Akinek hüvelyi szülése volt, ki hogyan élte meg? Mindenkinek megreped a hüvelye kitolás közben?

20-as, a nagyobbik gyerekemnél fel is merült az oxigénhiányos állapot, enyhe szenzoros zavara van, az átlagnál rövidebb ideig bír sétálni, hamarabb kifárad, rosszabb az egyensúlyérzéke. A kicsinél semmi ilyen nincs, pedig mindkettejükkel 45 perc volt a kitolás.

17-es voltam

Ez szerintem nem csak a fájdalom küszöbtől függ.

Konkrétan mindenki más. Maximum hasonlítani tudunk egymásra, de a szöges ellentét is előfordul.

A baba nagysága, a fájások jók e, nekem például rossz fájásaim voltak, azok voltak, de nem aktívak (ezt a bent lévő szülész mondta, persze jobban megfogalmazva, de arra már nem emlékszem teljesen ki voltam ütve:)), akkor hogy kapsz e fájdalom csillapítót vagy sem, kapsz e oxyt vagy sem. Én pl oxyt kaptam, amikor már tényleg látták hogy ez gyötredelmesen megy (2 nap után), de mintha semmit nem ért volna. Van e gátmetszés, a hüvely mennyire rugalmas, engednek e mozogni, enni, inni, stb stb.

Én alapból a terhesség alatt nem idegesítettem magam szüléstörténetekkel, videókkal, tapasztalatokkal. Ismertem magam, tudtam, hogy az összes rosszat, amit olvasnék, bevonzanám. Úgy voltam vele, hogy gyerek még bent nem maradt, magánklinika lévén ismertem az orvosomat és a szülésnőmet is, tudtam, hogy a legjobb kezekben vagyok én is, és a baba is. Rájuk bíztam magunkat, és nem voltam ellene semmilyen beavatkozásnak, nem tartottam a császártól sem, az epiduráltól sem. Úgy voltam vele, hogy nagyon akartuk a babát, a szülés pedig egy ezzel járó szükséges rossz, akár műtéti, akár hüvelyi úton történik.

Én úgy jó 5 órát itthon vajúdtam, az elején még tettem, vettem, izgatott voltam, de a vége felé már nehezemre esett mozogni, beszélni, szóval akkor mondtam, hogy kórház.

Nem volt vészes a vajúdás annyira, nem is bizakodtam, hogy hamar baba lesz. Ebéd után mentünk be, gondoltam, majd esetleg másnapra indul be rendesen a buli, erre közölte az orvosom, hogy amúgy 6 cm... Az epit elfelejthettem így, de ott az adrenalintól ezen nem is bánkódtam sokáig, elkezdtek pörögni az események.

A kitolási rész maga nem volt hosszú, kb 15 perc, de az nekem rosszabb volt, mint az előtte lévő vajúdás. Sehogy nem volt kényelmes, nem is éreztem az elején, hogy hogyan is kéne nyomnom, csak az ingert, hogy a baba már nagyon jönne és valamit muszáj csináljak. Sőt, mikor kezdődtek a tolófájások, szóltam, hogy szerintem kint a feje, mert ez most nagyon fájt. Plot twist, akkor még a feje nem is látszódott a babának, de én kis naivan azt gondoltam, hogy a legrosszabb részt megúsztam ennyivel.

Pár nyomás után azért ráéreztem, de aztán jött az, hogy gátvédelem és próbáljam meg "elsóhajtani" őket... Na köszi. Ott két fájás erejéig kb. csak azt ismételgettem, hogy nagyon fáj és szétszakadok, borzalmas volt. Égetett, feszített, szúrt, fájt. Én azt hittem, hogy a gátmetszés fáj annyira, de utólag kiderült, hogy nem volt gátmetszés, sikerült a gátvédelem is, csak nagyon feszítette a gátat a baba. De aztán még egy nyomásra az egész teste jött, a vállainál éreztem még egy hirtelen fájdalmat, egyedül ott sikítottam fel kicsit, mert váratlanul is ért, meg azt hittem, már nincs hová tágulni.

Szóval összességében pozitív emlékeim vannak, nem is emlékszem már úgy a fájdalomra, sérüléseim sem lettek, de nem csinálnám újból. Hiába volt gyors, nagyon fájt és borzalmas érzés arra gondolni, hogy a következő percben ha nyomsz, talán szanaszét szakadsz, de muszáj vagy nyomni...