Anyukák, akiknek nagyon alacsony a fájdalom küszöbük: meséltek kérlek a szülésről? Valamit tudnátok tanácsolni is így hogy már túl vagytok rajta?

Ha visszamehetnék az időben kifizetnék egy programcsászárt egy magánkórházban.

Így is császár lett a vége de előtte nagyon sokáig kínoztak. Maga volt a megváltás amikor érzéstelenítettek és vége lett. Utána nem voltak fájdalmaim, csak kicsit húzódott a seb. Hamar felépültem, de a lelki trauma amit a vajúdás okozott az soha nem múlt el.

Nekem szinte semmilyen toleranciám nincs a fájdalom felé, már a kórház ajtajában azt magyaráztam minden szembejövőnek, hogy ami van, azt kérem fájdalomcsillapítónak, az egészből semmit sem akartam érezni, amit nem muszáj. Nekem az eda sokat segített, azzal szinte semmit nem éreztem.

Amíg meg nem lehetett kapni, hát... Én pattogtam egy labdán, azzal valamivel elviselhetőbb volt. De én rosszabbra számítottam. Szörnyű volt, de tudtam, hogy ennek azért kb 24 órán belül vége, extrém esetben is 48 óra. Szerintem koncentrálj mindig csak a következő fájásra, hogy akkor nagy levegő, kibírod, vége. Meg kérj edat ha nem idegenkedsz tőle. A hormonok segítenek, én se hittem el, mert fura volt, amiket sokan írnak, de bekerülsz egyfajta transz állapotba a végén, másképp telik az idő, beszűkül a tér, és csak magadra koncentrálsz. Utána én is szenvedtem, meg voltak ilyen naiv pillanataim, hogy vígan tüsszentettem egyet, aztán a könnyem is kicsordult, úgy fájt a sebem, de én már a kórházban is tudtam, hogy lesz tesó. :)