Amikor már folyton arra vártatok hogy babátok legyen, mindenhol a babavárás lebegett a szemetek előtt, és semmi fizikai akadálya nem volt a terhességnek, (max nem lett volna tökéletes az időzítés), mennyi időbe telt hogy megfoganjon a baba?

Köszönöm az érdekes, segítő, támogató, figyelmeztető válaszokat mindenkinek! :)

Természetesen mi is várunk. Csak ha éppen úgy alakul, akkor nem lesz 'tragédia'. :)

Alapvetően az a terv, hogy ha összejön az Egyetem melletti gyakornoki munka, azzal Egyetem mellett is tudnék munkatapasztalatot szerezni és nem teljesen nulláról indítani, amikor végzek. Legalább ennyivel próbálnám behozni a csúszást.

Addig ő is dolgozik, és gyűjtjük a pénzt babára, házra, egyéb dolgokra a lakásba.

Szerencsére nem kell albérletet fizetnünk, hála a szülői támogatással, pár éve mivel szükség volt rá Egyetem miatt is, és amúgy is jó befektetés, lakásmegtakarításból, félretett pénzből és egyebekből, sikerült venni egy garzont, ahol már 3 éve vagyok. Ide költöztünk össze.

Ha pedig eljutunk a család támogatási igénybevételéhez, akkor majd ezt a lakást ki lehet adni, ami jelentős segítség tud majd lenni.

A párom dolgozik, igaz, még nem fix a helye, most költözött csak fel fixen Pestre, hozzám, illetve még szeretné tovább képezni magát.

3.Tényleg nagyon szép amit megosztottál velünk.

Bizonyos mértékben anyura is igaz volt ez az "Ember tervez, Isten végez." 30 éve dolgozik, de életének legnehezebb időszaka volt amikor születtem. Egy rossz kapcsolatból való kimenekülése után el kellett szöknie otthonról, és rögös útja során egy eredetileg apáca otthonban kapott menedéket (amit akkor családok laktak). Itt ismerte meg aput... Mikor várandós volt, egyedül lett, és nagy nehezen, nagyi segítségével sikerült egy pici lepukkadt, lelakott, ciágnytelepet megvenni, és azt kipofozgatni. Annál rosszabb mint amikor még csak fűtés sincsen egy házban én pedig (január közepén születtem), frissen beköltözve egy kis lyuk vidéki házikóba, amibe az utolsó fillérek is bele lettek ölve... A gyerek apja meg már rég otthagyta, apai nagyszülők tagadják, hogy lenne unokájuk...

Utána enni inni alig volt. Gyes 1 fillért nem kapott, hitelt nem adott neki a bank, mondván, hogy "művész nem hitelképes", minimális összeget kapott, miután kiverte a balhét, de azt is 3 kezes felmutatásával, 3 hónapig szinte pénz nélkül így voltunk, ennél többet nem tudott munkát kihagyni, és 3 hónaposan már a munkaterületen, az állványon szoptatott. Anyai oldalról csak 1 nagyszülőm élt, ő segített sokat a lányának(neki se volt könnyű sora...).

Viszont ha akkor nem tart meg engem, akkor sosem lett volna babája. Mindig is akart nekem egy kistesót, de a sors egyszerűen nem úgy hozta, egy kapcsolatán kívül, aki szintén otthagyta, sosem lett többé stabil párkapcsolata, és egyszerűen ha én akkor nem születek meg, sose lett volna gyereke.

Tudom, hogy nem egyszerű feladat a gyerekvállalás, bár azért bízok benne, hogy rám fog hasonlítani... Elmesélésekből tudom, hogy sosem voltam hangos, problémás, se baba, se gyerek, de tiniként se volt semmi gond velem... Erre jó példa, hogy egyszer ordítottam pici babaként mint az őrült, és nagyi azonnal rájött, hogy valami gond lehet. Kiderült, hogy sérvvel születtem, és azonnali sürgősségi műtétre volt szükségem, mert már majdnem perforált. De a anyu,nagyi és a nagybátyám se volt problémás gyerek.

Szóval optimista vagyok.

Arra reagálva, hogy "szembesült a felelősséggel meg a melóval, ami ezzel jár, szépen lelépett." Ettől nem félek, sosem választottam a kényelmes, könnyebb lehetőséget, és bár nehezebben megy az Egyetem, mint én az szerettem volna, de abból se a legkönnyebbet választottam. (BME), és ha valami igazán számított, akkor mindig megcsináltam amit elterveztem, sosem választottam a könnyebb utat. Szóval elég kitartónak tartom magam, hogy bármi kihívást hoz az élet, azzal megbirkózzak.

Az elmúlt 1,5 évben már viszonylag hamar mindig együtt töltöttük a hétvégéket, és a péntek délutánt. Mivel ő Szegeden élt, így hétvégente tudtunk találkozni, de már akkor is együtt aludtunk, minden témát meg tudunk beszélni, és olyan apróságokat is tudunk a másikról, már elég korán, amiket azt gondolnám, hogy általában lassabban nyílik meg annyira az ember hogy megosszon.., ebben annak is köze lehet, hogy interneten ismerkedtünk meg és írásban sokkal aprólékosabban, szemérmetlenebbül, tudtunk ismerkedni.

Tavaly nyarat végig együtt töltöttük, az volt az első teszt, majd pedig utána az elmúlt közel fél évben, lehetőség nyílt rá, hogy ő járjon fel hozzám Pestre rendszeresen, és így szinte végig együtt töltöttük az időt. Csomó közös dolgot vettünk, alakítgatjuk a lakást. Igaz még jelen van a szülői támogatás is, de idővel majd alakul.

Ha a tervezettnél előbb jön a baba és nagyobb szülői támogatást kapnánk, az annál mint amit szeretnénk... itt viszonylag kisebb időtartamról van szó, szerintem meg lehetne ezzel is békélni, bármikor is fog születni 1 évnél nem valószínű, hogy több ideig lenne szükségünk nagyobb mankóra a szülőktől. De alapvetően nem akarunk elszigetelődni tőlük, akkor se ha egy fillérre se lenne szükségünk, ők is a család része.

Amúgy valóban elég friss a kapcsolat, de mégse érezzük annak. Mindig megállapítjuk, hogy olyan mintha mindig is ismertük volna egymást. Mintha nem csak egy pár lennénk, de egyben a legjobb barátok is. Olyan sok dologban egyeztünk, már gyerekkori dolgokban is, ezért tetszik nagyon, hogy ugyan abban az évben születtünk, így szinte minden aktuális trend ami a korosztályon átvonult, az ugyan az volt... :). Nekem sosem volt testvérem, és most kicsit olyan mintha egy olyan ember lenne az életemben, aki mintha egy régi gyerekkori barát lenne, aki kicsiként testvérem helyett lehetett volna a legközelebbi barátom, és felnőttként pedig ez a barátság szerelemmé alakult volna. De ez inkább csak azt az érzést próbálja szimbolizálni, hogy mennyire mély szinten érezzük a kötődést egymás között. Veszekedés sosem volt köztünk, egyszer sem.

És igen, ettől függetlenül látjuk egymás hibáit, gyengeségeit, erősségeit, a lehetőségeket egymásban. Ismerjük egymás marhaságait, heppjeit, hülye szokásait, tudjuk kezelni amikor valaki durcás, vagy besértődik. Voltak közöttünk kisebb nagyobb nézeteltérések, de mindig amikor sikerül racionálisan megbeszélnünk, megoldanunk egy ilyet utána csak még inkább szorosabbnak érezzük egymás kapcsolatát. Nagyon ritkán, főleg még az elején voltak kisebb nagyobb meglepetések mindkét oldalról, de mindent higgadtan, összeszedett gondolatokkal meg tudtunk beszélni.

Sokáig azt mondtam, hogy anyu az egyetlen, aki szavak nélkül is megérti amit mondok neki. De rá kellett jönnöm, hogy az együtt töltött idő alatt, főleg az utóbbi fél év során úgy kiismert engem(a férfiak nem egy bonyolult állatfaj… :) ), hogy , a legtöbb dologban már anyunál is jobban tudja mi zajlik bennem akkor is ha egy szót se szólok. (én egy békés flegmatikus, bak-skorpió vagyok, aki tudja mit jelent, akkor annak a legtöbb pozitívum és negatívuma is igaz rám). Ennek mindenét pedig ő még jobban is tudja kezelni, mert a tesója is bak, a legjobb barátnője pedig szintén bak-skorpió. Én pedig nagyjából tényleg a kettőjük keveréke vagyok, plusz egy adag a sajátomból. :)

Nem érzem, hogy elvakult rózsaszín felhőben úsznánk, én alapvetően nem vagyok az a fajta, aki annyira rózsaszín ködbe látná a másikat, hogy ne tudná eldönteni, hogy számára egy kapcsolatnak van-e jövője vagy annyira sok mindenben nagy az eltérés, hogy ezt már nem igazán lehet megoldani. Ha az utóbbi lenne, akkor már rég nem lennénk együtt, mivel nem szeretek mások érzelmeivel játszani.

Ebben a kapcsolatban viszont minden igazán fontos, jövőt érintő témában ugyan az, vagy hasonlóak az elképzeléseink, nincsenek egymással ellentétes terveink, vágyaink. Csak olyan apróságok amiket az ember el tud fogadni, meg tud szokni ha szereti a másikat, mert ezek lényegtelenek, nem befolyásolnak semmit, hiszen minden ember más, és egy kapcsolat 2 ember összekovácsolódásáról is szól. Nagyon sok apró szokást, szóhasználatot átvettünk egymástól, hülye dolgokat is, ami külön tetszik... :D

A baba téma sem frissen fellángolt gondolat, amúgy is ez fontos téma volt nálam, már a megismerkedésünkkor is, hiszen ez az egyik legfontosabb közös jövőt befolyásoló tényező, és ezen a téren is igen csak megegyezően vélekedtünk.

Mostanában, annyiban másabb, hogy minden eddiginél jobban a középponti téma lett a baba, tényleg szinte minden nap előjön, hogy mennyire várjuk azt az időszakot (igen, a nehéz időszak is ennek a része, de ritka aki azt mondja, hogy a nehéz időszak miatt ne lenne a gyerek a legjobb dolog a világon)...

Eléggé izgatottak vagyunk, és nagyon várjuk, ezt az időszakot. De mi is tudjuk, hogy még várni kellene vele.

Az Egyetemet ideális esetben, mindenképpen el szeretném végezni a baba előtt, de akárhogy is alakul, mindent meg fogunk oldani. Addig tudunk erre is gyűjteni.

Amúgy is a komolyabb összegű család támogatásos hitelhez megfelelő összegű legalább 3 hónapra visszamenőleg felmutatott, igazolt fizetés is kell, így e miatt is, a hitel igénylés is még pár évig várat magára.

De a mi határunk kevésbbé a stabil jelen. mint inkább az, hogy még 30 éves kor előtt mindenképpen szeretnénk babát. Illetve a babaváró hitelt 2022 év végéig lehet igényelni, így legkésőbb addigra el szeretnénk érni egy olyan stabil jelent, hogy se a hitel, se a baba ne okozzon akkora nehézséget, sőt akkorra igazából jó lenne ha meg is születne az első kisbabánk.

Addig pedig most lesz egy kis akváriumunk, és 1 éven belül szerintem lesz egy kutyusunk, ami mindenképpen egy jó kis közös teszt a gondozás, nevelgetés, törődéshez. Hiszen velük is napi szinten foglalkozni kell, az összes többi feladat mellett.