Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Baj lehet ebből vagy kezdjek...

Baj lehet ebből vagy kezdjek megnyugodni?

Figyelt kérdés
Még mielőtt bárki is ítélkezne, és felelőtlennek hívna kérem kíméljenek meg mert van elég bajom enélkül is és tisztában vagyok a dolgok súlyával. Szóval az ominózus eset november elején történt. Ma van a 19.napja. Védekeztünk de én helyeztem fel a gumit- párom szerint rosszul, levegő maradhatott benne, igazából lényegtelen is- Az aktus első 10 percében észrevettük egy póz csere alkalmával hogy a gumi kiszakadt. Ez mindkettőnk kedvét el is vette szóval a párom nem ment el, elmondása szerint közel sem állt hozzá viszont én aggódom mert előtte 1-2 órával szintén volt egy aktus ahol a guminak semmi baja nem lett de nem ment el közbe pisilni így simán lehetett előváladéka. + Nem tudom a spermák (bár letörölte) mennyire maradhattak rajta vagy azok mennyire voltak életképesek. A helyzet a következő (Minden teszt X-epil) 14. nap első vizeletből teljesen negatív, 17. nap délután teljesen negatív, 19. nap (alias ma) szintén teljesen negatív. Egyéb tünetek: mindig is volt fehér folyásom de most ilyen krémes és tej fehér állagú(legalábbis tegnap olyan volt), az egyik mellem szúr( a másik nem húzódik semmi...én arra tippeltem kicsit megszoríthatta a melltartó a másikat mert csak az alsó részen húzódik) és igazából rosszul vagyok, nem reggel hanem napközben meg este fele, de egész nap ezen agyalok azon se csodálkoznék ha idegi alapú lenne, és a gyomrom is rossz. Annyi mindent összeolvastam már hogy na...amúgy is aggódós vagyok. Apukám tudja hogy aggódom vele vettem a tesztet szerinte és a párom szerint is túlreagálom... Azt terveztem hogy vasárnap tesztelek még egyet mert még lehet ki se mutatja.Ja és egy fontos dolog ami lehet hogy annyira nem is fontos: azért aggodalmaskodom mert PCOs vagyok és augusztus óta nem jött meg.. + Még egy infó a folyással nem tudom mennyire kapcsolódik össze, de nem rég voltam dokinál és most kaptam levelet hogy vissza kell mennem mert vegyes baktériumokat találtak! Nagyon hálás vagyok minden komoly válasznak! :)
2016. nov. 21. 18:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
86%
En inkabb azon aggodnek h augusztus òta nem jott meg, kezeltesd a PCO-t , mert kesobb majd bànni fogod.
2016. nov. 21. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
33%
A húgycsőben maradhatott az előző aktusból sperma attól függetlenül hogy le törölte a péniszét. És ha második alkalommal kiszakadt az óvszer előváladékkal együtt beléd kerülhetett az előző együttlétből maradt sperma. Szóval menj nőgyógyászhoz írass esemény utáni tablettát
2016. nov. 21. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
30%
Uhhh bocs nem figyeltem hogy november elején történt.. Hát esély megvan rá főleg hogy le késted az esemény utáni tablettát
2016. nov. 21. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy én is PCO -s vagyok simán teherbe lehet esni ez mellett is. Amúgy meg kezeltesd.. Mert nem normális hogy augusztus óta nem menstruálsz és csak ülsz a babérjaidon..
2016. nov. 21. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
A PCO gyanút most novemberben állították fel, első megjövő mensivel megyek vérvételre a 3. és a 21. napján a ciklusnak. Ez a baj úgyis, hogy már fogamzásgátlót is írtak fel de amikor megjön először vértétel és mivel ugye a fogi hormonokat tartalmaz nem is kezdhetem el szedni az első megjövő mensinél. Hormon problémás vagyok, mert megnézte a doki a méhemet meg mindent és mindent rendben talált. Ezért is aggódók ennyire, én soha nem biztam a gumiban a lelkem akkor fog majd csak megnyugodni ha már szedhetek gyógyszert. Ez volt baj az eseményutánival is..a doki szerint nagyon ritkán van peteérésem és ha beszedtem volna eseményutánit nem tudtam volna elmenni kivizsgáltatni magam vérvétellel mert az egy hormonlórúgás. De ha tudtam volna, inkább beszedem de sajnos egyrészről le is maradtam róla másrészről ennyit nem ér az egész inkább vizsgáljanak ki 1 év múlva de ne legyen semmi felelőtlenül... És mikor mutat biztosat a teszt? Mert tudom h a nem várt után.. de az én esetemben ez fogalmam sincs mikor kéne, hogy legyen...
2016. nov. 21. 18:47
 6/12 A kérdező kommentje:
Igen sajnos ez részben az én hibám is, mert mikor 14 voltam akkor már mentem emiatt, de a doki lerázott annyival hogy normális hogy még nem állt be rendszeresen csak az a baj hogy utána se állt be. De ez a családba ilyen örökletes(vagy nem tudom), de anyukámnak is ez volt. Tudom, hogy terhes lehetek mellette ezért aggódom ennyire
2016. nov. 21. 18:50
 7/12 A kérdező kommentje:
Bocsánat hülyeséget mondtam a PCO gyanút októberbe elején állították fel de mivel azóta se jött meg nem tudtam menni vérvételre, bocsánat
2016. nov. 21. 18:51
 8/12 anonim ***** válasza:
74%
Ha pcos vagy nem nagyon kéne fogi gátlót szedned mert majd ha gyereket akarsz még rosszabb lesz. Csak akkor szedd ha a 3as kezelést nagyon szigorúan tartod.
2016. nov. 21. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Hát nekem erről a dokim nem mondott semmit... Igazából ő mondta h nekem jobb lenne fogi az elmaradó menstruáció miatt mert így legalább nyugodtabb lennék. Az a baj hogy már rég megcsináltatnám azt a vérvételt de sajnos nem tudom irányítani pedig jó lenne. És a legfőbb kérdésem, hogy mikor teszteljek hogy már biztos eredményt kaphassak?
2016. nov. 21. 19:13
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Kiszakadt a gumi, de semmi nem volt, ami kifolyhatott volna. Peteérésed hónapok óta nincs. A terhesség esélye egy a millióhoz, vagy kevesebb.

19 nappal aktus után a teszt már mutatta volna, ha terhes vagy, legalább egész halvány második csíknak lennie kéne. Ha full negatív, akkor nem vagy terhes.


Szerintem megnyugodhatsz.

(A gumihoz meg használjatok síkosítót, nem fog kiszakadni.)

2016. nov. 21. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!