Miért olvasom, hallom, egyfolytában sok-sok anyukától, hogy ők "meg akarták" szülni a gyereküket, bármennyire is fájt volna?

6 órát vajúdtam oxitocinnal, kegyetlen volt, a vége sürgősségi császár lett. És igenis bánom.

Hogy miért?

Mert a kitolási szakasz - azt mondják - már nem fájdalmas, csak feszítő érzés. Ha már "megdolgoztam" érte, akkor igenis szerettem volna átélni.

A másik pedig, hogy nehogy azt hidd, hogy a császár nem fáj! Maga a műtét nem, de ami utána jön... hát én ezerszer vajúdtam volna még 6 órát, mint átélni a műtét utáni első felkelést, amikor azt hittem, az összes belső szervem egyszerre szakad ki belőlem. Míg a hüvelyi úton szült szobatársaim már vígan pattogtak, nekem fél óráig tartott felmászni az ágyra, és mire végre sikerült, már mászhattam is le, mert felsírt a babám. 6 hét kellett a teljes felépüléshez, addig szinte mozgáskorlátozott voltam.

Amúgy meg lehet, hülyének nézel, de nekem volt olyan, hogy a buszon az utolsó ötszázasomból vettem jegyet, a sofőr meg ezresből adott vissza, nem vette észre. És amikor észrevettem, én bizony visszaadtam. Nekem a lelkiismeretem többet ér, mint pár száz forint.

Kinek mi.

Én inkább választom a kettest, ha annyit érdemel a tudásom. Ahova én jártam ott a kettes is jó jegynek számított :D

Pár 1000-esen se múlik semmi.

A fájdalom is csak fájdalom. Addig baj csak amíg tart.

"Ha valaki császárral szül, akkor ugyanúgy szeretheti a gyerekét, akkor ugyanolyan teljes értékű anya. "

Ezt senki nem gondolja máshogy. Hogy találhatsz ki ilyet?

Egyébként igen, ugyanúgy szeretheti a gyerekét, de: ma már bizonyított, hogy a szülés utáni percek, órák a legszenzitívebb időszakot jelentik az anya-gyermek kötődés kialakulásában. Az újszülött számára az anya testének melege, a szívverése jelenti a biztonságot.

Én ezt az élményt sajnálom a babámtól, hogy a császár miatt nem adatott meg neki, mert császár után rögtön elvitték, és amíg az őrzőben voltam, csak pár percekre kaptam meg, akkor is csak mellettem feküdt, nem lehetett mellkasra tenni (kenguru-módszer), mert le voltam bénítva.

Nem lett rossz ettől a kapcsolatunk, egyszerűen csak sajnáltam, hogy a világon először nem velem találkozott, aki a testemben hordtam, hanem egy inkubátorral.

Kulfoldon lakom, itt lehet kerni csaszart, igy azt kertem. Es mivel ez nem balkan, ahogy kivettek, elvittek lemerni, 2 perc, es visszahoztak, onnantol kezdve SOHA egy percre sem vittek el. 5 ora mulva vigsn jarkaltam.

Masnap jottunk haza. Ugy ereztrm magam mintha mi sem tortent volna.

Es 35 evesrn, tehat nem epp fiatal vagyok.

Aldom az eszem, hogy 10 eve eljottem otthonrol, mert itt emberkent bannak velunk!

Szerintem mindenki hadd döntse el! Ha ő természetes úton szeretné, akkor tegye! Mi közünk van hozzá?!

A példáid pedig elég sarkítottak, nem is értek vele egyet. Akár a puskázás esete, de főleg a pénztáros tévedése... Igen, szólok, hogy tévedett, és kifizetem, nem pedig elsunnyogok, hogy haha, tévedett az én javamra. Most komolyan? Milyen értékrendet adsz te át a gyerekeidnek? Hogy nézel másnap tükörbe?

Abban viszont egyetértünk, hogy a császáros anya is teljes értékű anya.

Mindkét fiam császáros volt, és nem bántam meg. Az első sürgősségi, megmentette az életét, szóval utána baromira nem merült fel bennem,hogy hú,de jó lett volna megélni a szülést. Alapból igen, úgy indultam, de nem az lett. De én ezen egy percig sem keseregtem, nem lettem depressziós, nem agyaltam azon,hogy hol jött ki a gyerek, meg miért stb. Sokaknak ez furcsa. Ezzel úgy vagyok, hogy ha engem nem zavar,hogy más szabályosan képes belebetegedni, mert nem tudott vmiért normál úton szülni, akkor mást meg ne zavarjon,hogy engem nem zavar. Valahogy nekem a szülés egy szükséges "rossz", ahhoz,hogy meglegyen, amire talán a legjobban vágytunk. A gyerek! Hogy milyen úton lehet hozzájutni, megmondom őszintén, mindig letojtam. Nem szeretem azt sem, amikor azt mondja vki,hogy "megszenvedett" a gyerekért. Miért? A jó anya ismérve, hogy két órát vajúdott vagy 22-t? Akkor ez alapján tényleg nem értékeli a gyerekét, akinek gyorsan kibújt, vagy aki császárral szült?

A Nagy fiamat nem,hogy két óra múlva, de egy nap múlva foghattam. Köszönjük szépen, eléggé erősen kötődünk egymáshoz. Sőt jobban, mint némelyik normál úton szült barátnőm. Én valahogy mindig többet "tutujgattam", puszilgattam, bújtam hozzá. Lehet,hogy pont azért, mert egy fertőzés miatt elvitték. A kötődés így alakul ki szerintem, nem attól függ,hogy 1 percesen rád rakják vagy sem.

"Mert a kitolási szakasz - azt mondják - már nem fájdalmas, csak feszítő érzés."

Ezt nem tudom, kik mondják, maga a kitolás az, ami úgy igazán fáj, a többi ahhoz képest móka és kacagás. Legalább is nálam így volt, nyilván minden szülés más, de ha rajtam múlna, most, a másodiknál pont ezt a részt szívesen szkippelném, ha lehetne.

Mert van aki,nem akarja "megszülni",hanem csak szedjék ki belőle!

Részemről ő dolga, úgy szül,ahogy akar!

De való igaz,ha már x óra vajúdás után nem szülheted meg rendesen,az olyan,mintha a cél előtt hasraestél volna,hisz a nehezén már túl van olyankor!

Szerinted nem s,,zar érzés a cél előtt hasraesni???