Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Az időn túli pozitív abszolút...

Az időn túli pozitív abszolút semmit nem jelent?

Figyelt kérdés
Most valószínűleg sokan nagyon hülyének fognak nézni a kérdésemért, de ilyen még nem volt velem. Kb. 3 éve küzdünk babáért, de soha egy pozitív tesztem sem volt, most megyünk inszemre. Eddig mindig időben megnéztem a tesztet, utána pedig kidobtam, szóval egy perccel sem szoktam időn túl nézegetni, és abban reménykedni. Most viszont megcsináltam a tesztet, elfelejtettem beállítani a telefonomon időzítőt, és elkezdtem főzni, és totál megfeledkeztem róla. Főzés után (sokára) jutott eszembe, és halvány pozitívnak láttam, azt nyilván nem tudhatom, mikor jött ki. Eddig még soha életemben nem láttam pozitív tesztet, ezért bevallom, kicsit megdobogtatta a szívemet a látvány, de persze tudom, hogy így nem érvényes, de egyáltalán semmit nem jelent? És most fogtok nagyon hülyének nézni, mert a körülmények nagyon nem babára utalnak, ugyanis menstruáltam, rendesen, darabosan, most vagyok elvileg a 10. ciklusnapon (azt is tudom, hogy ilyenkor már sokkal erősebbnek kéne lennie, ha pozitív lenne). Ráadásul a nemvárt előtt 2 nappal csináltam 10-es tesztet, és negatív volt. Viszont napok óta hányingerem van, és időről-időre indokolatlanul, a semmiből sírhatnékom támad, ezért csináltam a tesztet. Remélem, hogy nem méhen kívüli terhesség... Fogok újból tesztelni érzékenyebb teszttel (ez az időn túli 25-ös volt), de még egyelőre nem tudok újból pisilni :D Köszönöm, ha segítetek!

2021. ápr. 23. 15:40
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
62%
Teszel fel képet a tesztről?Nem te vagy az első akinek időn túl lett halvány pozitív és baba lett :) drukkolok
2021. ápr. 23. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
30%

Ennyi, csinálj egy másik tesztet.

Szívesen.

2021. ápr. 23. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
79%
Nekem facelle volt időn túl pozitív, több is, vérvétel negatív. Milyen fajta teszt? Időn túl LH hormonra is reagálhat kicsit állítólag.
2021. ápr. 23. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

Köszönöm, első, nagyon kedves vagy! :) Persze, csináltam róla képet:

[link]


3.: Facelle nekem is... És egyébként pont a napokban várható az lh-csúcsom, úgyhogy lehet benne valami.

2021. ápr. 23. 16:02
 5/31 anonim ***** válasza:
53%
Ó, ez pozitív lesz. Próbálj egy újat, és most figyelj az órára is, de meglepődnék, ha nem lenne csíkos.
2021. ápr. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
57%
Én a Facelle tesztcsíkot ajánlom. Sokkal érzékenyebb! De szerintem is pozitív lesz 🙂
2021. ápr. 23. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem viszont ne éld még bele magad. Ez a teszt peteéréskor is tzd halvány pozitívat produkálni, főleg időn túl.

Várj 2-3 napot, és reggel első pisiből ismételj.

Drukkolok.

2021. ápr. 23. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
91%
Sajnos reagal az lh csucsra is :/
2021. ápr. 23. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
76%
Mi újság kérdező?
2021. ápr. 23. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
56%

Azt valaki elmondhatná miért vagyok ennyire lepontozva 3. Gyerek anyukája ként.... De ok.

Kedves kérdező 1.-es válaszoló vagyok. Szerintem ez pozitív lesz :)

2021. ápr. 23. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!