Mit érezhet egy nő egy 20-24 órás vajúdás után?

"Csak" 18 órát vajúdtam, de én a végére már szószerint nem tudtam magamról. Az utolsó 3-4 órában már brutál egybefolyó fájásaim voltak, hányingerem lett, alig tudok visszaemlékezni rá. Kaptam edát is, de csak 20 percet hatott, na az az idő megvan, viszont úgy rásegített a szülésre, hogy alig kaptam meg, már nemsoká jöttek is a tolófájások. De arról is alig van emlékem, nem voltam magamnál.

Szülés után amúgy egészen fel voltam dobva 1-2 órán át, de mire fel kellett volna állni, már nem ment az sem, így elvitték a babát és hagytak aludni 3-4 órát. Után jobban lettem...

De nyilván mindenki másképp érzékeli magát a fájdalmat is.

27 órás volt az esemény nálam, ebből 11 volt az ami durva volt. A többi így utólag már csak "görcsölgetés" volt, persze arra pont elég, hogy aludni már nem hagyott.. Mivel egy éjszaka nem aludtam a fájások miatt és következő kora hajnalban szültem, így a második éjszakát töltöttem ébren. Nem tudtam felkelni szülés után, kaptam infúziót és mondták, hogy pihenjek még a szülőszobán. Annyira tele voltam adrenalinnal, hogy egyszerűen nem tudtam elaludni, csak pihengettem.

Az utolsó órákban egyébként szerintem simán bóbiskoltam két fájás között. Az nekem már egy teljesen más tudatállapot volt. Érzékeltem, hogy beszélnek körülöttem és létezem, de én mintha nem is lennék ott, vagy nem tudom. A szülésznő hangját hallottam ki erősen, csináltam amit mond és kb. ennyi. Kitolásnál nekem kellett jeleznem ha jön egy fájás, azt is csak alig hallhatóan tudtam már kilehelni, hogy "jön". Nem is tudnám leírni azt a totál kimerült, más tudatállapotot és csodásnak tartom a női testet, hogy amikor már azt hinném ennyi volt, feladom, akkor eljön a kitolás és még egy akkora adrenalin löketet ad a szervezet, hogy az utolsó utáni erejét is összeszedi a nő... Nagyon durva. Én innen is büszke vagyok mindenkire, aki ezt végigcsinálta! :)

Szóval két éjszaka nem alvás után a következőt a gyermekágyi 4 személyes szobában töltöttem 5 babával teltházban. Semmit nem aludtam a következő két éjszaka sem, mert valamelyik baba mindig sírt. Én konkrétan a kimerültségtől remegve mondtam utolsó nap hajnalban, hogyha nem engednek haza aznap, én akkoris megyek, mert itt tényleg elértem a határt. Már esett le a fejem ülve is, gyerekkel a kezemben. Segítség nem volt. Ez már a nem vicces kategória szerintem. Itthon próbáltam "bepótolni" a pihenést.