Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Induljunk a kórházba vagy...

Induljunk a kórházba vagy ráérünk még?

Figyelt kérdés

41 hetes kismama vagyok. Napok óta vannak fájásaim, amik 2-3 órán át tartanak majd abba maradnak. Tegnap voltam orvosnál, rendben minden. Éjszaka elég erős fájásaim voltak, de rendszertelenül.


Most reggel 7 óta fáj, 30-40 mp-ig, megy egy kcisit a hasam, de semmi rendszeresség nincs a fájások között. 35-10-25-2-5-tehát össze vissza jönnek. Talán az utóbbi egy órában 10 és 5 perc között ingadozik. Fáj a derekam.

Második baba, az elsőnél egyértelmű volt,mikor kell menni, mert szivárgott a magzatvíz.

20 percre van a kórház.

Viszont nem szeretnék ott hosszú hosszú órákat eltölteni, az elsővel is fél4kor értünk be és hajnal negyed5kor született meg.


2012. szept. 4. 10:12
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

Még várnék a helyedben, én is vacilláltam, mikor menjünk, aztán meggyőztem magam, hogy várjunk még, és megérte, csak akkor mentünk, amikor már 5 percenként jöttek, mérhetően, így is 4 óra múlva lett meg a lányom (igaz azért, mert fájásgyenge lettem:()


Szóval ha még bírod, akkor várhatsz. Tusolj le jó meleg vízzel, hátha erősödik tőle. Ha igen, akkor mehettek, ha nem, akkor várhatsz még.


Könnyű szülést!

2012. szept. 4. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

Hát még bírom:):) Most főztem meg az ebédet, terigettem ki a ruhákat.


Az a baj,hogy elsőnél én is fájásgyenge voltam, így kicsit rossz a viszonyítási alapon,mert most sokkal de sokkla jobban fáj

2012. szept. 4. 10:21
 3/15 anonim ***** válasza:
én viszont bemennék a helyedben!! biztos ami biztos én úgy vagyok vele.
2012. szept. 4. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Ne menj még be! Várhatsz addig ameddig már erős 5 perceseid, 3 perceseid lesznek... A fájásgyengeség azért alakul ki a kórházban, mert a környezetváltozást stresszként éli meg a szervezet és leállítja a vajúdást, hiszen régen ezen az anya és a baba élete múlott, hogy tudjon adott esetben menekülni! Otthon, a saját környezetedben gyorsabban halad a vajúdás, a tágulás. Ne aggódj, nem lesz bajotok, ha nem a feszült kórházi személyzet stresszel, hanem a saját kádadban zuhanyozgatsz, amíg nem érzed, hogy menned kell. Érezni fogod! ;)
2012. szept. 4. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Szia! 6 hete szültem, ugyan így kezdődött nekem az egész pénteken reggel kezdődtek ezek az összesvissza fájások, hétfő hajnalra már nyösörögtem, fájt nagyon, ha jött egy fájás meg sem bírtam mozdulni, hétfő du. 4-re lett meg a kisifam, viszont hajnali 5kor, amikor bementünk a kórházba, már 6cmre nyitva voltam és valószínűleg már vasárnap elfolyt a magzatvíz csak nem vettem észre mert meleg fürdőztem. Szerintem, ha fájásgyenge voltál, én a helyedben bemennék, mert amikor mi bementünk még mindig 3-15 percenként jöttek fájások össze vissza! Sok sikert
2012. szept. 4. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm.

Most nagyjából 5-7 percenként jönnek, elég fájdalmasak. Fél12kor megebédeltetem a 21 hónapos kicsikémet, lezuhanyzom, és meglátjuk, de valószínüleg indulunk.

2012. szept. 4. 10:49
 7/15 anonim ***** válasza:

Ezt találtam még a neten neked, Dr. Boros Judit szülész-nőgyógyász cikkéből: "Általában a következő eseményekből következtethetünk arra, hogy megindult a vajúdás:

– Rendszeres, erőteljes, hosszan tartó méhösszehúzódások: egyes bábák szerint ötpercesekkel érdemes a kórházba indulni (ha közel a szülészet, három percesekkel is elég), vagyis akkor, ha legalább egy órája rendszeres időközönként ismétlődnek a méhösszehúzódások, alkalmanként 20-30 másodpercig tartanak. "

2012. szept. 4. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
3-as vagyok. Nekem is így kezdődött, 5-7 percesekkel, 19 órát vajúdtam, az utolsó fél órában oxival, mert nem sűrűsödtek a fájások, folyamatos 5-7 percesek voltak.
2012. szept. 4. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Ha még tudsz, majd szólj, ha indultok! :) Minden rendben lesz, szorítok így ismeretlenül is! :) :) :) Nagyszerű dolog áll előttetek!
2012. szept. 4. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Nekem is így volt, aztán amikor erősen fájt már, (de persze összevissza), akkor bementem, és másfél óra múlva kibújt a baba!! :-) Remélem, bement a kérdező!
2012. szept. 4. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!