Hogyan győzhetném le a lelkiismeretfurdalásomat és a bűntudatomat, hogy először nem örültem, hogy teherbe estem?

Fiatal házasok vagyunk a férjemmel. Mindig védekeztünk, de egy nagy ünneplés után megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztását követően elfeledkeztünk róla. Mivel egyáltalán nincs ciklusom (gyógyszer (norcolut, provera stb...) nélkül 10 éve nem menstruáltam), ezért nem is vettem be 72 órás tablettát, hiszen nem láttunk nagy esélyt a fogantatásra. De csoda történt, és teherbe estem. Mivel még egy éve sem dolgozom, és albérletben élünk, pont elindult a karrierem, így először teljesen kétségbeestem, és azt kívántam, hogy bárcsak tévednének a tesztek, és legyen kémiai terhesség, vagy álterhesség vagy valami, csak ne legyen baba. Aztán ahogy megláttam először az uh-n, és láttam a boldogságot a férjem szemében, elkezdett ez megváltozni. Most már a kétségbeesést az öröm vette át, átbeszéltük, hogyan tovább munka, pénz, idő ügyileg, és megnyugodtam, és már boldogan várom. Rádöbbentem, hogy annak ellenére, hogy soha nem menstruáltam, és teherbe tudtam esni, ez akkora ajándék, ami többet nem valószínű, hogy megadatik. De olyan szörnyű érzés, hogy először azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne ott. Hogy fogom azt mondani majd neki, hogy igen kislányom/kisfiam nagyon szerettük volna apával, ha már jössz, hiszen ez egyértelműen hazugság. Egyáltalán nem számítottunk rá. Most hogy már volt időnk átgondolni mindent, persze rájöttem, hogy életem legnagyobb böszmesége volt azt kívánni, hogy ne legyen ott bent a kisbabánk.