Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Elvetéltem, de a tesztem...

Elvetéltem, de a tesztem egyre csak erősödik? Mi a baj velem?

Figyelt kérdés

A kiszámolt menstruációm előtt 1 nappal voltam együtt a férjemmel, babát szeretnénk de épp úgy jött ki a lépés hogy nem középidőben voltunk együtt. A menstruációm aztán a várt időpontban nem jött meg. Majdnem 2 hetet késett, amikor a 2. héten teszteltem nagyon halvány pozitív volt, persze örültem nagyon.Másnap megjött. Rendesen ahogy szokott élénk piros vérzés, aztán kicsit ilyen darabos,alvadt vér szerűség. Úgy hogy biztosra vettük hogy volt valami csak elment. Az orvos tanácsára a vérzés elmúltával csináltam egy tesztet szintén halvány, rá 4 napra meg nagyon nagyon szép pozitív lett. Talán csak egy vagy két árnyalattal lett halványabb mint a controll csík. Szóval ha elvetéltem vagy nem tapadt meg a kisbaba és még nem ürült ki a hcg a szervezetemből akkor halványnak vagy fokozatosan halványodnia kéne a tesztnek nem? Nem pedig erősödni. Vagy én tudom rosszul?

Arra is gondoltam hogy amikor 2 hétig nem jött meg, közben együtt voltunk egyszer lehet abból sikerült a baba? Vagy én már nem tudom mit higgyek tényleg :( Mert semmi klasszikus tünetem nincsen..nem fájnak a melleim meg semmi. Egyedül erős krémes,testápoló szerű folyásom van. Nem tudom mit gondoljak :( Orvoshoz egy hét múlva megyek, úgy kaptam időpontot de félek. Járt már esetleg valaki így? Tudnátok nekem segíteni? Minden választ köszönök!!


2014. jan. 27. 14:55
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
A HCG folyamatosan ürül a szervezetedből, de ezt nem tudod teszt alapján megállapítani. Viszont van, aki menstruál terhesség alatt. Szerintem tesztelj egyet a hét vége felé, ha még akkor is 2 csíkos ott baba van.
2014. jan. 27. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a válaszod!
2014. jan. 27. 15:05
 3/12 anonim ***** válasza:
Ha újra pozitívat tesztelsz, menj vérvételre, ellenőrizzék a hcg-t. Nem akarlak ijesztgetni, de nekem is azt mondták vetélek, majd azt, hogy ürül a szervezetből a hcg, de szerencsére a dokim csak hajthatatlan volt és újra és újra küldött vérvételre, kiderült méhen kívül növekszik, ami életveszélyes. Én is véreztem, majd elmúlt a vérzés. Nagyon becsapós. Remélem te nem jársz így és nagyon is happy end lesz a dolog vége, hisz láttunk már olyat, de jobb biztosra menni!
2014. jan. 27. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Ha erosodik a teszt,akkor szerintem megmaradt az a baba.

Menj orvoshoz minnel elobb,mert sok minden okozhatja a verzest.

2014. jan. 27. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Hű, ez érdekes. Nekem baba elvesztése után nem erősödött a teszt, bár kb. 2 hétig még pozitív volt, de folyamatosan gyengült. Erősödni kizárólag akkor erősödött, amikor élő, egészséges terhességem volt. Én ismételgetném a teszteket, míg el nem jutok dokihoz, nagyon okosat nem tudok írni... Talán még annyit, hogy nem volt esetleg tökéletes a kitisztulás? Na de akkor sem erősödne szerintem, vagy nem tudom... Írj, ha tudsz valamit, nagyon érdekelne, és drukkolok, hogy minden jól menjen.
2014. jan. 27. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Mindenkinek köszönöm!!

Ne is mondjátok, rettegek hogy nekem is méhen kívül van a baba :( Annyit remélek hogy azt mondta a doki hogy ha méhen kívül van akkor általában intenzívebbek a terhességi tünetek. Gondolok itt arra pl hogy a derékfájás, alhasi görcsök vagy hogy jobban fáj a méhed, hányinger stb. Nekem ezek nem jelentkeznek, de a teszt látványosan erősödik és ez aggaszt.

Anyukám mondta valamelyik nap hogy ő majdnem végig menstruálta velem a terhességet. Hát nem tudom... Mindenképpen írok. Mindenkinek köszönöm!

2014. jan. 27. 15:40
 7/12 anonim ***** válasza:
Viszont akkor van esélyed, ha anyukád is így volt:) Szorítok!
2014. jan. 27. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Szerintem is meg maradt a babó. :) Ha méhen kívüli lenne azt éreznéd hidd el! Van akinek van menstruáció szerű vérzése terhesen. Anyukámnak is végig volt velem. A barátnőmnek 6 hós terhességig. Nekem ilyen gondom nem volt szerencsére. Kimaradt, teszt, ultrahang. Ott volt a bébi. Ne ess kétségbe szerintem felesleges.
2014. jan. 27. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

én novemberben elvetéltem z 5.héten a 3.gyerekünkkel és a teszt napról napra halványabb volt....


Most viszont 2 hete teszteltem pozit és ez csak erősödik.

Nálad tuti megmaradt a baba, én is véreztem a 2.kisfiunkkal a 13.héten, gondoltam itt a vége de nem. a dokim szerint méhen kívülről jött a vérzés adtak magzatmegtartót és minden oké lett.


Én bemennék a kórházba az ügyeletes nőgyógyászati osztályra, azt mondanám, hogy van pozitív tesztem de pecsételek meg fáj a hasam és akkor úgyis megnéznek!!!! lehet neked is írnának fel valamit (Duphaston, Utrogestan) és meg is nyugodnál. Én már játszottam ezt el első terhességemnél mikor kicsit fájt a hasam hogy nézzenek meg kicsit túloztam a tüneteket és minden szó nélkül meg is néztek.

2014. jan. 27. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Mindenkinek nagyon köszönöm a válaszát! :) Remélem az orvos látni fog valamit ha megyek hozzá. Próbálok nem aggodalmaskodni.


Bevetem a praktikát, ezt fogom én is mondani hogy megvizsgáljanak :-)) Mert eddig csak elküldtek mondván felesleges ilyen korán bármit tenni. Köszönöm nektek még egyszer!

2014. jan. 27. 19:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!