Borzalmas vagyok? Élt már át valaki hasonlót?

Ezen minden frissen szült kismama átesik csak a legtöbbjük kilábal belőle nálad ezért lett depresszió a vége.

Van egy kép amiről álmodnak a kismamák hogy milyen lesz és aztán megdöbbennek hogy milyen is valójában.

az hogy a párod sem áll ki melletted gondolom nem könnyiti meg a helyzetet.. sajnálom. beszélgessetek hogy Ő hogy csinálná és segitsen - már ha egyáltalán segit most ebben a helyzetben bármennyit is - mert róla nem irtál.

keress társaságot magadnak mert egyedül állati nehéz lesz megbirkózni a téllel a párod indulatával / véleményével a kisbabás léttel és a depresszióval...

Nem szóllak le és nem itélkezem.

Megértelek és nem negatív hozzászólásként mondom de keress fel egy szakembert minél előbb annál jobb. Nem vagy bolond vagy egyéb nem szép jelzővel kapcsolatos kifejezés egyszerűen a szorongásod felfokozódott a szülés utáni depresszió miatt. Ez jól kezelhető csak tényleg menj el szakemberhez!

Sok sikert!

Szia!

Először is nem vagy rossz anyuka!!!!Én is hasonló cipőben járok.A lányom születése után pánikbeteg lettem és kevert szorongásos depresszióval kezelnek.Nem vagyunk egyformák és nem mindenki tudja a megváltozott helyzeteket(pl.a baba születése)kezelni.Én is alapjáraton egy szorongó,magamnak való ember voltam.Totál belebetegettem ebbe a monotóniába.De ahogy cseperedett a lányom egyre könnyebb volt.Több idő jutott magamra.Át fogod vészelni ezt a korszakot!!!Az,hogy sokszor elkap a sírógörcs az a depressziód miatt van amivel kezelnek.Elfog múlni,csak türelem!!! :)

ezt az újdonsült anyák nagy százaléka átérzi. Majd jönnek maguktól az anyai érzések is, ahogy nől majd a babád és egyre jobban nyílik az értelme, egyre könnyebb lesz. Nehogy azt hidd, hogy annyira "kuriózum", hogy nem érzed azt a rózsaszín felhőben úszkálós érzést, ha jól belegondolsz Téged sem "figyelmeztetett" semmi sem arra ami Rád vár egy kisbabával. Senki sem beszél a kezdeti nehézségekről, arról, hogy milyen iszonyat nehéz beleszokni az új élethelyzetbe, milyen kegyetlen érzés az a felelősség, ami ilyenkor az emberre szakad!

Esetedben nagyobb problémának látom, hogy a párod nem partner ezeknek a problémáknak az átbeszélésében.

Nem tudok mást mondani, mint hogy kitartást, mindig csak a következő órára tervezd el, hogy mit fogtok csinálni a babóddal, ne akarj nagy léptekben haladni!

Én is hasonlóan éreztem a kisfiammal. Ő meg folyton sírt. Már azt gondoltam, hogy miért hoztam a világra - csak azért, hogy keseregjen?

Olyan bizonytalan voltam magamban. A férjem nem volt mellettem és ha ott is volt felidegesítette a kicsi sírása, főleg ha éjjel sírt...

Emlékszem, volt olyan éj, amit a fotelen ülve töltöttem, mert a kicsi sírt, ha letettem.

Eltelt 3 hónap is mire megtanultam megvigasztalni... megtanultam, hogy nekem kell megtanítanom, hogy szép az élet és örüljön neki.

Arra pedig ne gondolj, hogy mi lesz később - mert később jobban fog menni. Egyrészt a kicsi jobban ki tudja majd magát fejezni, másrészt te is meg fogsz lepődni, hogy hogyan működnek az anyai ösztönök.

Tudom, hogy nehéz, de tarts ki, mert annál jobb nincs is, mikor majd a kicsi megölel...és azt mondja: szeretlek anya.

Szia! Ne pánikolj, el fog múlni! :) Én ugyanígy éreztem, és ráadásul 35 évesen szültem. Egészen egy éves koráig volt ez. Utána elkezdtem élvezni, hogy jár, hogy ide-oda sétálunk, hogy ő is elkezdte "élvezni" a saját gyerekkorát!!! Most 2 éves, és egyre jobb, imádom, nem szorongok már, tudom, hogy mindig meg tudom nyugtatni, vígasztalni, és el se tudom képzelni az életem nélküle. :)

Mondjuk 2. babát már nem vállalunk, mert nem fér bele az időnkbe sajnos, de az első pár hónap (egy év) nekem is nagyon rossz volt.

Sajnos ismerős érzés, bár nálam nem volt ekkora pánik, de rengeteget sirtam az elején. Mindig a hétvégét vártam,hogy ne legyek egyedül a babával.Aztán hétfőn rendszeresen kiborultam amikor egyedül maradtam ujra. Járj ki sétálni,próbálj valakivel beszélgetni, ha más nem telefonon. Valakinek mond el, hogy mit érzel, mert sokkal könnyebb lesz utánna. Ha kell tényleg menj szakemberhez.

Viszont egyet tudok tanácsolni,ami nekem nagyon jol bevállt és kaptam egy kis önbizalmat tőle, ha még nem tetted meg kezd el olvasni a Suttogó titkai cimü könyvet. És közeben tanulmányozd a babád viselkedését és sirását. Nekem sokat segitett (bár mostmár furán hangzik) amikor elkezdett sirni akkor felütöttem a könyvet annál a résznél,hogy mikor hogyan sir a baba és gyorsan átfutottam. Néhány nap,talán egy-két hét után már tudtam,hogy kb mikor hogyan sir és ez jo érzéssel töltött el,mert kezdtem azt érezni,hogy ismerem azt a pici lényt aki ott van velem :)

Kitartás, jo anya vagy és még jobb leszel, csak meg kell szoknod, hogy megváltoztak a körülmények. Meg fogod ismerni a babádat és akkor majd csak értetlenül gondolsz vissza rá,hogy mitől is féltél annyira az elején.

Szia!

Olvasva a soraidat,nekem azért kellemes érzéseim is lettek!Nem könnyű az elején tényleg!Én is sokat sírtam!Aztán úgy,ahogy te teszed,én is elkezdtem énekelni a lányomnak!Eleinte túl pici volt,nem érdekelte,de kitartóan folytattam,nem érdekelt,hogy mások mit mondanak!És láss csodát,egy kis idő múlva figyelt a hangomra,rúgkapálással jelezte az örömét!Én is megnyugodtam ettől,hisz kaptam visszajelzést,hogy végre jól csinálok valamit!Azóta eltelt másfél év,és a mai napig öröm gyúl a kis szemeiben,ha anya rázendít egy dalra!:-))

Kitartás!!Napról-napra könnyebb lesz,meglátod!!!

Minden jót Nektek!!!