Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ugye ezek nem a terhesség jelei?

Ugye ezek nem a terhesség jelei?

Figyelt kérdés

Tegnap délutántól szörnyű migrénes fejfájás gyötört, majd este, amikor mentem haza, az autóban majdnem elhánytam magam. Semmi másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ledőlhessek, mert emellé egy erőteljes fáradtság is társult.

Fél óra pihenés után jól lettem, elmúlt a fejfájásom is.

Ma: a nagy kapkodásban nem igazán ettem semmit, el is felejtettem, mert sok dolgom volt . Aztán esetefele annyira megéheztem, hogy egyedül eltűntettem egy fél nagy pizzát, emellé borzasztóan megkívántam a csípős csirkeszárnyakat...Így ettem abból is vagy hatot.


Az igazság az, hogy mostanában igen kaotikus napjaim vannak. Nincs rendszer az életemben, és ez meglátszik rajtam.


A menstruációm mindig rendszertelen volt, hol megjött, hol hónapokig semmi. Az orvosok azt mondták, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni, átmenetileg alkalmaztunk hormon terápiát, de annyira megviselt a gyógyszer, hogy hanyagoltatták velem. A sárgatesthormon szintem nagyon magas, emiatt a hányingert leszámítva szinte állandóan várandós tüneteket produkálok. Tehát ezek fényében a klasszikus tüneteket nem tudom megállapítani. Utoljára Októberben volt meg normálisan. Azóta néhány hete egy rózsaszínes valami.

A férjemmel mindig védekezünk.


Tesztet holnap tervezek venni.


2020. jan. 4. 04:37
 1/7 anonim ***** válasza:
87%
Ha fáj a fejem, néha egy pillanatra engem is elkap a hányinger. Az meg, hogy egész nap nem ettél, majd be tudtál tolni egy fél pizzát, nem meglepő. Egyik dologról sem jutna eszembe a terhesség. Ha októberben volt meg utoljára, csinálj egy tesztet, és kiderül, terhes vagy-e.
2020. jan. 4. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
83%
A migrénes fejfájás sokszor hányingerrel, hányással jár. Amiket leírtál, nem tipikus terhes tünetek. Persze azért csinálj tesztet, de én nem tartom valószínűnek a terhességet.
2020. jan. 4. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
38%

Az orvosok azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy nincs rendszer az életedben, és képtelen vagy egy értelmes napirendet tartani!

Ezért felesleges orrbavágnod magad hormonokkal, csupán csak napi rutint kéne tanulni, mint az újszülötteknek.

Hajrá!

2020. jan. 4. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Múltkori migrénemnek hányás lett a vége.
2020. jan. 4. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Hármas, gratulálok a szövegértéshez és persze ahhoz, hogy neked köszönhetően megint bebizonyosodott, hogy mennyi sötét és rosszindulatú ember használja ezt az oldalt.

A rossz szövegértésed miatt fals információkat kreáltál rólam, ami alapján téves következtetéseket vontál le. Mint írtam, "MOSTANÁBAN igen kaotikusnak a napjaim" - ez azt jelenti, hogy ÚJFENT rendszertelen az életem (rendszertelen beosztás a munkahelyemen + egyetemi vizsgaidőszak). A magánéletem tovább nem taglalom, téged meg megkérlek, hogy butaságod ne itt fitoktasd!

Köszi.


A többieknek a köszönöm a normális válaszokat, természetesen ment mindenkinek (hármast leszámítva) a zöldkéz!

2020. jan. 4. 17:59
 6/7 anonim ***** válasza:

Simán lehet, hogy a front is megviselt. Nem vagyok terhes, de ha front van, akkor olyan erős fejfájásom van, hogy szédülni és hányni kezdek. Az pedig szerintem időnként tök normális, hogy megkívánunk bizonyos ételeket. Én pl a múltkori fejfájásommal nem tudtam 2 napig enni, utána pedig iszonyatosan kívántam a tejszínhabot.

Ne haragudj, hogy megkérdezem, de a pajzsmirigyeddel minden oké?

2020. jan. 6. 04:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Terhes vagy?
2020. febr. 17. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!