Ki, hogy viselte a második gyerek születésével a korházi napokat, ha az elsö baba még csak 2éves?

Nekem szemelyszerint nagyon nagyon nehez volt.Mar csak azert is,mert a kislanyom aznap toltotte a 2 evet amikor engem reggel be kellett vigyenek a szuleszetre,mivel vereztem.Nem lehettem vele a szulinapjan,de valamilyen szinten karpotolta az,hogy ugyancsak aznap megszuletett a kisfiam.

A kovetkezo 5 nap viszont nagyon nehezen telt.Aztan felhoztak a korhazba es utana megrosszabb volt,mivel lattam a szomorusagot az arcan amikor vittek el.

Nagyon feltem,hogy hogy lesz amikor hazamegyunk a kicsivel,de szerencsere jol fogadta,nem volt baj.

Bocsi az offért: utolsónak megkönnyeztem az autós jelenetett! :o)

16 hós kislány anyukája és 16 hetes kismama

Addig nagyon jól viseltem,míg be nem jöttek a kórházba. Tudtam,hogy Apukával jó kezekben van a "nagy"- 2 éves,3 hónapos volt akkor. Mikor bejöttek,iszonyat sírhatnék jött rám! Ahogy elmentek,hamar megnyugodtam,és "éltem" tovább a kórházi napokat-persze kértem a dokit,hogy amilyen hamar csak lehet,engedjen haza!

Most előre látom,hogy szülni sem akarok bemenni- kivéve,ha az apuka pont itthon lesz. (kicsit bonyolult) És előre látom,hogy saját felelősségre haza fogunk jönni,mert bár a nagyobb egyszerűen fantasztikus egy gyerek,de a kisebb kicsit nehéz természetű (ő is 2 éves,3 hós lesz,mikor a legkisebb születik majd)...nem tudom,hogy viseli majd hogy nem leszek,és nem tudom,hogy aki vigyáz majd rá-amikor apuka sem lesz- hogy fogja bírni! ... jó lenne előre látni dogokat!

Én is sírok az autóson :')

Nálunk 2 év 4 hónap lesz, deaggódom egy kicsit :)

De jó volt olvasni, hogy jól is lehet csinálni :)

Bocsi off:

Ha visszaolvasod, így apuka sem látogatott meg Titeket a kórházban?Mamáék vittek cuccokat?Vagy ez a rész hogy volt?És a szülés alatt ott volt a férjed?Addig ki volt a fiatokkal?

Előre is köszi ha ezeket még megosztod velünk :)

Nálunk amikor menni kellett, leadtuk a kicsit a nagymamának, mi rohantunk a kórházba. Akkor nem hiányzott a nagyfiam, mert mással voltam elfoglalva.

Egy napig bent szenvedtem a kórházba, mire szülésre jutottam. Este 8körül jutott először eszembe a fiam, hogy most mehet fürdeni, ki fog neki énekelni, kinek fog hisztizni, az esti puszit kitől kapja majd...

No amíg szültem távdúdoltam neki az altatóját, jó hogy éjfél volt, és remélem akkor már aludt. A lánykám is azzal biztattam, hogy a tesó várja.

8órás re-anyuka voltam, amikor beestek, látogatóba. Először megrökönyödtem, mert az addig pici törékeny babám megnőtt. Olyan nagy lapátkezei lettek, olyan nagy fiú lett alig egy nap alatt.

Amíg bent voltam a kórházban hiányzott, telefonon csipogott nekem. Próbáltam nem rá gondolni, és csak a kicsivel foglalkozni, amíg csak Ő van.

Amikor behozták tologatta a húgát, hívta játszani, nem értette miért nem lehet kivenni a kiskocsiból, hogy miért nem rohangálhat, jobban érdekelte a kv automata mint én, hazaindulás sem okozott neki gondot. Ott nekem se volt gond az elválás. Valahogy a kicsi lekötött, az újdonság varázsa, az a pici kis rózsaszín csomagocska, ismerkedtem vele.(lányos anyuka vagyok, jobban a szívembe lopta magát az első perctől a kicsi lányom, mint a fiam)

Ami viszont megviselt, az amikor hazajöttünk. A védőnéni nem szólt mikorra jön, pedig tájékoztattam, mikorra érünk haza az újszülöttel. Mivel már elég későre járt, neki meg lejárt a munkaideje, átmentünk csapatosan a mamához a nagyért, bemutatni rendesen a kishugit. Egyrészt volt már főtt étel ott, nem kellett itthon kapkodni, másrészt többen voltunk a két gyerekre, ha valami nem működne, erősítés kell a gyerekekhez.

Bementünk, hosszan méregetett, jött adott puszit, mondta a magáét, mutogatta a játékokat, nézegette a tesóját, bújt, rohangált.

És akkor csörög a telefon, hogy nálunk van a védőnő, rohamléptekben induljunk a kicsivel(pár pillanat kocsival), igen ám, a nagy ahogy meghallotta, hogy anyának megint mennie kell, olyan keservesen sírt, nem értette meg, hogy Ő is jön velem, beájult, így nélküle jöttem haza, csak 1órával később hozta a nagypapa utánunk a "kicsit", amikor kialudta magát. És nem mert puszit adni nekem. Félt, hogy elmegyek tőle megint. Napokig együtt kellett készülődni, öltözni csak akkor tudtam, ha már ő is menetkésznek érezte magát, előbb keltem, és ruhában talált sikított, eü sétákat közösen vettünk, amíg itthon volt apa a kicsivel, mert ha csak az ajtót kinyitottam keservesen sírt. 2hétig szó szerint bebújt volna a hátsómba is.

Azóta kiheverte az egy hetet, és ugyan úgy tojik a fejemre, én meg visszamenekülnék kicsit pihenni.

Nálunk is 2év 3hónap van a két fiu között.

MIkor szülni mentünk, akkor a nagyot elvittük a mamáékhoz, és mentünk apával. Sokat van ott, (velem együtt) nem kellett magyarázni, hogy miért is vittük őt oda.

A szülés után meg a kicsivel volt kis aggódás, így nem volt időm rágódni azzal, hogy mi van a naggyal- de tudtam, hogy jó helyen van. Behozták anyuék sokszor a kórházba, mert ott voltunk 8napig- játszottunk, aztán jött-ment- nem viselte meg, hogy ottlátott. Jól éreztem magát apával, mamáékkal.

Én meg nyugotan tudtam a kicsire koncentrálni.

SZóval nálunk a nagy elég könnyen vette ezt az egész kórházasdit.