvos: Hát, ha szeretné, még vissza tudom tenni. De nem szerettem volna. Amikor már nem pulzált a köldökzsinór, a férjem elvágta azt. Utána két órára hagytak minket egyedül, majd vízzel osztályra.

Ha részt vesz az ember egy sima szülésfelkészítőn, ahol esetleg légzési gyakorlatokat is tanulhat az ember, az bőven elég első gyereknél tájékozódásból, hiszen úgyis minden eset egyedi és épp ezért elég egy általános összefoglaló.

Ami a szülészeti erőszakot illeti, pedig igen, egy ilyen felkészülés segít abban is, hogy időben felismerjünk dolgokat és ne hagyjuk, bár valószínűleg ahol sokat alkalmazzák, ott néha szó nélkül követnek el hasonlókat.

Off: Szerintem nem baj, ha megkérdezi, igaza van, hogy más most, mint akárcsak 5 éve. Kapásból a covid és az, hogy már nem lehet szülészorvost fogadni, egy elég más körülmény, mint korábban... És én is ezermillió történetet elolvastam, mert engem nem nyugtat meg, kimondottan frusztrál, ha úgy kell átélnem valamit, hogy azt se tudjam, milyen komplikációkra lehet számítani, mi miért történhet és hogyan? Plusz olvasni jobb, mint nézni, bár én YouTubeon videókat is néztem, a végére már egészen megedződött a gyomrom. :D

On: Nekem szombat délután kezdődtek a fájások, de akkor még olyan enyhén, hogy azt hittem jóslófájás vagy csak kis görcs féle. Végén már minden fájt, nem volt feltűnő. Szóval eleve megdőlt a nagy bizonygatás, hogyha beindul a szülés, úgyis észreveszed, hát én nem vettem észre. :D Már 3 percenként éreztem a maszatolós görcsöket, amikor kérdeztem férjemet, hogy mi legyen szerinte, merthogy rendszeresen jönnek, dehát ez nem fáj, menstruációs görcseim ehhez képest lórúgások. Kb este 7 volt, bementünk a kórházba, hogy legfeljebb elküldenek. A kórházban megvizsgáltak, az orvos vakarta az állát, legyintett hogy áh ez csak jóslófájás, ha gondolom felvesznek, de akár haza is mehetek. Mondtam, hogy akkor megyek haza, emiatt a kis görcs miatt nem maradok. Egy órára van a kórház, hazaértünk, abban a másodpercben olyan görcseim lettek, hogy már pislogtam sűrűn, hogy hűha, tényleg ennyi lenne egy jóslófájás, hát akkor ez elég zavaró lesz, de még leültünk vacsizni, csak már nem volt étvágyam enni. Lefeküdtünk aludni is, de nem tudtam aludni a görcsök miatt. Hajnali egykor mondtam férjemnek, hogy vissza az egész, inkább szenvedek a kórházban, hátha adnak vmit, amíg elmúlik a "jóslófájás", mert ez iszonyú. :D Kb 2 perces fájásokkal hajnalban visszamentünk, orvos újra megvizsgált, akkor "hűha, már tágult 2 ujjnyit" felkiáltással felvettek. Utána viszont valami érthetetlen okból a tök jól haladó fájások visszaritkultak és rendszertelenek lettek, úgyhogy egy végtelenített hosszúságúnak tűnő szenvedés következett másnap reggel 7ig, akkor kértem epit, azzal jelentősen elviselhetőbb volt, meg adtak oxit és burkot repesztettek, hátha. A fájások később sem rendeződtek, ezt se olvastam előtte és gőzöm se volt így, hogy meddig fog akkor tartani, mert én azzal számoltam, hogy sűrűsödik, aztán jön a finish és kész. Végül délután kettőkor (addigra hihetetlenül fáradt voltam már) végre lehetett nyomni, jött az inger, és 3ra megszületett a fiam. Ezekről nem nagyon tudok részletesen írni, mert olyan transzállapotba kerültem, hogy alig fogtam fel szerencsére mi történik. Viszont én teljesen bíztam az orvosban, úgyhogy nem féltem, hogy mit mond vagy javasol. A gátmetszést gőzöm sincs mikor csinálta például, valahol a vége felé, mert nagyon nem akart kijönni a fiam feje. Nagyon durván megkönnyebbültem, mert olyan volt, mintha így elfújták volna a fájdalmat, konkrétan semmi egyebet nem éreztem már, hogy zavarna, pedig még ott varrtak is. Amikor kicsúszott a méhlepény is, én elkezdtem kb üvöltve zokogni (nem bírtam nem csinálni, biztos valami hormon), de csak mosolyogtak, hogy minden rendben, odaadták a kisfiam, hogy tessék, nézzem milyen aranyos (magzatmázas, véres, nyomi fejű kis manó volt :D) ő meg kétségbeesetten kapaszkodott belém, szintén sírva, akkor képes voltam erőt venni ezen a random zokogáson. Utána ott hagytak minket 3an, férjem meg hozott enni a táskámból, mert hirtelen rájöttem, hogy éhenhalok, olyan régóta nem ettem. :D Viccesnek nem volt vicces, de mindentől függetlenül annyira szörnyű sem volt, mint ahogy egyesek írták, én pl nem féltem egyáltalán, csak nagyon fájt.

Kb ennyi.