Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Anyukák, kismamák, akiknek a...

Anyukák, kismamák, akiknek a nemvárt előtt már voltak tünetei: máshogy fájt melletek/volt érzékeny, mint általában, a menstruációkor?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy ezen a ponton éppen bármi lehet, be is képzelhetem, de még legalább 1 hét, mire tesztelhetek, és inkább 1,5-2, mivel a peteérésem korán volt (ciklus 7. napján, 4 napos menstruáció után, ami előtte 3 napos pecsételéssel kezdődik nekem általában, mint ahogy most is így volt). A ciklusaim változóak, átlagban 32 nap körül vannak. Kis rózsaszínes pecsételésem volt a peteérést követő 9. napon, de előtte 3 nappal már el kezdett érzékeny lenni a mellem, és még most is az, már 6 napja, kb mindenhol, oldalt/felül/alul/ főleg a hónaaljam irányában oldalt érzem, mikor felkelek az ágyról, meg a mellbimbóim is érzékenyek érintésre, ez sem jellemző rám. Tudom, hogy senki nem lát belém, és azt is, hogy még korai tesztelni, meg is akarom várni az 1 hetet, csak addig olyan jó lenne reménykedni, és olyanok tapasztalait olvasni, akiknek már egész korán voltak tünetei.


A válaszokat előre is köszönöm:)



2014. júl. 8. 11:57
 1/4 anonim ***** válasza:
Én is sokat filóztam ezen, meg böngésztem itt az oldalon a kérdéseket :) Majd 2 évig próbálkoztunk a babával, és mindig, amikor elkezdett fájni a mellem, azon gondolkodtam, hogy ez most azt jelzi - e, hogy megint nem sikerült, vagy attól még sikerülhetett, meg hogy másképp fájhat - e ilyenkor. Azért is nehéz volt, mert nekem változatos mellfájásaim voltak :) Volt, hogy csak mensi előtt két nappal kezdte el, volt, hogy már peteérés előtt feszült, volt, hogy oldalt fájt, és olyan is volt, hogy a bimbók környékén kezdett el fájni. Mindezeket figyelembe véve: a sikeres hónapban nem éreztem különbséget, ugyanolyan, peteérés után kezdődő, oldalt fájós cicifájás volt, mint máskor - a leggyakrabban - lenni szokott. Az már a pozi teszt után volt, hogy jól megnőtt és sokkal jobban fájt...
2014. júl. 8. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Lányommal konkrétan abban a pillanatban éreztem/tudtam, hogy megfogant, amikor történt. A beágyazódást is éreztem: belül furcsa kaparászást. De tudatosan nem akartam odafigyelni rá, mert már annyiszor éreztem terhességi tüneteket azelőtt, hogy nem akartam egy újabb csalódást. 3 évig próbálkoztunk, mielőtt inszemre mentünk; mind a 36 hónapban mindig éreztem valamit és reménykedtem, hátha, 36 csalódást éltem meg; már nem akartam újabbat. Tesztelni is a nemvárt után 10 nappal mertem,mert biztosra akartam menni. De ez mindenkinél más; én is türelmetlen típus vagyok, de egy ponton túl besokallok a csalódástól. Minden esetre megy a drukk!:D
2014. júl. 8. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm! 1-2 héten belül kiderül:)
2014. júl. 8. 13:31
 4/4 A kérdező kommentje:
Negatív lett ma sajnos a teszt.
2014. júl. 21. 10:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!